Friss
Snowattack Warm UP a Stúdióban
A korábban beharangozott Hungexpo helyett a III. kerületi STUDIÓban melegíti be a legnagyobb havas-jeges buli, a Snowattack szerelmeseit a Chase and Status, Dub FX és sokan mások. Az időpont marad: November 9.
MÁV: városszépítő festmények
Társadalmi összefogással új arculatot kap a rákoshegyi aluljáró.
A hazai szállodaipar helyzetének értékelése
Ezzel a címmel készített vezetői összefoglalót a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a hazai szállodák helyzetéről, amelyben a szállodák válságból való kilábalására is tesznek javaslatokat.
Az ország legnagyobb mangalicáját vágták le rászoruló gyerekeknek
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak és a Harcművészek az Egészséges Gyermekekért (HEGYEM) Nonprofit Kft.-nek ajánlották fel azt a 200 kilogrammos kolbászt, amelyet Magyarország legnagyobb mangalicájából készítettek vasárnap Budapesten a Magyar Ízek Kereskedelmi Szövetség Zrt. (MIKSZ) kezdeményezésére.
Budai Vár: változó megközelítési eljárások
November 5-én, hétfőn reggel 8 órától várhatóan két héten át a 16-os, a 16A jelzésű és a 116-os autóbuszok mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek a Budai Vár útfelújításával kapcsolatos garanciális javítási munkák folytatása miatt - közölte a Budapesti Közelekdési Központ (BKK) honlapján.
Ismét megbénulhat az élet Görögországban
A jövő héten ismét megbénulhat az élet Görögországban, mivel több szakma képviselői is sztrájkra készülnek. A kormány várhatóan szerdán kezdi meg az újabb megszorító csomag és a 2013. évi költségvetési tervezet vitáját.
Fél év alatt harmincezer látogató a Pannon Csillagdában
Fél év alatt 33 ezer látogatót fogadott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park új bemutatóhelye, a Pannon Csillagda: a szórakoztató ismeretterjesztés mellett tudományos munka is folyik Bakonybélben.
„Ismerd meg a kultúráját, hogy megismerd a népet”
- így a magyarországi nemzetiségek és anyaországuk kultúráját bemutató kiállítás sorozat felhívása. Azaz kikkel is élünk együtt?
Merényletre készülő terroristákat vettek őrizetbe Egyiptomban
Az egyiptomi hatóságok őrizetbe vettek öt terroristát, akik brit turisták elleni merényletre készültek az egyiptomi Sharm el Sheikh üdülőhelyen - értesült a brit sajtó.
Szent Korona hologramja is látható lesz az új látogatóközpontban
Másfél milliárd forintból újulhat meg tíz nemzeti emlékhelyünk egyike, a magyarországi és európai viszonylatban is kiemelkedő történelmi jelentőségű somogyvári bencés apátság, Szent László király első nyughelye - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Évi hatmillió zarándokturista Olaszországban
Évi hatmillió zarándokturista Olaszországban
Ingyenes magazin a Körösök Völgye attrakcióiról
Elkészült a Körösök Völgye élménymagazin első száma, amely 92 oldalon, 12 rovaton keresztül mutatja be a két országot érintő Körösök völgyét, tájékoztatta lapunkat a békéscsabai Tourinform.
Változások a Hasik Hotelben
Változások a Hasik Hotelben
8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában
Csaknem 8 százalékkal nőtt Romániában a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma az első kilenc hónapban - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet (INS).
Partnert választott az Avis
Az Avis Autókölcsönző októberben a One on One pr-ügynökséget választotta napi szintű sajtókommunikációs feladatok ellátására.
Turisztikai offenzíva Vietnámban
A turizmus is fókuszba került a Magyar – Vietnámi Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén Hanoiban és Saigonban.
Idén végre nyereséges az Austrian Airlines
2012 első háromnegyed évében újra nyereséges az Austrian Airlines.
Eladó Douchev-Janics Natasa étterme
Újból eladó a szegedi Bárka vendéglő épülete: miután az önkormányzat mégsem volt hajlandó visszavásárolni az 5 éve Douchev-Janics Natasa tulajdonában lévő hajdani vendéglőt, a sportoló interneten árulja tulajdonát - írja a Dél-Magyarország.
