Új reptér Bukarestben a fapadosoknak

A Romstrade Rt. útépítő vállalat és a szintén román tulajdonban lévő BlueAir diszkont légitársaság birtokolta Infra Group 200-220 millió eurós beruházással új repteret épít a román fővárostól 20 km-re délre lévő, alig kétezer lelket számláló Adunatii Copaceni község mellett a fapados járatok számára.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint már négy-öt hónap múlva megkapják az építési engedélyt, s amennyiben meglesznek a források, 30 hónap alatt megépítik az első körben évi kétmilliós utasforgalomra számító repteret, amelyhez a pénzügyi tanácsadó szolgáltatást a Lufthansa Consulting nyújtja.

Tény, a közlekedési minisztérium március 25-től bezáratta a fapadosokra szakosodott, Bukarest központjától mindössze 9 km-re lévő, 1920-ban épült Baneasa repteret, a WizzAir és társai pedig kénytelenek voltak átköltözni a drágább Otopeni-re. A rossznyelvek szerint az ország egyik legjobb kifutópályájával rendelkező, évi 2,5 millió utast fogadó Baneasa az ingatlanbiznisz áldozata lett, a 200 hektáros telekre már másfél évtizede fáj a foguk a legnagyobb romániai beruházóknak, akik gyakorlatilag körbeépítették már a reptér szomszédságában maradt üres területeket.

A Romstrade egyébként a második legnagyobb román aszfaltkirály, Nelu Iordache tulajdonában van, aki csak tavaly összesen 110 millió eurós rendeléseket szakított le az állami út- és sztrádaépítőtől. 


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.