To nagykezdo cikkek
Kitört az Agung vulkán Balin
Bali szigetén lévő Agung szombat este egyszer, vasárnap pedig háromszor is kitört. Kráteréből a hamu mintegy négyezer méteres magasra lövellt fel, térségében sűrű, fekete füst gomolygott.
Napi 800 forintért törhetjük kezünk-lábunk
Az utasbiztosítások elárulják: így nyaralt idén a magyar - derül ki a Netrisk. hu elemzéséből.
Régi barátok, újdonságok
Budapesti partnertalálkozó keretében ismertette csütörtökön a Robinson Tours 2018-as árualapját. Továbbra is Bulgáriában a legnagyobbak, de erősen jön fel Albánia és Montenegró.
Változik a szálláshely-szolgáltatás adatközlési rendszere
Módosítaná a kormány a szálláshely-szolgáltatók adatközlési kötelezettségének szabályait adminisztrációs terheik csökkentése és egy korszerű informatikai szolgáltatás létrehozása érdekében az Országgyűlés honlapján kedden közzétett törvénymódosítási javaslat szerint.
Ellepték a külföldiek a budapesti gyógyfürdőket
A budapesti fürdők forgalma az elmúlt 10 hónapban kimagasló eredményt mutat, hiszen 2016. év hasonló időszakához képest több mint 15%-kal nőtt a vendégforgalom. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. 2017 októberében közel 50.000 ember vendég megkérdezésével folytatta le piackutatását négy legnagyobb forgalmú fürdőjében, a Széchenyi, Gellért, Rudas és Lukács fürdőkben. Az eredmény a szakembereket is meglepte, hiszen a kutatás egy hete alatt több mint 100 országból keresték fel a budapesti fürdőket.
Aktív turisztikai workshopot szervez az MTÜ
Utazási irodáknak és tour operátoroknak szervez november 21-én workshopot az Magyar Turisztikai Ügynökség. Az esemény célja, hogy a szakma szereplői első kézből, részletesen ismerhessék meg a hazai aktív turisztikai kínálatot - közölte pénteken az ügynökség.
Zöld szívbe zárt magyarok
A magyarok között változatlanul népszerű Stájerország téli kínálata mutatkozott be szerdán, Budapesten. Ami biztos, hogy bárki is utazzon a tartományba az elkövetkező hónapokban, unatkozni nem fog.
Fog ön november 19-én wc-re ülni?
A MyTravelResearch oldal szerint a sikeres turizmus és a tiszta vécék között egyértelmű az összefüggés.
Már a tetőszintnél tart az új ferihegyi utasmóló
Alig nyolc hónappal az építési munkák megkezdése után máris elérte a legfelső szintet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új, 2B oldali utasmóló (Pier B) fejlesztése. Az ebből az alkalomból megrendezett bokrétaavató ünnepségen az építkezést megrendelő és finanszírozó Budapest Airport illetve a kivitelező KÉSZ Építő Zrt. bejelentette, hogy az utasmóló 2018 második felére készül el teljes egészében — közölte szerdán a Budapest Airport.
Emberiségnek szóló aggódó levelet írtak a tudósok
A világ több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról - tudósított a The Independent online kiadása.
Turisztikai együttműködést kötött Magyarország és Bosznia-Hercegovina
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint, Magyarország és Bosznia-Hercegovina turisztikai megállapodást kötött a két ország turizmusának fejlesztése és népszerűsítése érdekében.
Kitiltották az óriási turistahajókat Velence belvárosából
Az olasz kormány kompromisszumos megoldást hozott a nyáron tetőző, hajótársaságok kontra lakosok problémára, melynek értelmében egyelőre csak az 55 tonna fölötti turistahajókat tiltják ki a város központi kikötőjéből.
Ombudsmani állásfoglalások a bulinegyeddel kapcsolatban
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához fordultak a bulinegyed lakói. Leveleikre megérkeztek az első állásfoglalások.
Libalakoma, turizmus és újbor
A november 11-ig tartó kampány célja a Szent Márton-napi hagyományok újjáélesztésére és megismertetésére - jelentette be Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2017 rekordév lehet a nemzetközi turizmusban
2017 júliusa és augusztusa között összesen 300 turistaérkezést regisztrált az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO). A szervezet közleménye szerint ez az első ilyen időszak, amely elérte ez a mérföldkövet.
Budapest a legjobb városok között
A Condé Nast Traveler turisztikai magazin minden évben szavazást indít, hogy olvasói elmondhassák, melyek a kedvenc helyeik a világban.
Több milliárd forint támogatást kapnak a világörökségi helyszínek
Több új, eddig nem látogatható helyszín válhat elérhetővé a turisták számára és családbarát beruházások is megvalósulhatnak 11,5 milliárd forintból Magyarország világörökségi helyszínein. A GINOP-7.1.6-16 pályázati konstrukció többek között Hollókőn, Pannonhalmán, Pécsett és a Tokaji borvidéken ad lehetőséget a fejlesztésekre.
