Friss
Válság idején hibás stratégia a kizárólagos költségcsökkentés
A nehéz időkben vékonyak a pénztárcák, az embereké, a cégeké egyaránt. Mindenki takarékoskodni kezd, lemond erről-arról. Van, aki az édességről, cigarettáról, mások az utazásról. A cégek szintén visszafogják költéseiket, többen vannak, akik a szükséges fogyókúra során a marketingbüdzsét faragják le legelőször. Többek között erről kérdeztük dr. Kopcsay Lászlót, a Budapesti Gazdasági Főiskola Marketing Intézeti Tanszékének docensét.
Exkluzív: Habot habbal
A különleges világbajnoki döntőt minden alkalommal a belga Stella Artois rendezi a világ különböző pontjainak egyik nagyvárosában. Idén ősszel a 16. világbajnoki viadal helyszíneként a kanadai Montreal szerepelt, ahol a huszonegy induló között a magyar idei bajnoknak, Gulyás Sándornak is szoríthattunk.
Na jó, akkor lássunk tisztán Halloween ügyben!
A Mindenszentek napjához kapcsolódó magyar népszokásokat ma már kevesen ismerik, pedig egykor ez volt a bíróválasztás, a tanácsújítás, vagy az új cselédek felfogadásának napja is.
Légitársaságok: eladó a leszállási résidőm! Ki veszi meg?
Politikai megállapodás született hétfőn Luxembourgban az Európai Unió közlekedésért felelős miniszteri tanácsülésén a repülőtéri résidők elosztásának hatékonyabbá tételéről.
Film és könyv a Szigetközről a több turistáért
Magyar, szlovák és német nyelvű könyv, valamint ugyanezen a három nyelven megszólaló film készült a Szigetköz és a Mosoni-síkság természeti kincseiről és turisztikai látványosságairól Leader pályázati forrásból.
Gasztrotúra-útvonal a Kárpátokban
A Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 projekt pénzügyi támogatásával 2012 áprilisában kezdődött a Kárpáti Gasztronómiai Örökség Hálózat elnevezésű terv megvalósítása.
Ki lesz az MBA "Év bortermelője"?
Az előző évek hagyományát folytatva, a Magyar Bor Akadémia ebben az évben is kezdeményezi az „ÉV BORTERMELŐJE MAGYARORSZÁGON 2012. évben” díj odaítélését.
Távozik az MT Zrt-től Woth Zsófia
Négy év után búcsúzik a Magyar Turizmus Zrt.-től Woth Zsófia, aki pályafutását egy médiaügynökségnél folytatja.
Belga Beer Bajnok
Belga csapos nyerte a Stella Artois Sörcsapoló Világbajnokságot. Allaine Schaiko tökéletesen követte a 9 lépéses Sörcsapolási Rituálét, ő lett a 16. Stella Artois Sörcsapoló Világbajnok
Balatonlelle: nem csak vaklárma volt a bomba
Nem találtak sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat a tómedret Balatonlellénél 600 ezer négyzetméteren átvizsgáló honvédségi tűzszerészek. Ez azt a gyanút támasztja alá, hogy a nyáron a partközelben talált két aknát valaki a mederbe helyzete - nyilatkozta Kenéz István, Balatonlelle polgármestere az MTI-nek hétfőn.
Kampány a rágómentes Budapestért
A tisztább, rágógumimentesebb peronokért és járdákért indult kampány Budapesten. Arra buzdítják az utasokat: használt rágógumijuk felragasztásával voksoljanak a 4-6 villamos megállóiban található szavazótáblákon.
Januárban nyílik az új angelo hotel
Januárban nyílik a Hotel Munich Westpark, amely már a második Angelo Hotel lesz Münchenben. A négycsillagos, futurisztikus dizájnú angelo Hotel Munich Westpark 60 új munkahelyet teremt.
10 perc ingyen parkolás a repülőtéren
Tíz percig ingyenesen lehet megállni a repülőtéren, az azt meghaladó várakozás után azonban fizetni kell - írja a Dehír, debreceni hírportál.
Horvátország: Még ennyi barnamedvét!
Kilövéssel kellene megfékezni a medvék túlszaporodását Horvátország hegyvidéki részén, Gorski Kotarban - véli egy horvát szakember a Novi list napilapban.
Nagyobb a kár, mint gondoltuk
Furcsa kép fogadja a turistákat a badacsonyi tanúhegyeken, még csak október vége van és mégis üresek a tőkék, már vége a szüretnek.
Eurovelora csatlakozik a vértesszőlősi bringaút
Vértesszőlős Község Önkormányzata uniós forrásból finanszírozta az ősszel elkészült új kerékpárutat, amely a helyi lakosok számára is olcsó és környezetbarát lehetőséget biztosít a balesetmentes közlekedéshez és a biztonságos munkába járáshoz.
Hétfő este csap le a Sandy hurrikán
Már az USA keleti parvidékénél jár a Sandy hurrikán. A keleti parti nagyvárosokban leállhat a tömegközlekedés, több ezer légi járatot már töröltek.
