Mégsem lesz kevesebb vonatjárat Budapest és a Balaton között 

Nemrég még úgy volt, hogy a nyári szezonban hétköznap közel felével, míg hétvégén negyedével kevesebb vonat indul majd Budapestről Balatonfüredre, mint tavaly, úgy tűnik azonban, hogy a MÁV meggondolta magát.
Hostessek, wifi és multimédia India leggyorsabb vasútján

Hostessek, wifi és multimédia India leggyorsabb vasútján 

Április 5-én indult első útjára India leggyorsabb vasútja, a Gatimaan Express, amely Újdelhi és Agra között közlekedik, így mostantól a Taj Mahalt is egyszerűbben lehet megközelíteni.

Pár perc alatt Budapestről Bécsbe és Pozsonyba vinne a vákuumvasút 

Állítólag Közép-Európában akarják megépíteni a Hyperloop nevű, egyelőre tervezés alatt álló vákuumvasút következő vonalát. Még az első sincs meg, csak egy tesztpálya Nevadában, az Egyesült Államokban.
Másodszor is útnak indul az Isonzó Expressz

Másodszor is útnak indul az Isonzó Expressz 

Több helyszín és egy nappal hosszabb utazás jellemzi az idei Isonzó Expresszt.

Változik a Bukarest-Budapest-Bécs vonalon közlekedő vonat menetrendje 

Pályafelújítás miatt február közepétől megváltozik a román szakaszon a Bukarest-Budapest-Bécs vonalon közlekedő Dacia nemzetközi vonatpár menetrendje és útvonala - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.

Romániában már valós időben követhetjük, hogy hol jár a vonatunk 

A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.
Páratlan nosztalgiavonat indul Tapolcára

Páratlan nosztalgiavonat indul Tapolcára 

Páratlan és egyben unikális vonatösszeállítással, hat NOHAB-mozdonnyal, valamint négy Élményvonati kocsival és nosztalgia étkezőkocsikkal indul útjára a MÁV Nosztalgia szerelvénye december 22-én, reggel 7:09-kor Kelenföldről Tapolcára, hogy ott utasai részt vegyenek a budapesti Közlekedési Múzeumból a tapolcai állomásra szállított NOHAB-torzó 14 órakor kezdődő ünnepélyes avatásán. 

Új budapesti megállóval bővül az esztergomi vasútvonal 

Vasárnaptól a fővárosi Bécsi út közelében található Aranyvölgyben is megáll a Budapest-Esztergom vonalon járó vonatok többsége - közölte a MÁV Zrt.
Márton napi vacsoravonat királyi körülmények között

Márton napi vacsoravonat királyi körülmények között 

A MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV Nosztalgia Kft. november 11-én, idén is elindítja Márton-napi vacsoravonatát, melynek középpontjában a – Márton-napi népszokás hagyománya szerint e napon fogyasztandó – libaételek és a hozzá tartozó újbor áll.

A horvát vasúttársaság is leállította nemzetközi járatait 

A migránsválság miatt a horvát vasúttársaság (HZ) felfüggesztette nemzetközi járatai nagy részét - jelentette a Vecernji List című horvát napilap szerdán internetes oldalán.

Los Angelest és Las Vegast köti majd össze egy új vasút 

A nagysebességű vasutat egy kínai konzorcium építi.

Leállították a Budapestről Nyugat-Európába közlekedő vonatjáratokat 

Döntött a MÁV: Budapestről nem indulnak közvetlen vonatok Nyugat-Európába.

Frissítve: újraindult a forgalom a Keleti pályaudvaron 

Reggel arról számoltunk be, hogy bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat a Keleti pályaudvar, nem sokkal később azonban a MÁV már arról tájékoztatott, hogy a forgalom újraindult.

A vasúti sebességrekordok története 

Négy hónapja, 2015. április 16-án újabb vasúti sebességrekordnak örülhettek a japánok. Az L0 típusú, mágneses lebegtetésű (maglev) motorvonat hihetetlen 590 km/h-val elhódította a leggyorsabb vonatnak járó címet a 12 évvel korábbi (szintén japán) rekordtartótól, majd 5 nappal később saját rekordját is megdöntötte: 603 km/h-val száguldott. Cikkünkben a vasúti sebességrekordok történetét mutatjuk be.

Gyálra kerül a Rákosi Mátyás Műveket is megjárt mozdony 

Elviszik az első mozdonyt a Közlekedési Múzeum elől. A több mint 130 éves gőzmozdony Gyál Felső vasútállomás előtt lesz látható augusztus 20-tól. A mozdonyt augusztus 18-án este szállítják át új helyére - tudtuk meg kedden a múzeumtól.

