Fordítva: Gottwald Szilárd
Általában borászok kezdenek a vendéglátásba is belekóstolni, amikor a borászatukhoz, pincészetükhez kapcsolódva, idővel, kisebb-nagyobb szálláshelyet is biztosítanak vendégeiknek. Gottwald Szilárd és családja esetében ez pont fordítva történt: régi vendéglátós família az övék. Aki csak Tata környékén évek óta megfordult, mindenkinek ismerősen cseng a nevük, sokan meg is fordulnak a Hotel Gottwald falai közt és a hozzá szorosan kapcsolódó, házias ízeket kínáló éttermükben is számos a visszatérő törzsvendég.
Szilárd tehát, amióta csak a családi vállalkozásban dolgozik, azt tanulta és híve is annak, hogy a vendéglátás és a bor két szorosan összefüggő dolog, ami kéz a kézben együtt jár.
Ezért aztán számára az is természetes volt, hogy édesapja, Gottwald Sándor fel-feljárt a közeli szőlősükbe, Dunaszentmiklósra, ahol, mint mondta „megnyugszik az ember lelke a sok-sok feszültség, stressz után”. Kis pincéjük, kevés bort adó szőlőjük volt ott kezdetben, ami aztán idővel egyre nagyobbra és nagyobbra terebélyesedett – és a területtel együtt a munka is tovább nőtt. Szilárd volt az, aki mindig elkísérte édesapját a szőlősbe és a pincébe: a földeken gazolt, kapált, a pince munkákba is belekóstolt, majd lassan kiismerte a borkészítés csínját-bínját.
Azért, hívja fel a figyelmet ennek kapcsán, ne hagyjuk ki a sorból, hogy a környéken, a neszmélyi borvidéken sok híres borász tevékenykedik, közülük is kiemelkedik és értékes számára Kamocsay Ákos barátsága, akihez bármilyen kérdéssel fordult, mindig megkapta a megoldáshoz szükséges választ, amivel rögvest meg tudta oldani az éppen aktuális szakmai problémát.
Ahogy Szilárd visszagondol, tulajdonképpen a 2005-2006-ban zajló szállodafejlesztésük alatt kezdett igazán rámaradni a pincészet gondja, hiszen nem ért rá akkoriban még a szőlővel is foglalatoskodni a család. Minden idejüket, erejüket felemésztette a szálloda átalakítása, fejlesztése, a wellness részleg kialakítása akkoriban. Így aztán Szilárd egyre jobban beleásta magát a borkészítés rejtelmeibe, ahonnét, mint mondja, azóta sincs megállás. A 2006-os év, mondja, amúgy sorsfordító volt számára e területen: hiszen akkor nyertek először boraikkal komoly díjakat, közben kinőtték a pincét, a hobbi szintű borászkodás szintet lépett esetükben: profi borászkodásba váltott át. A 20 ezer palacknyi bor helyett immár 60 ezernyit készítenek, a borkóstoló túrák egyre gyakoribb programok feléjük, és 2 hektárnyi szőlőjükhöz minden évben még vagy 7 hektárnyi termést vásárolnak, az egyedüli mérce, ami számít náluk a vásárlásnál: a minőség – ez alapján keresik a felvásárolható termést.
Mind reduktív módon készült, mind natúr fahordóban érlelt könnyű, friss, gyümölcsös borokat készítenek pincéikben: Irsai Olivér, Olaszrizling, Pinot Noir rosé és Kékfrankos kerül náluk elsősorban palackozásra, tavaly pedig megszületett különleges „gyermekük” is: saját pezsgőjük készült Pinot Blanc-ból, igaz, egyelőre a Garamvári pezsgőérlelő üzemben. De Szilárdot ismerve ebben sem lesz megállás, nyilván már körvonalazódik a pezsgőkészítő üzem terve a fejében, hamarosan pedig a megvalósítás ideje is eljön. Családjukban ugyanis alapelv: amit a szőlőskertjeik és a pincéjük, borfeldolgozójuk kitermel, azt visszaforgatják a családi vállalkozás azon területére, ahonnét a bevétel származik. Nem fektetik be máshol, nem vesznek kacsalábon forgó kastélyt a Föld másik felén, hanem a tatai Öreg-tó környékén és a neszmélyi borvidéken érzik jól magukat – itt gazdagítják értékekkel a hazai vendéglátást és a térségben a borkészítést.
