Alagút épülhet a Duna alatt

Alagút vagy új híd épülhet Ruszénél a Dunán Bulgária és Románia között a tervezett, Törökországba vezető autópályához kapcsolódva. A szerbek nem örülnek a szófiai terveknek, írja az Erdély.ma.

Miután Bulgária, Törökország és Katar kormányfői megállapodtak egy új, a román határt a törökkel összekötő, 300 kilométeres bolgár autópálya építésében, ma az illetékes miniszterek ültek össze Szófiában a részletek tisztázására – jelentette a Novinite szófiai hírügynökség.

Az elképzelés egyelőre az, hogy a három ország vegyesvállalatot hoz létre a projekt realizálására, bár a bolgárok bíznak benne, hogy Katar vállalni fogja a finanszírozást, és számítanak ománi és kínai befektetőkre is. A Rusze-Velikovo Tarnovo-Szvilengrad-Isztambul autópálya természetesen fizetős lesz. Ruszénél a sztrádát egy új Duna-hídon, vagy a folyó alatt vezetett alagúton csatlakoztatnák a 9-es számú páneurópai közlekedési-szállítási folyosóhoz – ehhez azonban előbb el kell nyerjék a románok hozzájárulását. A Standart szófiai újság beszámolója szerint Bojko Boriszov miniszterelnök a terv finanszírozásáról elmondta, hogy ahhoz nem kaphatnak uniós támogatást. A költséget mintegy 1 milliárd euróra, az út megépítéséhez szükséges időt három évre becsülik.

A szerbek nem örülnek ennek a projektnek, amely már a második, Törökországba vezető bulgáriai autópályát hozná létre, holott a már meglevő, 4-es korridor is erős konkurenciát támaszt a szerb 10-es számú korridornak. Ezt a versenyt vádolják azzal, hogy miatta tavaly 22 százalékkal csökkent a Szerbián áthaladó teherautó-forgalom, s az ország határain 25,3 százalékkal kevesebb áru haladt át, mint az előző évben.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.