Sikeres volt a második Budapest Winter Invasion  

Több, mint 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek 2007. december 1. és 2008. március 31. között Budapesten a Magyar Turizmus Zrt. és a hazai turisztikai szolgáltatók legnagyobb közös akciója, a Budapest Winter Invasion (BWI) keretében.

Divat és gasztronómiai központ épül Budapest szívében 

Divat és gasztronómiai központ épül a Vörösmarty téren, a Budapesti Értéktőzsde egykori helyén.

Szakmai sikerek a VI. Gál Sándor Emlékversenyen 

Június 7-én a Debreceni Pulykanapokhoz kapcsolódóan rendezték meg az országos VI. Gál Sándor Emlékversenyt.

Miskolc Város Bora  

Május 31-én második alkalommal rendezték meg a Miskolc Város Bora versenyt. Az idei megmérettetésre 65 bort neveztek a Bükki és a Tokaj-Hegyaljai borvidékekről fehér- és vörösbor kategóriában.

Májusi éremeső a Törleynél 

Májusban négy nagy nemzetközi borverseny eredményeit tették közzé. A Decanter World Wine Awards borversenyen a Törley cégcsoport Chapel Hill Sauvignon Blanc 2007, és a Kemendy Barrique Chardonnay 2007 borát jutalmazták bronzéremmel.

Augusztus közepén nyit a hotel Monte Mulini 

Az isztriai Rovinj városkában augusztus közepén nyitja meg kapuit a Monte Mulini szálloda, amely az első ötcsillagos standarddal rendelkező szálloda lesz Isztrián. A tenger mellett fekvő, modern épületben a merész építészeti megoldások mellett a meleg és természetes anyagok dominálnak.

Étkezési és étteremlátogatási szokások Budapest belvárosában 

A Forsense 2008 áprilisában telefonos közvélemény-kutatást végzett Budapest belvárosi lakóinak étteremhasználati és étkezési szokásairól. A felmérésben összesen 250 V. kerületi lakos mondhatta el a véleményét és oszthatta meg szokásait a témáról. A felmérés szerint a belvárosiak kevésbé preferálják a gyorséttermeket, az élen toronymagasan a magyar konyhájú étterem végzett.

Hétnyelvű ételszótár jelent meg  

Mintegy ezer ételnév hét nyelvre – németre, angolra, franciára, olaszra, spanyolra, olaszra és oroszra - fordított megfelelőjét tartalmazza a Galla György szerkesztésében és a Mezőgazda Kiadó kiadásában a napokban megjelent Ételszótár.

Új igazgató a Budapest-Közép-Dunavidéki RMI élén 

Kardos Endre londoni kiküldetése miatt a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának megüresedett igazgatói pozícióját, 2008. július 1-jétől Futár Veronika veszi át.

Külképviselet-vezető váltás Londonban 

A Magyar Turizmus Zrt. londoni külképviseletén vezetőváltás történik augusztusban.

Magyarul invitálnak a franciák 

A Maison de la France, a Francia Idegenforgalmi Hivatal honlapja (http://hu.franceguide.com) már nagy részben magyar nyelven is elérhető.

Savaria Nyár 

A Savaria Nyár fesztiválsorozata 2008. nyarára kínál igényes, garantált szabadtéri kikapcsolódást Szombathely város lakosságának és a városba érkező vendégeknek.

TAP: megújult flottával Dél-Amerikába 

A TAP Portugal június első felében befejezte flottája frissítését, és az összes Airbus A310-esét lecserélte korszerű A330-sokra.

Háromdimenziós aszfaltrajzok népszerűsítik a Vizek Évét 

A Magyar Turizmus Zrt. a főszezon kezdetén, a hagyományos marketingeszközeinek alkalmazása mellett, egy újszerű marketingakcióval is előrukkol.

Milliós szállodai jótékonykodás 

Kedden ünnepélyes keretek között adta át Robert Grader, a Budapest Marriott Hotel igazgatója a Semmelweis Egyetem 1. számú Gyermekgyógyászati klinikáján működő Trausch András Olivér Alapítványt képviselő dr. Rényi Imre gyermekgyógyásznak, illetve az intézmény rektorának, prof. Dr. Tulassay Tivadarnak azt a 2 875 000 forint összegű támogatást, amelyet a hotel a vendégek adományaiból gyűjtött össze az elmúlt egy év során.

Nagyszabású játékos vízi programok a Balaton népszerűsítésére 

A Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Irodája egy nagyszabású rendezvénnyel kívánja felhívni a fiatalok figyelmét a Balaton nyújtotta szórakozásra, kikapcsolódásra a Vizek éve kampány keretében - jelentették be a kedden Zánkán tartott sajtótájékoztatón.