Látogatói rekordot döntött Szlovákia új látványossága
Alig egy hónapja, hogy szeptember végén átadták Szlovákia legújabb és legnagyobb látványosságát, de az már most látogatottsági rekordot döntött. Naponta kétezren látogatják, de a hétvégéken ez a szám a duplájára emelkedik.
A szemét és kosz tetején kell élnünk
Az Élhető Erzsébetváros civil csoport nyílt levélben fordult Tarlós Istvánhoz, a Bulinegyedben uralkodó elviselhetetlen helyzet miatt.
Eljárás indulhat az online szállásközvetítő portálok ellen
Többek között a hamis ár, a vásárlók félrevezetése és jogaik megsértése miatt indít vizsgálatot egy angol fogyasztóvédelmi szervezet (CMA).
Rugalmas utazási lehetőség a Lufthansától
A Lufthansa mától bevezeti, nagy távolságú utakra igénybe vehető „AnyWay Travel Pass” szolgáltatást.
Rekord a belföldi turizmusban
Bővüléssel zárta a szezont a belföldi turizmus: a Szallas.hu legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest. Továbbra is az 1-2 éjszakás foglalások a legnépszerűbbek, az átlagos foglalási érték 4,5 százalékkal 54 205 forintra nőtt. Gyakrabban fizettünk SZÉP-kártyával, és Siófok népszerűsége a nyaralók körében továbbra is megdönthetetlennek tűnik.
Ezek a légi utasok elvárásai
A IATA legújabb felmérése szerint a légi utasok több automata rendszert szeretnének, hogy könnyebb legyen az utazás, és a repülőterek utasbiztonsági ellenőrzéseit is gördülékenyebbé tennék.
Ezeket a városokat nem érdemes kihagyni 2018-ban
A Lonely Planet idén is elkészítette azon városok listáját, amelyeket érdemes meglátogatni 2018-ban. Az első helyen Spanyolország negyedik legnépesebb városa, Sevilla végzett.
Hop on hop off tender újratöltve
Október 25-én tárgyalja a fővárosi közgyűlés ismét a hop on hop off tendert. „Javaslat a városnéző autóbusszal végzett különcélú menetrend szerinti személyszállítási tevékenység (Hop on Hop off) ellátásával kapcsolatos koncessziós beszerzési eljárás megindítására” címmel, a Szeneczey Balázs és Kocsis Máté benyújtott előterjesztést a közgyűlés zárt ülésen tárgyalja. Ugyanakkor a hét elején még nyílt ülésről volt szó.
Eger, Budapest és Gyula viszi a prímet
Az átlagos foglalási érték 44 401 forint, és a vendégek egyharmada SZÉP-kártyával fizet. Eger, Budapest és Gyula vendégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban.
Becsődölt Románia egyik legnagyobb utazási irodája
Csaknem 8 millió euró kárt okozott az egyik legrégebbi román utazási iroda, az Omnia Turism csődje - mondta Mircea Titus Dobre román idegenforgalmi miniszter.
Tokió a világ legbiztonságosabb városa
Az Economist Intelligence Unit idén is összeállította a biztonságos városok-indexe alapján a 60 nagyvárost tartalmazó listáját, ahol különböző biztonsági szempontok alapján pontozták a helyszíneket.
„A visszahívó vendégszeretetben hiszek”
Hagyományteremtő jelleggel hívta életre a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a szektor csúcstalálkozóját, az egész napos Turizmus Summit 2017 rendezvényt október 16-án, a budapesti Művészetek Palotájában.
Újabb járatot jelentett be a Wizz Air
Jövő márciusától már Athén is elérhető a diszkont légitársaság kínálatában.
Ide utaznának a legszívesebben a magyarok
A repjegy.hu felméréséből kiderül, hogy az egzotikus országok vonzzák a legjobban a magyar utazóközönséget, de több népszerű úti cél is kiesett a top 10-es listából a 2016-os évhez képest.
A szegmentáció önmagában nem elég, erős brand is kell
Ismét nagysikerű és teltházas konferenciát bonyolított a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) és a Professional Publishing Hungary Kft. – közös szakmai együttműködésben – október 10-én, a budapesti Buddha Bar hotelben. A Turisztikai Marketing Konferencia 2.0 méltó folytatása volt a 2016 szeptemberében megrendezett 1.0 rendezvénynek. Ezúttal a turizmusmarketingben rejlő lehetőségeket a digitalizáció oldaláról igyekeztek megfogni a szervezők „Mindennapi marketing a turizmusban – adatelemzés, szegmentálás, termékfejlesztés és kommunikáció a gyakorlatban” címmel.
