Romlott hal és kukacos mogyoró a szilveszteri menüben 

Botrányba fulladt a szilveszteri vacsora a dél-romániai Podariban, ahol több mint hatszáz fős társaság maradt éhen, miután csak romlott halat és kukacos mogyorót kapott - közölték szerdán a román hírportálok

Így tombol a tél Romániában 

Erős szél és havazás okoz nehézségeket Románia keleti és déli megyéiben.

Román utazásszervezők látogattak a Dél-Alföldre 

2012. november 21-24. között román utazásszervezők és újságírók látogattak a Dél-Alföldre, közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Zrt.

57 új átkelő nyílhat a román határon 

A tervek szerint 57 további közúti határátkelőhely létesülhet Magyarország és Románia közt – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, miután a román társtárca képviselőivel tárgyalt 2012. november 16-án.

8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában 

Csaknem 8 százalékkal nőtt Romániában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az első kilenc hónapban - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS).

Csúszik a döntés a román és bolgár schengeni csatlakozásról 

A román külügyminisztérium megerősítette csütörtökön, hogy az Európai Unió elhalasztotta a döntést arról, Románia és Bulgária csatlakozhat-e a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez.

Bővíti romániai kapacitását a Wizz Air 

Bővíti romániai kapacitását a Wizz Air diszkont légi társaság, amely új járatokat indít Kolozsvárról, illetve növeli egyes ottani járatainak gyakoriságát - jelentette be Abrán György, a társaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön Kolozsváron sajtótájékoztatón.
DoubleTree by Hilton nyitott Nagyváradon

DoubleTree by Hilton nyitott Nagyváradon 

Szeptember végén nyitott a DoubleTree by Hilton Oradea, a nagyváradi szálloda a szállodalánc második romániai egysége.

Ausztria: igen Bulgária schengeni csatlakozására 

Ausztria támogatja, hogy Bulgária a jövő évtől tagja legyen a schengeni övezetnek - jelentette ki hétfőn Bécsben Heinz Fischer osztrák államfő.
Sokan választották a kánikulában a székely fenyvesek hűvösét

Sokan választották a kánikulában a székely fenyvesek hűvösét 

Elégedettek az idei szezon vendégforgalmával Székelyföldön és a tengerparton is.

Októberre halasztották a döntést 

Románia támogatta, hogy az EU belügyminiszterei ne tárgyaljanak szeptemberben az ország schengeni csatlakozásáról.

Drakulával hódítana keleten Románia 

Drakulát állítja a marketing középpontjába, és Indiában és Kínában nyit turisztikai képviseletet Románia.

Imádják a turisták a bukaresti betonkolosszust 

A román parlament épülete, "Ceausescu betonkolosszusa" a leglátogatottabb bukaresti idegenforgalmi célpont.

A Székelykőnél épül az Erdélyi Kárpát-Egyesület új központja 

Országos központot épít a Kolozs megyei Várfalván az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) - jelentette Baranyi László, az MTI tudósítója.

Aggasztóan indult a szezon Székelyföldön 

Rosszul indult, de váratlanul jól folytatódott az idei turistaszezon Székelyföldön - mondta el az MTI-nek a Romániai Faluturizmus Szövetség alelnöke.

Romániában nincs kit megtámadjanak a terroristák 

„Nekünk olyan rossz a hírnevünk külföldön, hogy a román tengerpart szóba sem jöhet alternatívaként azoknak, akik a tragikus és szomorú bulgáriai merénylet miatt távoznak a szomszédos országból” – nyilatkozta Dragos Anastasiu, a TUI-t Romániában képviselő Eurolines tulajdonosa. 

Sokkoló videóval a verespataki bánya ellen 

Megrázó üzenetű reklámot készített a romániai Papaya Advertisingnél egy civil szervezet Mentsük meg Verespatakot címmel a tervezett bányaprojekt elleni tiltakozásként, írja az MNO.

Tovább bővül a temesvári repülőtér 

További fejlesztések várhatók a Temesvári repülőtéren, ahol az aradi autópálya megépülésével a magyar forgalom is jelentősen tovább bővülhet.

Alagút épülhet a Duna alatt 

Alagút vagy új híd épülhet Ruszénél a Dunán Bulgária és Románia között a tervezett, Törökországba vezető autópályához kapcsolódva. A szerbek nem örülnek a szófiai terveknek, írja az Erdély.ma.