Péntek Esti Korzó Ráckevén 

Egy lelkes munkacsoport szervezésében egy új rendezvénysorozat indul a Kis-Duna partján fekvő Ráckevén a Piac sétányon Péntek Esti Korzó elnevezéssel.

Európai Utazási Jogfórum Bécsben 

A bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Turizmus Intézetének szervezésében 2008. július 3-4-én először kerül olyan konferencia megrendezésére, amely jogi szempontból veszi gorcső alá a turizmust érintő Európai Uniós intézkedések teljes tárházat, valamint azok hatásait, s a közeljövőben várható változásokat.

Felértékelték a rubelt 

Az infláció elleni küzdelem jegyében a kedden először engedte 0,4 százalékkal erősödni a rubelt az orosz jegybank a dollárból és euróból álló valutakosár meghatározott értékéhez (29,61) képest.

Az első ötcsillagos hotel az Isztrián 

Az egyik legromantikusabb horvát úti célnak tartott isztriai Rovinj városkában augusztus közepén nyitja meg kapuit a Monte Mulini szálloda.

Belföldön nyaral idén a magyarok többsége 

Egy friss felmérés szerint honfitársaink közel 60%-a tervez utazást a május-szeptember közötti időszakra, háromnegyedük belföldi út célt választ, és a legnépszerűbb desztináció várhatóan a Balaton lesz. A magyar lakosság 139 milliárd forintot költhet belföldi utazásra az idén.

Párizsba távozik Patrick Bourguignon 

Patrick Bourguignon, az Accor Hospitality Magyarország és Szlovákia vezérigazgatója öt éves magyarországi tartózkodás után új kihívás elé néz.

Euro 2008 

A hétvégén megkezdődött a Labdarúgó Európa Bajnokság (az EURO 2008) Svájcban és Ausztriában. Kollégánk kint járt a nyitómeccsen. Tekintse meg képes beszámolóját!

Magyarország népszerűsítése Svájcban 

A Magyar Turizmus Zrt. jelenleg 21 országban 23 külképviseletet működtet. A külképviseletek feladata Magyarország mint turisztikai desztináció ismertségének növelése, imázsának javítása Magyarország legfontosabb, illetve dinamikusan fejlődő küldőpiacain. Az alábbi összefoglalóban azt mutatjuk be, hogy a Társaság többek között milyen marketingakciókkal népszerűsítette Magyarország turisztikai kínálatát Svájcban, a közelmúltban. A Svájcból érkező vendégeknek évente több mint 174.000 vendégéjszakát köszönhetnek a hazai kereskedelmi szálláshelyek.

Új utasbiztonsági rendszer a Ferihegyi repülőtéren 

Bemutatkozott a Budapest Airport (BA) új utasbiztonsági rendszere. A 900 millió forintért vásárolt berendezéseket június 9-én Dimitrios Gatsonis, a BA vezérigazgató-helyettese, Leonov Péter a Malév vezérigazgatója, valamint Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetője a sajtó előtt tesztelte.

Kerékpáros turizmus: töretlen népszerűség 

Egyre több kerékpárút, egyre több szolgáltatással áll a kerekezők rendelkezésére Európában, sok helyütt már a GPS vonalvezetés is biztosított.

Selmecbánya -aranybánya 

A festői kisváros már Csontváryt is megihlette, sőt a Szinbád című kultfilmet is itt forgatták, így nem volt meglepő, hogy a Szlovák Intézet a Szlovák Idegenforgalmi Hivatallal karöltve ezúttal Selmecbányát mutatta be a magyar idegenforgalmi szakembereknek. A világörökségi listán szereplő város hétfői bemutatkozóján Szlovákia magyarországi nagykövete, Selmecbánya alpolgármestere és a Szlovák Intézet igazgatója is jelen volt a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal színháztermében.

Román megrendelés a Boeingnek 

A Boeing három 737-900 ER típusú gépre kapott megrendelést a román Blue Air fapados légitársaságtól, mintegy 238,5 millió dollár értékben.

Ügyészi nyomozás az AUA vezérkar ellen 

Szertefoszlottak a remények, amelyeket Mohamed Bin Issa Al Jaber sejk az Austrian Airlinesba (AUA) való beszállása keltett.

EU-s konferencia - online közvetítés 

Az Európai Unió Turizmus Részlege a soros szlovén elnökséggel közösen Portorozban konferenciát rendez "Az európai turizmus versenyképes és fenntartható fejlesztése, valamint a turizmust támogató pénzügyi források az EU-ban" témakörben.

Közérdekű 

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum zártkörű rendezvény miatt 2008. június 21-én, szombaton egész nap ZÁRVA tart.

