Egy éve Budapesten az ultrafapados

Kétmillió utasra számít az ír Ryanair fapados légitársaság Budapesten márciusig, az indulás utáni első év végéig, de a járatmegszüntetések miatt a következő évben már csak 1,2 millió utassal számolnak - mondta Katarzyna Gaborec, a légitársaság marketing munkatársa csütörtökön Budapesten.

A Ryanair egy évvel ezelőtt, a Malév február 3-i leállását követően tért vissza a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Akkor 5 Boeing 737-800-as gépet telepítettek Ferihegyre és 30 útvonalon heti 280 járatot teljesítettek.

Katarzyna Gaborec ismertetése szerint később a repülőtér felemelte az árakat, így három gépre csökkentették budapesti bázisukat, jelenleg húsz célállomásra 170 járatot indítanak hetente. Emiatt a Ryanair az első év végi közel 2 millió utas helyett 2014 márciusáig már csak 1,2 millió utassal számol.

A Ryanair a budapesti repülőtéren a géphez buszoztatás helyett egy sátrat épített a forgalmi előtérre a 2A terminálnál. Ezzel kapcsolatban Katarzyna Gaborec kérdésre válaszolva elmondta, sem az utasok, sem a légitársaság nem elégedett ezzel a megoldással, de folyamatos tárgyalásban vannak a repteret üzemeltető Budapest Airporttal a költségekről. Megjegyezte: március végéig döntés születik a járathálózat módosításáról is.

A Ryanair Európa egyetlen ultra fapados (ultra low-cost carrier) légicége, a 2013. március végén záruló pénzügyi évben 57 bázisról, napi 1.500 járaton várhatóan mintegy évi 79 millió utast szállítanak, átlagos jegyáruk a cég kimutatása szerint 50 euró.

A cég 28 ország 150 repülőteréről szállít utasokat, flottájuk 305 darab Boeing 737-800-asból áll, amelynek átlag életkora 4,5 év.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.