A Király utcai épületben 1789 óta megszakítás nélkül vagy cukrászda, vagy kávéház üzemelt, a Caflish nevet a Svájcban született későbbi cukrászmesterről, Caflish Kristófról kapta, aki 1865-ben, 26 évesen került Pécsre.

A Caflish működtetői évek óta vívódtak, olyan vendéglátósok, akik mindent megtettek az életben maradásért, a szakmáért, mondja Háber Tamás pécsi vendéglős, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Időről időre újabb és újabb, mind keményebb feltételeket szabtak nekik: saját üzem építésére kényszerültek az udvarban, rendre emelték a bérleti díjukat. Mindezt megfejelte az országos és a helyi kereskedelempolitika a következetlenségével és a koncepciótlanságával. Pécsett például borítékolható volt a csődhullám azzal, hogy az Árkádot beengedték a belvárosba.

A Caflish esete intő jel mindenkinek, mondja Háber Tamás, aki azt jósolja, hogy a megyeszékhelyen a vendéglátóhelyek egyharmada rövid időn belül megszűnik. Igaz, nyolc-tíz százalék „újratermelődik”, de a tapasztalt vendéglátós szerint, hiába hiszi bárki, hogy meg tudja váltani a világot, semmi garancia nincs arra, hogy a nulláról indulva hosszú távon talpon tudjon maradni. Mert olyan magasak a költségek, olyan a szabályozás, hogy szinte törvényszerű a bukás. Hetente tárgyalnak a szaktárcával a válságból való kilábalás lehetőségeiről, mondja az ipartestületi elnök. Egyetértően bólogatva meghallgatják őket – aztán nem történik semmi.