Az Év megújult hotelét díjazta az MTÜ
Idén első ízben adományozott különdíjat a Gastro Design Award versenyen a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A kitüntető címet a balatonfenyvesi Hubertus Hof Landhotel nyerte el.
Turisztikai országmárka építéséről döntött a kormány
A kormány döntött a Magyarország turisztikai országmárka építéséről, ennek érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. rövid távú, intenzív és kiterjedt marketingkampányt indít, összhangban a kormányzati turizmus- és gazdaságfejlesztési marketingtevékenységgel.
Gastro Design Award 2017 – Itt a győztesek névsora
Október 9-én kihirdették, melyik lett Magyarország legdizájnosabb étterme és melyek lettek az ország legszebb szállodái.
Kelet-európai szállodaboom
Lengyelország és Csehország után Magyarország a harmadik a régiós sorrendben.
Mától él az Invia új, bruttó árazási rendszere
2017. október hatodikán délelőtt 10. óra után nem sokkal élesedett az invia.hu weboldalán az új, bruttó árazási rendszer. A vállalatcsoport az egész régióban egységesen mától kezdte el alkalmazni a bruttó árazást.
Utaztatókat bírságolt és tiltott el a kormányhivatal
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFHK) Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztálya az utóbbi két hónapban több határozatot hozott, amelyben utazási irodákat bírságolt vagy tiltott el a tevékenység végzésétől.
Sztrájkok és felvonulások bénították meg Katalóniát
A munkabeszüntetés miatt például Barcelonában zárva volt a legtöbb üzlet: piacok, butikok, pékségek, kávézók. Nem nyitottak ki a múzeumok, kulturális központok és a színházak is törölték az előadásokat.
FRISSÍTVE! Ingyenes turisztikai workshop sorozatot indít a Google és az MTÜ
Egy hónap alatt négy különböző helyszínen tart workshopot a Google Digital Workshop a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben kifejezetten a magyar turisztikai ágazat kis- és középvállalkozásai számára. A sorozat célja a digitális kompetenciák fejlesztése, ehhez példákat és esettanulmányokat is bemutat majd a workshop sorozat, és az előadók is a turisztikai területről érkeznek majd.
Antalyán ünnepelte partnereivel 25. születésnapját a Neckermann
A hazai turisztikai piac meghatározó szereplője működésének 25. évfordulóját a törökországi Antalyán ünnepelte partnerei körében. A társaság rendkívüli charterjáratának 180 utasa öt emlékezetes napot töltött el a török tengerparton.
Fizetésképtelenséget jelentett a németországi JT Touristik
Szeptember 29-én nyilvánosan fizetésképtelenégi eljárást kért maga ellen a berlini JT Touristik utazásszervező cég. Október 14-ig induló utakra van garanciájuk. A további utak sorsa még kérdéses.
Szigorítja a bulinegyedben a játékszabályokat az önkormányzat
Tízpontos intézkedéscsomagot dolgozott ki az erzsébetvárosi önkormányzat a tömegturizmus kezelésére, ugyanakkor hamarosan egy új rendelettel jelentősen szigorítják a bulinegyedben a szórakozóhelyek működésének szabályait.
Pingálóasszonyok és szürkemarhák a székesegyház árnyékában
Kalocsa turizmusa újra felszállóágba került. A 2008-ban elkezdett felújítási program eredményei már látszanak, jövő tavasztól a turistákat egy látnivalókkal teli, teljesen megújult város fogadja.
Turizmus Világnapja: Budapest nem hódol be a tömegturizmusnak
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Turizmus Világnapja alkalmából rendezett programján többek között kiosztották a Budapest Turizmusáért Díjat, elhangzott előadás az MTÜ és a KKM jövőbeni szorosabb együttműködéséről, a UNWTO turisztikai irányelveiről és dr. Guller Zoltán is beszélt a turizmusfejlesztési stratégiáról.
Ezek a legnépszerűbb úti célok
Idén is Bangkok, London és Párizs lett dobogós a világ legnépszerűbb úti céljainak ma közzétett ranglistáján, melyet a Mastercard a külföldi látogatók száma és költései alapján állít össze évről évre, most már közel egy évtizede. Bár Budapest nem került be a Top 10-be a látogatószám alapján, a legnagyobb mértékben bővülő európai célállomások listáján ötödik lett, megelőzve például Moszkvát és Berlint.
Hogyan hatott a gazdasági világválság az európai turizmusra?
Közel felére esett az üzleti utak száma 2007 és 2015 között az Európai Unióban - mutatja az Eurostat kedden közzétett felmérése.
Átláthatóvá válik az utazások teljes költsége
Az Invia.hu szeptember végétől a komplett kínálatára vonatkozóan bevezeti az ajánlatok teljes áras megjelenítését.