Destillata-győztes lett a magyar pálinkafőzde whisky-je

A párlatok Európa-bajnokságának is nevezett Destillata verseny 2015. évi győztese – immáron második alkalommal –az Agárdi Pálinkafőzde volt és több aranyérmes pálinkája mellett az akkor még hordómintaként nevezett 12 éves Single Malt whiskyje is elnyerte kategóriájában az Év Párlata díjat. Ez az első magyar készítésű prémium whisky, amely komoly nemzetközi elismerést kapott és a Whisky Show Budapest 2015 keretében most bemutatkozik a hazai közönségnek is.

Az Agárdi Pálinkafőzde 2002-es megalakulásával párhuzamosan egy miniszteri rendelet formájában megtörtént a pálinka név használatának szabályozása is, akkor még nem sejtett erjedési folyamatot elindítva a hazai italpiacon. A zöldmezős beruházással létrejött agárdi üzem új minőségi kategóriát hozott létre a kereskedelmi forgalomban kapható pálinkák között, azonban mindezek mellett 2003-ban csendben, a nyilvánosság kizárásával történt valami, ami egyáltalán nem a gyümölcsről szólt:

Angliából vásárolt speciális pörkölt malátából készült két hordó whisky, ami először új készítésű zempléni tölgyfahordóba került, elrejtve a többi pálinka érlelésre szolgáló hordó közé. A kóstolás a főzőmesterek és néhány arra érdemes vendég kiváltsága volt, majd 9 év új hordós fejlődés után jött az érlelés befejező szakasza azzal, hogy a tétel átkerült addig 6 puttonyos tokaji aszút tartalmazó, fiatal hordókba.

„A végeredmény egy illatában érett szilvára, édes malátára és karamellre emlékeztető whisky, amely ízében a mogyorós csokoládé mellett magában hordozza a különböző hordós érlelési szakaszok elegáns fás tónusait és kiegyensúlyozottságát is.”- mondta Vértes Tibor az Agárdi Pálinkafőzde Kft. ügyvezető igazgatója, főzőmestere.
A különleges italból összesen 1200 palack kerül kereskedelmi forgalomba, először a világ prémium whisky szegmensének legnagyobb hazai seregszemléjén a Whisky Show Budapest 2015 elnevezésű rendezvényen 2015. november 7-én.


Szigeti Zsolt a Whiskynet.hu ügyvezető igazgatója és a Whisky Show Budapest egyik szervezője, aki már a palackozást megelőzően is kóstolhatta a különleges italt kiemelte, hogy mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy nem csak egy rangos nemzetközi díjat is elnyert magyar készítésű whiskyt lesz módunk kóstolni az idei Whisky Show-n, de az Agárdi Whisky minden tekintetben versenyképes az ismert nemzetközi márkákkal szemben is. Bízzunk abban, hogy egyre több főzde követi és pár éven belül  a Whisky Shown-n külön termet szentelhetünk a hazai whisky kiállítóknak.


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.