Hétvégi Flört és Balaton Expressz - új vonatok a modernizált dél-balatoni vasútvonalon 

Vasárnapra virradóra újraindult a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, a június 20-i nyári menetrend életbelépésével pedig újabb járatokkal bővülnek a vasúti szolgáltatások a Balaton felé.

Elindult a Csíksomlyó Expressz és Székely Gyors a csíksomlyói búcsúba 

A Csíksomlyó Expressz éjfélkor indult Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozott hozzá hajnalban a Székely Gyors.

Nyolcszáz zarándok indult Csíksomlyóra 

Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be.

Változik a vasúti menetrend pünkösdkor 

A pünkösdi ünnep miatt a hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje. A sorban állások elkerülése érdekében érdemes elővételben megváltani a vasúti jegyeket, vagy az internetes jegyvásárlást választani.

Összeolvad a Eurostar és a francia állami vasúttársaság 

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta, hogy az SNCF francia állami vasúttársaság összeolvadjon a szuperexpresszeket üzemeltető Eurostar vállalattal - derül ki a bizottság honlapján közzétett sajtóközleményből.

A síneken ülve követelik bérüket a szerb vasúttársaság dolgozói 

Sztrájk miatt hétfő reggel törölték a Belgrád és Budapest között közlekedő, Bécsbe tartó Avala nemzetközi vonat indulását - közölte az MTI tudósítójával a szerbiai vasúttársaság belgrádi illetékese.

25 másodperc alatt elfogytak a jegyek a japán szupervonatra 

25 másodperc alatt elfogytak a március 14-i vonatjegyek, miután megkezdődött a jegyeladás a legújabb japán Shinkasen járatra. A lelkesedés nem alaptalan, a csodavonat a 650 kilométeres Tokió-Kanazawa távolságot mindössze két és fél óra alatt teszi majd meg.

Emlékvonat indul az Isonzóhoz 

Az Isonzó front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeit meglátogató, zarándoklat jellegű négy napos vasúti körutazás indul július 20-án az isonzói csata századik évfordulójára az első világháború centenáriumának alkalmából.

Vonattal olcsóbban juthat el az Utazás kiállításra 

A MÁV-START Zrt. az Utazás kiállításra utazók kényelmes eljutása érdekében a kiállítás ideje alatt több vonatot megállít Kőbánya felső állomáson, valamint ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt is nyújt a rendezvényre vonattal érkezőknek. A kiállítás ideje alatt érdemes felkeresni a MÁV-START standját, ahol a vasúttársaság akciós menetjegy-vásárlási lehetőséggel és nyereményjátékkal is vár minden érdeklődőt. 

Több mint 100 vasúti kocsit újul meg az idén 

A MÁV-Start 2015-ben is folytatja személyszállító járműparkjának korszerűsítését: 106 elővárosi személykocsi mellett a gyorsvonati, távolsági vonatok 25 régi személykocsija is megújul - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.

250 km/órával száguldanak az új lengyel vonatok 

Így felére csökken a Krakkó és Varsó közötti út megtételének időtartama.

Így változik a vasúti menetrend az ünnepek alatt 

A MÁV-START vonatainak közlekedése igazodik a karácsonyi és a szilveszteri ünnepekhez: 2014. december 23. és 2015. január 3. között módosított menetrend alapján közlekednek a vonatok.

Nyolc órát állt egy vonat a sötétben 600 utasával 

Az Eurostar egyik útvonalán, London és Brüsszel között egy vonatnak és közel 600 utasának nyolc órát kellett várnia a sötétben technikai okok miatt. Mivel az áramellátással akadtak gondok, egész éjszaka fűtés sem volt a vonaton.

13 óráról 3,5-re csökken egy moszkvai vonatjárat menetideje 

A 2018-as futball-világbajnokságra készül el a Moszkva-Kazany gyorsvasút, amely 13 óráról 3 és félre csökkenti a menetidőt a két város között. A 10 milliárd dolláros beruházásról szóló megállapodást Medvegyev orosz és Li Kocsiang kínai kormányfő írta alá Moszkvában.

A Nyugatiban szállt vonatra 70 külföldi milliomos 

70 utasra 33 fős személyzet jut azon a luxusvonaton, amely ma indult el Budapestről Teheránba. Az utasok főleg ausztrálok, britek, amerikaiak és kuvaitiak, akik 10-15 ezer dollárt fizettek az utazásért, a személyzet magyar. 

Így néznek ki az első új Flirt motorvonatok 

Forgalomba állítja az első új Flirt motorvonatokat a MÁV-START és a GYSEV, a járművek beállítása alkalmából ünnepséget tartott a két vasúttársaság szerdán Budapesten.

