Megválasztották az év tájházát

A nagymányoki Heimatmuseum lett idén az év tájháza.

A ház beosztása, a tiszta szoba, a konyha, a lakószoba minden látogatót ismerős érzéssel tölthet el, a tornácot azonban gangnak, a befőttet dunsztosnak hívják, a tálat pedig siszlnek nevezik a főképp a múlt század 20-30-as éveinek sváb kultúráját bemutató nagymányoki Heimatmuseumban, amely a Magyarországi Tájházak Szövetsége pályázatán idén elnyerte az év tájháza címet.

A gondosan felújított, Vörösmarty utcai épületben ezerötszáz, a helyi svábság múltját idéző ruhát, használati tárgyat, bútort, iratot, fotót gyűjtöttek össze - mondta az MTI-Pressnek Stallenberger József, a házat működtető nagymányoki német nemzetiségi önkormányzat elnöke, aki idegenvezetőként is kalauzolja a vendégeket.

A látogatók az utcafronti tiszta szobában megismerhetik a nagymányoki katolikus svábságra jellemző fekete menyasszonyi viseletet, a festett viaszgyöngyökkel díszített esküvői koszorút, kézbe vehetik a családi eseményeket is őrző gót betűs imakönyvet és az egykor nagymányoki kedves nővéreknél tanult lány, Günther Krisztina kötelező betűhímzését 1913-ból.

A konyhában a mai retrodivatból ismerős, de itt eredeti, német nyelvű falvédőket lehet kibetűzni, az egyik komódból pedig nemcsak több tucat sváb viselet, terítő kerül elő, hanem az innen elszármazott Nagymányoki (Guth) Gilbert atya (1914-1988) írásai, fordításai is. A ferences rendi szerzetes 2005-ben zsidómentő tevékenységért posztumusz megkapta a Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését.

A kamra az egérfogótól a fapapucsig vonultatja fel a hagyományos eszközök tárházát. Az 1880-as években épült A tájház épületét 1997-ben egymillió forintért vásárolta meg a nemzetiségi önkormányzat, de a hagyományőrzés Nagymányokon már 1976-ban elkezdődött a nevében bányásztradíciókra utaló Glück auf! (Szerencse fel!) Egyesület gyűjtő munkájával - idézte fel Stallenberger József, aki családi emlékeivel is hozzájárult a tájház kollekciójához.

Mint aláhúzta, a becslés szerint ma is 40-50 százalékban sváb rokonsággal, kötődéssel rendelkező, két és fél ezer fős Tolna megyei városban az 1960-as években természetesen volt a német szó használata a családban - ő is elsőként németül tanult meg -, sőt az utcán is, egy évtizeddel később azonban természetes folyamat eredményeként visszaszorult a svábok anyanyelve. Ma pedig a középkorúak nemzedéke az utolsó, amely a szívén tudja viselni a hagyományok őrzését - vélte az 1959-ben született önkormányzati vezető.

Az egykor a település szélén állt házról annyit tudni, hogy az 1880-as években a közeli Cikóról ide települt Stenger József építette, aki valószínűleg mesterember lehetett. A több mint tíz évig tartó felújítás számlája meghaladta a tízmillió forintot, a város támogatása, helyi cégek segítsége, németországi adományok és pályázati források járultak hozzá a ház elkészüléséhez.

A tetemes, a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum segítségével leltározott állományt felhalmozó múzeum végül 2008-ban kapott működési engedélyt. A látogatók kulturált fogadása A Heimatmuseumot évente 400-500 vendég keresi fel, de volt olyan év, amikor közel ezren - és nem feltétlenül a németséghez kötődők - voltak kíváncsiak a sváb múltra. - A látogatók azért szerettek itt lenni, mert bármit megnézhetnek, az iratoktól kezdve a ruhákig mindent szívesen kicsomagolunk nekik - jegyezte meg a nemzetiségi önkormányzat vezetője.

- Attól önmagában nem lesz "élő" a tájház, hogy van egy kiállítás. A lényeg, hogy mindig legyen program. Ha kérik, divatbemutatót tartunk, a hagyományőrző egyesület fiataljai felöltik a régi ruhákat, a helyi borbarát kör borait kínálják, nagymányoki asszonyok rétest sütnek.

Az épülethez csatlakozó, 1927-ben épült présházban kézműves foglalkozásokon fonást, szövést, csuhéfonást tanítanak. Játszott itt már a bautzeni fúvós zenekar, és a múzeumok éjszakáján is több százan fordultak meg a tájházban.

A tájházszövetség az év tájháza cím odaítélésénél a múzeumi anyag rendszerezésén túl ezt is figyelembe veszi. A bírálók 21 szempont alapján pontoznak, az enteriőr hitelessége, a kiállítás szakmai színvonala, a tisztaság és a rend mellett értékelik az első benyomást, a vendégek fogadását és a tájháznak a helyi közösség életében betöltött szerepét is. Hegedűsné Majnár Márta, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta, hogy a nagymányoki tájház többek közt a látogatók kulturált fogadásával, rendezvényekkel, múzeumpedagógiai foglalkozások szervezésével és időszaki kiállításokkal érdemelte ki a százezer forinttal járó elismerést.

A 2002-ben a tájházmozgalom népszerűsítésére alakult, több mint száz tájházat tömörítő szövetség korábban a balatonkenesei, csökmői, dunaharaszti, ócsai, bátai és a fertőhomoki tájháznak ítélte oda a címet.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.