Lett gasztro lett a hónap slágere

Gasztrovonalon erősít idén Lettország, és legfőképp a főváros, Riga. Pedig eddig sem takarékoskodtak a lett konyhákon, idén azonban egyértelműen a kulináriának osztották a főszerepet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

 2017-et a gasztronómia évének szentelik a lettek. Ennek keretében számos baltikumi étterem speciális menüt és mesterkurzusokat állított össze, gasztrofesztiválok sorát rendezik, gasztrotúrák érik egymást (amelynek során piacokra, helyi farmokba, sörfőzdékbe és ki, a természetbe, a zöldbe invitálják a vendégeket), valamint tematikus éttermi heteket rendeznek, amelyben az egyik program minden alkalommal a rigai központi vásárcsarnok felkeresése. Ez a különleges épület amúgy egyáltalán nem piacnak épült, hiszen az egymásba kapcsolódó hangárokat eredetileg a németek építették az I. világháború idején, zeppelin léghajóik számára.

Wild at Palate az idei év szlogenje Rigában és környékén, tudtuk meg a budapesti Lett Nagykövetségen, április 6-án tartott szakmai tájékoztatón. Ahol többek közt elhangzott, hogy idén Riga és a környező Gauja Nemzeti Park nyerte el az előkelő European Region of Gastronomy címet.

Riga sosem alszik, mondta a turisztikai szakértő, és sokan tartják a fővárost a hipszterek kedvelt helyének is. A Wild at Palate különben azt jelenti, hallhattuk Inese Strava turisztikai szakértőtől, a Lett Befektetési és Fejlesztési Ügynökség turisztikai vezetőjétől, hogy a vadon termő növények, az ország 3000 tavában, 2000 folyójában, a Balti-tengerben, valamint az óriási területeket beborító erdőkben fellelhető növények (elsősorban piros bogyósok, gyümölcsök) és erdei, mezei, tengeri, tavi, valamint a folyókban élő állatok szerepelnek alapanyagként az idei kulináris kínálatban.

Nemcsak a gasztronómia szerepelt különben a szakmai tájékoztató programjában, más információ is elhangzott. Többek közt az, hogy a rigai repülőtérről 89 desztináció felé indulnak az airBaltic járatai, tavaly itt már 5,4 millió utast regisztráltak, és Budapestre a nyári menetrend idején már hetente négyszer közlekednek. Az airBaltic különben 30 új desztinációt vett fel kínálatába, többek közt Abu Dhabiba, Cataniába és Madridba is szállítanak utasokat. Flottájának legújabb tagjai a Bombardier CS300-asok, amelyen basic, premium és business osztályon lehet helyet foglalni.Lettország, benne elsősorban Riga nagyon közkedvelt úticél. 2015-ben 6,8 millióan érkeztek a Balti-tengeri országba, közülük a legtöbben orosz, német, litván, észt, brit, skandináv nyelvterületekről érkeztek. Magyarországról tavaly 6 ezren jutottak el Lettországba, és ez nagyon komoly növekedés, hiszen 40 százalékos növekedést jelent az előző mért időszakhoz képest.

A turisták különben elsősorban a fővárost keresik fel, ahol különleges és híres az építészet: a szecesszió egyik fellegvárának számít Riga. Emellett Jurmalába, a közeli tengerparti városba is sokan látogatnak (sok orosz ajkú vesz itt magának üdülőt), emellett divatos még Sigulda Gauja Nemzeti Park, Rundala palotája és történelmi helyei, valamint Bauska vára. Nem mindennapi ajánlat Liepeja, ahol egykor börtön volt, ma pedig múzeumként látogatható. És idén nyílt meg a Riga Motor Múzeum – ahol különleges kétkerekű járgányokat állítottak ki.

Végül Bogáts Balázs a Budapest Airport képviseletében beszámolt a jelen lévő turisztikai szakembereknek a reptéren folyó fejlesztésekről, valamint tőle hallhattuk azt is, hogy tavaly 26 ezer utas indult a magyar reptérről Lettország irányába (az airBaltic mellett más légitársaság kínálatában is szerepel Riga), ami jelentős utasforgalmat jelent, és minden bizonnyal idén ez az utasszám növekedni fog.

További információk: www.latvia.travel

Forrás: Vendég & Hotel


Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc

Ezt a várost is meghódította a gyorsétteremlánc  

Második éttermét nyitja a BURGER KING Zalában.
Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben!

Dobja a mobilját a dobozba, és figyeljen szeretteire egy jó ebéd vagy vacsora közben! 

Pihennek a mobilok, szárnyra kapnak a családi kapcsolatok - üzeni a VakVarjú éttermek stábja a Mobil Off Élmény On hét alkalmával.
Jöhet három izgalmas mocktail recept?

Jöhet három izgalmas mocktail recept? 

Hol vannak már azok az idők, amikor, ha nem akartunk alkoholt inni, akkor csak a víz vagy az üdítő marad?
Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában?

Hol isznak a legtöbb alkoholt Európában? 

Van tippje? Most egy friss felmérés adatai alapján eláruljuk a helyes megfejtést. És annyit segítünk, hogy közreadunk egy fotót az első helyen végzett ország fővárosáról.
A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását

A Wolt elindítja saját hirdetési szolgáltatását 

A vállalat bejelentette hogy elindítja a Wolt Ads-et annak érdekében, hogy partnerei növekedését és láthatóságát felgyorsítsa.
Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen 

Érkezett párlat Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is.
Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég

Munkatársakat keres a Mere, az orosz diszkont cég 

A két hónapja feladott hirdetésben a Mere beszerzési menedzser pozícióra keres munkatársakat.
Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön

Új kávépörkölő csúcstechnológiával - Budaörsön 

Április 11-én nyitotta meg kávépörkölő üzemét és oktatóstúdióját Budaörsön a teljes egészében hazai tulajdonú Roastar Zrt.
A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának

A Beatles grafikusa tervezett sörösdobozokat a híres sörmárkának 

A limitált kiadású dobozok Nagy-Britanniában már megvásárolhatók.
Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai

Hagyományos eljárással készült egyedi tételek a METRO Év Borai 

A két borválogatás ezúttal az olasz Veneto, illetve a magyar Villány lankáin termett szőlőkből készült.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.