Közvetlen vonatjárat Debrecen és Bécs között 

A Magyar Turizmus Zrt. éves kiemelt szakmai rendezvényén, Bécsben tartott turizmusnapon jelentették be, hogy az idei téli vasúti menetrend életbe lépését követően immár közvetlen nemzetközi vonatjárat köti össze Bécset hazánk második legnagyobb városával, Debrecennel.

Ausztria az első, Magyarország a kilencedik 

Az osztrákok utaztak a legtöbbet vonattal 2013-ban az unió tagállamai közül, Ausztriában csaknem kétszer annyi kilométert tettek meg vasúton, mint az uniós átlag - olvasható az Osztrák Közlekedési Klub (Verkehrsclub Österreich - VCÖ) jelentésében.

Felgyorsulnak a balatoni vonatok 

A 32 kilométeres Lepsény - Szántód, Kőröshegy szakasz felújításának eredményeként a vonatok a jelenlegi 60-80 helyett 100 km/órás sebességgel közlekedhetnek 2015 nyarától. „A korszerűsítésnek köszönhetően 5 perccel csökkenhet a menetidő, javulnak a menetrendszerű vasúti közlekedés feltételei” – fejtette ki Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter 2014. szeptember 9-én, Siófokon.

Vonaton a Pécsi Tudományegyetem 

A MÁV-START Zrt. és a Pécsi Tudományegyetem együttműködése révén idén szeptembertől december közepéig egy InterCity vonatpár viseli a patinás felsőoktatási intézmény nevét. A PTE IC a baranyai megyeszékhely és a fővárosi Keleti pályaudvar között közlekedik.

Hétfőtől változik a vonatok közlekedési rendje 

Szeptember elsejétől ismét a megszokott vasúti közlekedési rend váltja fel a nyári menetrendet. Az utazók igényeihez, a kezdődő tanévhez igazodva a MÁV-START Zrt. fokozottan a hivatás- és a diákforgalom kiszolgálására koncentrál.

Így változik a vasúti menetrend augusztus 20-án 

Késő esti vonatok fognak indulni a fővárosból és Debrecenből.

A világ legszebb dízelmozdonyával utazhat a Balatonra 

Újra jár a világ egyik legszebb dízelmozdonyának tartott Nohab a Balaton északi partján, július 12-étől. Tavalyi sikeres fogadtatásán felbuzdulva idén is forgalomba áll a legendás svéd masina: hétvégente lehet találkozni vele a Budapest-Déli – Balatonfüred – Tapolca útvonalon. A mozdony menetrend szerinti, étkezőkocsit is tartalmazó vonatokat továbbít, melyekkel normál díjszabás ellenében lehet utazni.

Vasúti tartalom és vonatjegyek az Amadeus-ban a Hahn Air révén 

Egyre népszerűbbek a különböző közlekedési eszközt kombináló utazások, ezt kínálja az Amadeus is.

Több bringa a vonatokon és kerékpáros túrajegy a MÁV-nál 

Az április 6-tól érvényes egyes változások a kerékpárszállítást is érintik.

Íme a MÁV saját fejlesztésű IC-kocsijának prototípusa 

Bemutatták a MÁV saját fejlesztésű IC+ kocsijának két prototípusát szerdán a budapesti Nyugati pályaudvaron.

44.444 reptéri buszjegy fogyott el 

Továbbra is kedvezményes és kényelmes eljutást kínál a vasúttársaság a repülőtérre.

Hány kilométert tesz meg vasúton egy svájci egy évben? 

Tudta-e hogy Svájc egy sínen utazó nemzet? Többek között ez is elhangzott az MSE Tours szervezésében megtartott sajtótájékoztatón, ahol az alpesi ország látványos turistaútvonalai kerültek fókuszba.

Olcsóbb lesz a regionális vasúti közlekedés 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett már 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. január 19-én, Győrben.

Utazzon Teheránba luxusvonaton! 

Idén októbertől indul az első járat Budapestről Teheránba az Arany Sas Duna, magántulajdonban lévő luxusvonaton. A két hétig tartó utat az Arany Sas és a Danube Express vasúti cég szervezi. 

2015 nyarától hasíthatnak a vonatok a déli parton 

Óránként százkilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között 2015 nyarától - mondta Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek.

Forgalomba áll az első új Flirt-szerelvény a GYSEV-nél 

A Stadler lengyelországi gyárában elkészült a GYSEV által megrendelt első FLIRT-motorvonat, amely még ez év decemberében forgalomba állhat a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd vonalon – áll a vasúttársaság hétfői közleményében.

Ilyenek lesznek az új elővárosi vonatok 

Elkészült az első MÁV kocsiszekrény a Stadler szolnoki gyárában, a kék-fehér színű vonatokkal 2014 tavaszától lehet majd találkozni az elővárosi forgalomban. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!