Sikeres az amszterdami modell
Új, ügyfélbarát értékesítési modellt vezetett be az amszterdami repülőtér.
Farkastörvények a munkaerőpiacon
Bolti eladó, pincér, pultos: régen könnyű, nőknek való munkának tartották ezeket a szakmákat. A válság óta papíron 2–6 óra a munkaidő, valójában sokkal több, fillérekért - írja a Délmagyar.hu.
Mi lesz a vihar miatt Amerikában rekedt magyarokkal?
Több tucat magyar utazó rekedt az USA-ban a Sandy hurrikán miatt.
Hat magyar az év munkanélkülijei között
Hat magyar is bekerült a Benetton Unemployee of the Year kampányához fűződő versenyének legjobb száz ötlete közé. A Benetton Unhate Foundation olyan projektek beindítását segíti világszerte 5000 euróval és egyéb támogatással, amelyeket tartósan munkanélküli fiatalok találtak ki.
Gasztronómiai és történelmi túra a Délvidéken
A közelmúltban zárult a Határtalan utak, élmények a DKMT Eurorégióban című projekt, amelynek keretében egy gasztronómiai és egy történelmi emlékhelyeket bemutató tematikus útvonal készült el.
Kilencvenpercnyi pörgés harminc négyzetméteren
Százhatvan vendég az asztalok körül, ráadásul naponta kétszer. Ez minden konyhafőnök álma, azonban valószínűleg minden konyha rémálma. Kilencven perc, mint egy futballmérkőzésen, és ahogy ott, itt sem lehet hibázni. Kiszállni sem lehet. Mert ez egy hajó…
Megválasztották az év tájházát
A nagymányoki Heimatmuseum lett idén az év tájháza.
Száznál is több halott Sandy után
Tovább nőtt a Sandy poszttrópusi ciklon halálos áldozatainak száma, amely kedd esti összesítése szerint elérte a 43 főt, és a térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül - jelentette Pogár Demeter, az MTI tudósítója.
113 emberéletet követelt a Sandy hurrikán
Tovább nőtt a Sandy poszttrópusi ciklon halálos áldozatainak száma, amely kedd esti összesítése szerint elérte a 43 főt, és a térségben több mint 8,2 millió ember maradt áram nélkül.
Kevesebb uniós pénzt kapunk 2014-től
A Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal elnöke szerint jelenleg úgy tűnik, hogy Magyarország a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a korábbinál mintegy 20 százalékkal kevesebb forrásra számíthat.
Kész a taxisrendelet tervezete
Legfeljebb tízéves autóval lehet taxizni, amelyet ötévente külön le kell vizsgáztatni erre a funkcióra - egyebek mellett ezt tartalmazza "a személygépkocsival díj ellenében végzett közúti személyszállításról" címet viselő kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Ha fizetsz, letelepedhetsz!
A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény tervezett módosítása nem állampolgárság-szerzésről szól, hanem arról, hogy kedvezményes magyarországi tartózkodási engedélyt biztosítson az itt beruházni szándékozó üzletembereknek - mondta a Fidesz frakcióvezetője, az indítvány egyik előterjesztője keddi sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre.
Megoldás a fővárosi kikötői problémákra?
Október 27-én nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztést a parlamentben, melynek értelmében a 2013. január elsejével a Duna partvonalával közvetlen kapcsolatban lévő ingatlanok a főváros használatába kerülnének. A belügyminiszter T/8887. számú törvényjavaslata vegyes felvágott; a kérdéses részt az elején tárgyalja. Ha elfogadják, a főváros régi vágya teljesülhet, hogy a kikötői fronton tegyen rendet, bevételeit növelje.
Napsütés, kultúra és az arab világ egzotikuma
Csodálatos tengerpart, vakító fehér épületek és egy európai szem számára egzotikus főváros – ezek a képek ragadtak meg leginkább bennünk Tuniszból, ahová a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal tanulmányútja révén jutott el munkatársunk. Az ország hamarosan újra megnyitja képviseletét Budapesten, hogy helyreállítsa és tovább erősítse az arab ország renoméját a magyar piacon.
Budapest-Bukarest; daz it mék ö diferensz?
A könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai gyakran tévesztik össze Bukarestet Budapesttel: ez a félreértés annyira elterjedtté vált, hogy a román média szerint valóságos "Bukarest-Budapest szindróma" figyelhető meg.
