A szövetség ereje: American Airlines-Malév együtt

És egymásért a Oneworldon belül, Ferihegyen és New York JFK-n keresztül a világba; mindez április 6-tól, az American Airlines debütálásától. Munkatársunktól

Április 6-án helyi idő szerint 9.30-kor száll le az American Airlines (AA) Boeing 767-300-as típusú gépe Ferihegyen; a Föld egyik legnagyobb légitársaságának első budapesti járata.

A nyári szezonban naponta közlekedő Malévval közös kód alatt üzemelő járat helyi idő szerint 18.40-kor száll fel New York JFK betonjáról, majd mintegy kétórás budapesti pihenőt követően 11.55-kor száll fel New York irányába és száll le ismét JFK-n ottani idő szerint 15.35-kor. Télen a járat heti négy alkalommal közlekedik majd. 

35 amerikai célállomás Budapestről

Az AA járatához a Malév saját - különösen kelet-európai hálózatán 25 úti célhoz kínál rövid átszállási idővel csatlakozásokat a hamarosan nyíló SkyCourt terminálon keresztül. Kérdésünkre hogy mely Malév desztinációk kerülhetnek az AA számára igazán előtérbe, Martin Gauss a társaság vezérigazgatója az éles versenyre hivatkozva egyelőre nem kívánt részleteket elárulni.

Kurt Stache, az amerikai légitársaság térségért felelős alelnöke elmondta: cége számára Budapest a szintén Oneworld tag Malév révén fontos kapu Kelet- és Délkelet-Európa felé. 

A Budapestről a legnépszerűbbnek számító hosszú távú útvonalon induló utasok JFK repülőtéren keresztül számos, közte 35 Egyesült Államokbeli célállomásra juthatnak el rövid csatlakozási idővel. 

American honlap márciustól magyarul is

Az AA jegyeinek értékesítésében továbbra is aktívan részt az 1995 óta a légitársaság partnereként tevékenykedő Tensi Aviation. Szintén segíti a magyar közönséghez történő eljutást az AA 2011. március 3-tól magyarul is olvasható honlapja. 

Az AA járatára az októberi bejelentést követően már lehetett foglalni. Kérdésünkre, hogy az előfoglalások alapján a járat milyen töltöttségére számítanak Stache nem árult el konkrétumokat, azt azonban elmondta, hogy a járat más európai járatokhoz hasonlóan jól teljesít. Stache szerint nem kétséges, hogy a járat tele lesz. Az alelnök elmondta: az AA európai járatainak átlagos kihasználtsága 80% körüli. Stache újságírói kérdésre reagálva hozzátette: amennyiben a járat igazán sikeres lesz, elképzelhetőnek tartják, hogy más amerikai nagyváros felé is nyissanak. 

A jelenleg 250 desztinációra, napi 3400 járatot üzemeltető American Airlines számos dologban volt első a polgári repülés története során; az 1960-as években ők vezették be az IBM-mel közösen kidolgozva az első számítógépes foglalási rendszert SABRE néven, 1999-ben az  AA volt a Malévet is magában foglaló Oneworld légiszövetségnek és övéké az első törzsutas program ötlete. 


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.