Kényszerből all inclusive 

Ötezer német turista ígéretével vett rá román tengerparti szállodákat a Thomas Cook Neckermann (TCN), hogy június 1-jétől vezessék be a vendégek kedvéért az all inclusive szolgáltatást, amelytől érthetetlen módon a román szállodatulajdonosok évek óta ódzkodnak, vélhetően azért mert számukra ez túl „macerás” és munkaigényes.

Irány Románia? 

(MTI) - Románia lesz idén a magyarországi turisták legkeresettebb utazási célpontja - állítja a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó, a Magyar Turizmus Zrt. egy friss felmérésére hivatkozva.

Régiós első a temesvári reptér 

Tavaly 1,2 millió utas fordult meg Románia legjelentősebb, vidéki repterén, idén pedig legalább 1,3-1,4 millióra számítanak, s ezzel várhatóan megőrzik országos második helyüket.

Kihívás a bécsi turizmusnak a klímaváltozás 

Előnyt, de egyben kihívást is jelent a klímaváltozás a bécsi idegenforgalomnak egy csütörtökön ismertetett tanulmány szerint.

Strandfejlesztés fotoshoppal 

Mosolygó fürdőzőket montírozott egy valójában félkész medencébe egy romániai, Bihar megyei polgármester, hogy bizonyítsa, megfelelően költötték el az európai uniós támogatásként kapott közel kétmillió eurót. 

Pikniktérkép készül Romániában 

Pikniktérképet állít össze a román környezetvédelmi minisztérium, és egyelőre nem bírságol a vadpiknikezésért - jelentette be szerdán Korodi Attila, a tárca vezetője.

Szeptemberre Schengen-tag lehet Románia 

Az Európai Unió által Románia számára biztosított pénzek hatékonyabb lehívását, valamint a korrupcióellenes harc folytatását sürgette Bukarestben Herman van Rompuy, az Európai Tanács (ET) elnöke, aki szerdán beszédet mondott a román parlamentben. Van Rompuy reményét fejezte ki, hogy szeptemberben Románia is részévé válik a schengeni övezetnek.

Új reptér Bukarestben a fapadosoknak 

A Romstrade Rt. útépítő vállalat és a szintén román tulajdonban lévő BlueAir diszkont légitársaság birtokolta Infra Group 200-220 millió eurós beruházással új repteret épít a román fővárostól 20 km-re délre lévő, alig kétezer lelket számláló Adunatii Copaceni község mellett a fapados járatok számára.

Intenzív szakmai jelenlét Romániában 

A Magyar Turizmus Zrt. romániai képviselete, Románia legjelentősebb idegenforgalmi vásárát, a bukaresti TTR-t követően további két vásári helyszínen, Kolozsváron és Brassóban, intenzív, dinamikus jelenléttel mutatta be Magyarország turisztikai kínálatát.

Denevérbarát világítást kapott a jégbarlang 

LED-lámpákkal világították ki a Bihar-hegységben található Szkerisóra (Scarisoara) jégbarlangot, hogy a turisták miatt kialakított mesterséges fény kevésbé zavarja az itt élő denevéreket - közölte pénteken az MTI-vel a Felsőgirdai (Garda de sus) Sfinx barlangász egyesület vezetője, Christian Ciubotarescu.

Felújítják a magyar határ és Arad közötti vasútvonalat 

Romániában elkezdődik a magyar határ és Arad közötti vasúti pálya felújítása; két év múlva akár 160 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek ezen a szakaszon a vonatok.

Szezonnyitás előtti belharcok a román turizmusban 

Hivatalosan Romániában április elsején startol a nyári turistaszezon, ám ennek sikerét máris megkérdőjelezi a Bukarestben március 18-án zárult idegenforgalmi vásáron kiújult az all-inclusive szolgáltatás pro és kontra vitája, vagy a tengerparti strandok árverése, amelyen mobiltelefonokat árusító cég is fövényszakaszhoz jutott.

Tilos a vadpiknikezés Romániában 

Szigorú környezetvédelmi előírások betartására kötelezi a szabadban étkező kirándulókat a Romániában életbe lépő piknik törvény.

Románia zöld fővárosa: Nagyvárad 

Nagyvárad 2011-es zöld programjait tartotta a legmeggyőzőbbeknek a román környezetvédelmi tárca.

