Fontos mérföldkő a maláj utasszállító ügyében

A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló Pervomajszk település mellől, a szovjet-orosz gyártmányú Buk légvédelmi rendszer egyik rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét - közölte ítéletében a hágai kerületi bíróság csütörtökön.

Az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtér közelében, rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, a vádlottak távollétében tartott ítélethirdetésen Hendrik Steenhuis elnöklő bíró hangsúlyozta: 2014 májusától Oroszország teljes ellenőrzést gyakorolt az ukrajnai szakadár "Donyecki Népköztársaság" (DNR) felett, ahonnan azt a rakétát kilőtték, amely a repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 298 utas - köztük 196 holland és 27 ausztrál állampolgár -, valamint a legénység halálát okozta. A bíró a támadást "összehangolt katonai akciónak nevezte", és kiemelte: a katasztrófa előkészítésében és végrehajtásában részt vevők közül többen orosz állampolgárságúak voltak, illetve korábban az orosz fegyveres erők kötelékébe tartoztak. A nyomozás során visszahallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint a szakadár "Donyecki Népköztársaság" több vezetője, akik tudtak a rakétatámadásról, szoros kapcsolatot ápoltak akkor Oroszországgal.

A négy vádlott, az orosz Igor Girkin, Szergej Dubinszkij és Oleg Pulatov, valamint az ukrán Leonyid Harcsenko nem volt jelen sem a tárgyalásokon, sem az ítélethirdetésen. Girkin, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi ezredese 2014 nyarán a szakadár ukrajnai régió, a DNR "védelmi minisztereként" szolgált. Dubinszkij a DNR katonai hírszerző ügynökségének vezetője volt, Pulatov az ügynökség egyik alosztályát irányította, az ukrán Harcsenko pedig a felderítő osztag vezetője volt.

Hendrik Steenhuis az ítélethirdetéskor kiemelte: a vádlottak nem tekinthetők az orosz fegyveres erők tagjainak "ezért nem illeti meg őket a harcokban részt vevő katonák mentelmi joga. Közölte továbbá: a bíróság később dönt az üggyel kapcsolatos más jogi kérdésekről, valamint a gyanúsítottak bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Emlékeztetett: az ügyben eljáró holland ügyészség életfogytig tartó börtönbüntetést kért a vádlottakra. A bíró tájékoztatása szerint megállapítást nyert, hogy a repülőgépet megsemmisítő rakéta Kelet-Ukrajnába nem sokkal a támadás előtt érkezett Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után a kilövőállást vissza is vitték. A rakétavető az 53. légvédelmi rakétadandártól, az orosz fegyveres erők Kurszk városában állomásozó egységétől származott - mondta az elnöklő bíró. Az ügyben eljáró, holland vezetésű - holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű - nemzetközi nyomozócsoport 2019 júniusában közölte, hogy a gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt, tevékenyen hozzájárulva ezzel a fedélzeten tartózkodók halálához.

A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság azt állapította meg, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, Buk típusú légelhárító rakétával lőtték le, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről - Pervomajszk település mellől, egy mezőről - indítottak el. A támadást előkészítő és elkövető mintegy száz további gyanúsított kilétére is bizonyítékok állnak a nemzetközi vizsgálóbizottság rendelkezésre, viszont az még nem tisztázott, hogy parancsra hajtották-e végre a támadást, vagy önállóan cselekedtek - tették hozzá. A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat. A pilótafülke mellett felrobbant rakéta szilánkjainak ezrei fúrták át a Boeing típusú gépet, amely a levegőben darabokra tört, és lezuhant. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység is életét veszette. Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.