Woth Zsófia távozik a Magyar Turizmus Zrt-től
Woth Zsófia október 31-én távozik a Magyar Turizmus Zrt. Társasági Kommunikációs Irodájában betöltött pozíciójából.
Halottak napi kapacitásnövekedés a MÁV-nál
Szerdától szombatig változik a vonatok közlekedési rendje – vasárnap mentesítő vonat indul Győrből és Debrecenből Budapestre - közölte szerkesztőségünkkel a MÁV.
Bővülő szálláskínálat a legkisebb magyar településen
A zalai megyei Gosztola hazánk egyik legkisebb települése, tizenhét lakójával nem népes település, de az idegenforgalomnak köszönhetően többen nyaralnak és telelnek itt.
Már külföldön is Mellow Mood
Október elején az osztrák fővárosban nyílt meg a budapesti székhelyű Mellow Mood Hotels szállodacsoport első külföldi szállodája, a 4-csillagos La Prima Fashion Hotel Vienna - közölte a Turizmus Online-nal a szállodacsoport.
63 fok az új sörrekord
(MTI) - Ismét megdőlt a sörerőrekord: 65 fokos szesztartalmút főztek Skóciában. A világcsúcs a Brewmeister nevű sörfőzdéjéé, bivalyerős termékének az Armageddon - döntő ütközet - nevet adta.
Berlin-Tegelről repül a Germanwings
A Germanwings 2012. október 28-án sikeresen elindította berlini kínálatát a Tegel repülőtérről. Ezáltal a német diszkont légitársaság az aktuális téli menetrend életbe lépésével egyidejűleg, még hatékonyabban tudja összehangolni kínálatát a Lufthansa járataival, így az utasok még több előnyre tehetnek szert - közölte a Turizmus Online-nal a légitársaság.
Kóstolni virtuálisan még nem lehet
(MTI) - A toszkánai Montalcino és környékének térképét mutatja meg az iBrunelloHD című alkalmazás a védett eredetű vörösbort termelő 250 pincészet feltüntetésével.
Eldugta a hullát a kocsmáros
(MTI) - Négy napra eldugta egy walesi kocsmáros egy halott vendégét, nehogy a rendőrség lezárja vendéglőjét, ő meg elessen a hétvégi élénkebb forgalom adta haszontól. Mindezért börtönbe került.
Megnyitott az első külföldi Mellow Mood hotel
Október elején az osztrák fővárosban nyílt meg a budapesti székhelyű Mellow Mood Hotels szállodacsoport első külföldi szállodája, a 4-csillagos La Prima Fashion Hotel Vienna - közölte a Turizmus Online-nal a szállodacsoport.
Új szálloda az Accent Hotel Management portfóliójában
A 134 szobás, négycsillagos Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness**** szállodát 2012. október 29-től az Accent Hotel Management üzemelteti - tájékoztatta a Turizmus Online-t a cég marketing vezetője.
Tök az úr már Bécsben is
Nagy erőkkel készülnek a bécsiek a Halloweenre, az ünnep alkalmából sokan vásárolnak édességeket, dekorációt és főleg tököt a töklámpásokhoz. Az osztrák főváros gazdasága idén 11,2 millió eurós forgalomnak örülhet - közölte Bécs Város Képviseleti Irodája a Turizmus Online-nal.
Vallási turizmus: a láthatatlan szektor
Az Ukrajna-Olaszország tengelytől délre eső, több mint tucatnyi ország mintegy 29 ezer vallási kegyhelyét és hagyományát térképezte fel eddig a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és a Pannon Egyetem nagykanizsai krampusza, amely a térség vallásturisztikai fejlesztéseinek lehetőségeit dolgozza fel.
Algából nyer üzemanyagot a Lufthansa
Együttműködési megállapodást írt alá a Lufthansa az ausztrál Algae Tec vállalattal egy algát bioüzemanyaggá átalakító üzem felépítésére.
Megjelent a Vendég & Hotel októberi lapszáma
Megjelent a Vendég & Hotel októberi lapszáma
HOTREC: jogszerű szerzői jogdíjakat!
És még sok minden más a HOTREC, Európai Szálloda és Éttermi Szövetség legutóbbi közgyűléséről. A Turizmus Online-t a helyszínről Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke tudósította.