A Wizz Air feléleszti az aradi repteret 

Abrány György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója március 1-jén Aradon bejelentette, hogy június 23-tól elindítják az Arad-Milánó (Bergamo) járataikat heti két alkalommal, kedden és vasárnap, a fokozódó érdeklődés miatt ily módon kiegészítve a Temesvár-Milánó járatokat. 

Nem kellene áfát fizetnie annak, aki külföldi turistát hoz 

Felmentené az áfafizetés kötelezettsége alól Cristian Petrescu román turisztikai miniszter azokat a turisztikai vállalkozásokat, amelyek külföldieket szállásolnak el, írja a manna.ro.

A Külügyminisztérium nem javasolja a romániai utazást 

A havazás miatt kialakult közlekedési viszonyok következtében a Külügyminisztérium nem javasolja, hogy a magyar állampolgárok Romániába utazzanak - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Reptérfejlesztés Brassóban 

Az idén elkezdődik a Brassó melletti repülőtér építése, ami a székelyföldi turizmusnak is lendületet adhat.

Vendégnyilvántartási botrány Romániában 

A romániai szállodatulajdonosok a személyi jogokra hivatkoznak, a szaktárca a feketeturizmus letörésével érvel a lassan országos botránnyá dagadó ügyben, miután egy kormányrendelet-tervezet szerint a hotelek, panziók kötelesek lesznek rákapcsolódni és adatokat szolgáltatni az országos, vendégnyilvántartási rendszernek.

Sípálya nyílhat Hargitán 

Mintegy 23 kilométeres összefüggő sípályarendszer kiépítését tervezi a Hargitán a területet birtokló csíkcsicsói közbirtokosság.

Jean-Michel Jarre a román turizmusért 

A világhírű francia multiinstrumentalistát, zeneszerzőt szemelte ki a bukaresti turisztikai minisztérium, hogy romániai koncertjével reklámozza az országot, mint turisztikai célpontot.

Tombolt a turisztikai miniszter 

A kormánypárt köreiben csak Szőke ciklonnak becézett Elena Udrea román turisztikai miniszter állítólag tombolt dühében, amikor elolvasta a közúti rendőrség jelentésében, hogy szilveszter előtt körülbelül 90 ezer gépkocsi araszolt Bukarestből Brassó irányába, hogy az utasok elfoglalják helyeiket a szállodákban, panziókban, miközben a Prahova völgyében a tucatnyi üdülőben, falvakban hivatalosan mindössze 32 424 szálláshely létezik.

Megemelt közlekedési bírságok Romániában 

A Romániába utazók fokozottan figyeljenek a közlekedési szabályok betartására, mert január 1-től drasztikusan megugrottak a büntetések.

19 millió euró magyar-román fejlesztésekre 

Kiválasztották a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program negyedik pályázati felhívásának nyerteseit. A 144 projektre megítélt uniós támogatás összege 18,9 millió euró. A 2007-2013 közötti időszakban megvalósuló program célja a partnerségi viszonyok megerősítése és fejlesztése a magyar-román határmenti térségen belül - közölte a Turizmus Online-nal a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Utazást is szervez a Lidl 

Miután a Plus kiskereskedelmi lánc üzleteinek felvásárlásával és további szupermarketek építésével a Lidl 2011-re alaposan megvetette a lábát Romániában, most német turisták számára szervezett utakkal akarja bővíteni tevékenységét.

Átadták a forgalomnak az Arad–Temesvár autópályát 

December 17-én átadták a forgalomnak az Arad-Temesvár autópályát, továbbá az aradi körgyűrű egyik felét, így a Nagylak felől érkező forgalom immár Aradot kikerülve tud haladni Románia belseje felé. 

A gondok ellenére nőtt a romániai turistaforgalom 

A tengerparti üdülések frontján elvesztette a csatát Románia Bulgáriával szemben, ugyanakkor az utóbbi időben bővülést mutat az ország turistaforgalma. 

Idén nagyobb lesz a jégszálló 

Négy, igluhoz hasonló, egymással összekötött jégkunyhóval bővül idén Romániában a Fogarasi hegységben 2040 méter magasan található Balea-tó közelében hagyományosan, évek óta felhúzott jégszálló. 

Finnország visszavonta vétóját 

Finnország visszavonta vétóját Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával kapcsolatban, és ezzel Hollandia maradt az egyetlen ország, amely blokkolja a két délkelet-európai állam belépését a határellenőrzés-mentes övezetbe - adta hírül Teodor Baconschi román külügyminiszterre hivatkozva az EUobserver című brüsszeli hírportál.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!