Ütemes menetrend a Lufthansánál
A Lufthansa idén télen óránkénti járatokat üzemeltet egyes belföldi útvonalain.
Kína 2030-ig magas jövedelmű ország lehet egy tanulmány szerint
Megfelelő gazdasági stratégia megvalósításával Kína már 2030 előtt a magas jövedelmű országok csoportjának tagja lehet - állítják legújabb tanulmányukban az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) és a Pekingi Egyetem kutatói.
Kiemelt turisztikai beruházásként fejlesztik a keszthelyi Festetics-kastélyt
Kiemelt beruházásként 1,8 milliárd forintból kezdődik turisztikai beruházás a keszthelyi Helikon Kastélymúzeumban, egyebek mellett veteránautós látogatóközpontot, bormúzeumot és lepkeházat alakítanak ki, és új állandó kiállításokat mutatnak be a látogatóknak.
Magyarország is bemutatkozott Közép-Európa legnagyobb egészségturisztikai szakrendezvényén
2012. október 26. és 28. között zajlott Szlovéniában a 4. SPA-CE elnevezésű egészségturisztikai szakmai rendezvény, amelyen a közép-európai régió 5 országából 30 egészségturisztikai szolgáltató (gyógyfürdők, wellness szállodák és központok, wellness szolgáltatók, kozmetikai és orvosi szolgáltatásokat nyújtók, és egészségturisztikai eszközöket gyártók) vonultatta fel újdonságait a 15 országból érkezett 42 szakmai vásárló számára
Gasztronómiai útvonal a Kárpátok mentén
A program 5 területet kapcsol össze: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyét, az ukrán Ivano-Frakivszk régiót, Romániából Szatmárnémeti és Máramaros illetve a szlovák Kassa környékét.
Cafeteria - Egyharmados esés két év alatt, aztán a szakadék
Régen sokkal jobb volt, most elfogadható, a jövőben pedig sokkal rosszabb lehet a cafeteria forgalom a balatoni szálláshelyeken, és ugyanez a kép rajzolódik ki az országos adatokból is.
Óriási sikert aratott a Turizmus szépe verseny
A turizmusonline.hu szerkesztősége az idén első ízben rendezte meg a Turizmus szépe versenyt a Facebookon. A turisztikai szakmában dolgozó, illetve azt tanuló hölgyek és urak körében óriási sikert aratott a kezdeményezés: 80 hölgy és tucatnyi fiatalember versengett a szavazók kegyeiért.
Folytatódik a Medosz Hotel megújulása
Tavaszra felújítják a Jókai téri Medosz Hotel másik épületét is.
...és Fradi whisky is lesz!
A Ferencvárosi Torna Club honlapján, a fradi.hu-n számol be a legújabb saját márkás termék érkezéséről: a szurkolók immár Fradi Whiskyvel is hangolhatnak a meccsek előtt, de tervben van vodka, pálinka és sör is.
Whiskyvel ünnepelnek a Gördülő Kövek
Idén 50 éves a The Rolling Stones, van itt könyv, kiállítás, válogatáslemez új dalokkal, nagy koncert és kis koncert, és most mindezek mellé whisky is - írja a gazdagisztán Blog.
A munka melletti tanulást díjazta a McDonald's
Immár hatodik alkalommal ünnepelte a McDonald's azon dolgozóit, akik a munkában és az iskolapadokban egyaránt folyamatosan helytállnak.
A beutaztatók szerint nem sikersztori a ferihegyi parkolás
Két hete szerdán látott napvilágot a Budapest Airport (BUD) azon közleménye, melyben elismerően nyilatkozik a 2012 augusztusában bevezetett, új parkolási rendszerről. E szerint a „A repülőtér termináljai előtti közlekedés biztonságosabb és gördülékenyebb, mint valaha.” Ugyanakkor a közleményben igen kevés szó esik a Ferihegy utasforgalmának szintén jelentős hányadát „ráhordó” turistabuszokról, az azokat bérlők, üzemeltetők elégedettégéről.
Egy nagy köszönet - öt európai városban
A Marriott három budapesti szállodája, a Budapest Marriott Hotel, a Millennium Court, Marriott Executive Apartments és a Courtyard by Marriott Budapest City Center látták vendégül csütörtökön öt másik európai várossal együtt a szállodalánc legfontosabb európai ügyfeleinek képviselőit.
Van vevő a szerb légitársaságra?
A volt jugoszláv köztársaságokkal együtt a JAT Airways (Yugoslavian Air-transport) is komoly nehézségekkel küzdött a politikai átalakulás után, és a JAT problémáinak megoldása a mai napig gondot jelent a szerb kormányzatnak.
Komponáljon operát integetve
Új attrakcióval bővült a bécsi Haus der Musik kínálata: egy virtuális operaszínpaddal. Az egész emeletet elfoglaló virtostage-en a látogatók puszta mozdulataikkal komponálhatnak operát.