Új balatoni szálláshelyek fogyatékkal élőknek 

Európai uniós forrásból bővültek az akadálymentes szálláshelyek a Balaton mellett. A fonyódi tóparton, több mint 51 millió forint uniós támogatásból megvalósult beruházás közel félszáz fogyatékkal élő látogató számára teszi elérhetővé a Balaton-parti turisztikai központ, korábban nehezen hozzáférhető szolgáltatásait - többek között a szaunát, a medencét, vagy a kerékpárt túrákat.

Hamarosan nyílik a Hotel Aurum**** 

Július elején újabb négycsillagos szálláshellyel bővül Hajdúszoboszló kínálata.

Sporthírek az Air France hosszú távú járatain 

Az Air France hosszú távú járatain utazók többé már nem maradnak le a legfrissebb sporthírekről. A L’Equipe TV francia non-stop sportcsatorna jóvoltából minden nap egy tíz perces hírműsort sugároznak ezeken a járatokon.

Egy pötty a térképen: a Feröer-szigetek 

-Mit csinálsz a hétvégén? -Megyek a Feröer-szigetekre. -Hova?? -A Feröer-szigetekre. -Az hol van? -Skócia és Izland között félúton. -Aha. És mi van ott?

Turizmus és a Futball EB 2008 

Az elmúlt hétvégén kezdetét vette a meccsenként többszázerer szurkolót megmozgató foci EB, amely elemzések szerint kedvező hatást gyakorol a két szervező ország: Ausztria és Svájc turizmusára.

Horvát napok a Nagycsarnokban 

A Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének idei negyedik roadshow-ja a Nagycsarnokban.

Csőd „testközelből” 

Áprilisban nagy hírveréssel lépett a magyar piacra egy új utazásszervező, a Malda Tours, amely olcsó egyiptomi üdüléseket kínált. Alig fél év elteltével meglehetősen botrányos körülmények között – 160 utas kint hagyásával – csődbe is jutott az iroda. Egyik munkatársunk véletlenül abban a csoportban nyaralt, amelyet a társaság biztosítójának kellett végül hazahoznia.

270 gerillakertész egy nagy közös akcióban 

Országosan 57 csapatba tömörülve, 270-en jelentkeztek az április 22-én, a Föld Napján meghirdetetett „Zöld Vadművelet” felhívásra. Hazánkban a „Gerillakertészkedést” immár második éve a Hegyalja Fesztivál kezdeményezte és finanszírozza, amely tudatos építkezéssel évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fiatalok körében a környezetvédelem és a környezettudatosság kommunikációjára, valamint a rendezvény helyszínén a civil szerveződéseknek is egyre nagyobb teret ad.

Tájékozottan Budapesten 

A BTH és a BRFK együttműködésében megkezdődött a Tájékozottan Budapesten című információs kiadvány előkészítése, amely várhatóan június végére készül el magyar, angol, német, olasz és francia nyelveken.

Magyarország első wellness atlasza 

A Stiefel Kiadó elkészítette Magyarország első wellness atlaszát. A másfél éves gyűjtőmunka után kiadott, a maga nemében egyedülálló atlasz mindenkinek segítséget nyújt, aki aktív kikapcsolódási lehetőségeket keres Magyarországon.

Biztonsági telefon Lengyelországban 

Június 2-án ismételten elkezdte működését Lengyelországban a biztonsági telefon a külföldi turisták részére.

Hamarosan meglesznek a nyertes pályázók 

A Miskolci Közgyűlés Városfejlesztési, Üzemeltetési és Turisztikai Bizottsága 2006 óta különít el keretet a város turizmusában tevékenykedő vállalkozások, egyesületek javára.

Budapesti Zsidónegyed egy olasz magazin hasábjain 

A Magyar Turizmus Zrt. közreműködésével az olaszországi piacvezető Repubblica napilap heti magazin melléklete, az Il Venerdi egy fényképekkel illusztrált riport keretében mutatja be a budapesti Zsidónegyed látnivalóit.

Francia újságírók a Balatonnál 

A Magyar Turizmus Zrt. meghívására június 5-én és 6-án francia újságírók tanulmányút keretében ismerkedtek a Balaton és környékének turisztikai kínálatával.

Térkép készül Kőszegről és Írottkőről 

Az Írottkő Natúrparkért Egyesület és a kőszegi Tourinform iroda tervezi az idén egy térkép kiadását, amelynek egyik oldalán Kőszeg városának, a másik oldalán a natúrpark területének térképét találhatják meg az érdeklődők.

Eger: múltidéző sétaprogram 

Az Egri Lokálpatrióta Egylet szervezésében immár két éve indították útjára az „Egri séták egrieknek” elnevezésű programot.

Újra indul a Balatoni Nyár 

A Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Televízió Zrt. együttműködésében idén másodszor valósul meg a Balatoni Nyár című műsor, amely június 7-től egészen augusztus végéig minden nap aktuális Balaton-parti hírekkel, programajánlókkal és érdekes riportokkal jelentkezik a Híradó után öt percben.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!