Kihirdették a Cégér boroscímke-tervező pályázat eredményét
(MTI) - Bogányi Gergely nyerte el a Cégér - Jó bornak tervezz címkét! pályázat első díját és az azzal járó egymillió forintot. A pályaművekből a szombat esti díjátadót követően kiállítás is nyílt az Erzsébet téri Akvárium Klubban.
Módosította a csendrendeletet a terézvárosi önkormányzat
Módosította a csendrendeletet a terézvárosi önkormányzat, és kiterjesztette azoknak a körét, akik megakadályozhatják, hogy a vendéglátóhelyek éjszaka is nyitva legyenek. A kerületi vendéglátós egyesület szerint velük nem egyeztettek - adta hírül az 'origo'.
Termálfürdőt venne Zalaegerszeg
(MTI) - A zalaegerszegi önkormányzat úgy döntött, hogy kísérletet tesznek a város területén működő termálfürdő és a mellette található kemping megvásárlására.
Nyugdíjasokat vár Gyula
Kifejezetten a nyugdíjasok számára állított össze egy speciális ajánlatot a Hunguest Hotel Erkel. A Gyulán található négycsillagos szálloda akciója legalább hét éjszakás foglalás esetén érvényes. A vendégek félpanziós ellátást vehetnek igénybe, délben levesbüfével. A gyógyfürdőbe szóló jegyre nem kell külön költeniük, hiszen a foglalási időszakra korlátlan használatú belépőjegyet kapnak a Gyulai Várfürdőbe.
Bezár az olasz turisztikai képviselet
2012. október 31-én bezár az ENIT – Olasz Turisztikai Hivatal budapesti irodája, tudta meg lapunk.
Látványos rendezvénytérré alakult a fapados terminál
Rendezvényközpontként nyitott meg újra a hónapokkal ezelőtt bezárt ferihegyi 1. Terminál, amelynek szakmai bejárását a napokban tartotta a repülőtér.
Aggályos a készülő meteorológiai törvény?
Új törvény készül, amely növeli az állami szerepvállalást a meteorológia területén, hogy a meteorológiai szolgálat ne legyen kiszolgáltatva a piaci viszonyoknak, adta hírül a hirado.hu Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkárának a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elhangzott kijelentései alapján.
Újra előtérbe kerülnek a hagyományos utazási irodák
A fogyasztók egyre gyakrabban fordulnak a hagyományos utazási irodákhoz a Brit Utazási Irodák Szövetsége (ABTA) legfrissebb adatai szerint.
Külföldi kritika érte a Wizz Air kézipoggyász díjszabását
Az angol szakmai turisztikai hírportál, a Travel Daily News is foglalkozott híreiben a Wizz Air kézipoggyászokra vonatkozó új díjszabásával. A témában a lapnak a Loveholidays.com ügyvezető igazgatója, Alex Francis is nyilatkozott, negatív véleményét fejezve ki az új díjjal kapcsolatban.
A Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott az easyJet
Az easyJet újabb sikert könyvelhet el az európai légtérben - a London-Moszkva járat jogai után csütörtökön a Milánó-Róma útvonalra is zöld utat kapott a légitársaság.
A Boscoloban szálltak meg a híres angol jazz zenészek
A budapesti Boscolo Luxury Residence 5 csillagos szálloda vendégei voltak a Budapest Jazz Klub által szervezett jazz fesztivál fellépői a hét elején.
Négy vonat közlekedését érinti az óraátállítás
A nyári időszámítást a vonatkozó kormányrendelet értelmében október utolsó vasárnapjának hajnaláig kell alkalmazni, így szombatról vasárnapra virradóan az órákat három óráról kettőre kell állítani.
Kossuth téri rekonstrukció - Kiírták a pályázatot az Andrássy-lovasszobor elkészítésére
A Kossuth tér rekonstrukciójának részeként kiírták a pályázatot az Andrássy-lovasszoborra; az 1906-ban leleplezett bronz alkotás mása 2014 tavaszára készülhet el és eredeti helyén, a Parlament déli oldalán állítják majd fel - mondta az MTI-nek Wachsler Tamás, a "nemzet főterének" átépítését célzó Steindl Imre Program (SIP) vezetője.
Új nemzetközi járatok az American Airlines-tól
Számos új járatot indít jövőre az USA és Ázsia, Európa illetve Dél-Amerika között az American Airlines, melyekre heteken belül megkezdi a jegyek értékesítését.
Csaknem kétmilliárd forintból fejleszthetik a péri repülőteret
Csaknem kétmilliárd forintból fejleszthetik a Győrhöz közeli Pér repülőterét; a költségek legnagyobb részét az Audi-gyár állja - derül ki abból az előterjesztésből, amelyet pénteki ülésén fogadott el a kisalföldi megyeszékhely közgyűlése.
Három brit járat a minőségi fapadostól
Manchesterbe, Leeds-be és Edinburgh-ba repül Budapestről a minőségi fapadosként emlegetett jet2.com légitársaság.