Új járatok Hszian és Csengtu városokba

Alig több mint fél évvel a Sanghaj-Budapest járat elindítása után a China Eastern és a Shanghai Airlines bejelentette: a kiemelkedő keresletre való tekintettel erősíti a légiösszeköttetést két további kínai város útba ejtésével. Az immár napi rendszerességgel közlekedő Budapest-Sanghaj járat heti 2-2 alkalommal Hszian és Csengtu repülőterén is vesz fel utasokat.

A China Eastern bejelentette: a Shanghai Airlines légitársasággal közösen heti két-két új járatot indít a Sanghaj-Budapest légi összeköttetés kiegészítéseként, Hszian és Csengtu városába. A hátterében az óriási kereslet áll: 2019-ben Kína és Magyarország között 220 000 légi utas közlekedett, ami az előző évhez képest 18%-os, az elmúlt öt év alatt pedig 180%-os növekedést jelent.

Az új járatok egész évben közlekednek, így a Sanghaj-Budapest, és Peking-Budapest járatokkal együtt már négy közvetlen, télen-nyáron elérhető légiösszeköttetés közül választhatnak az utasok Kína irányába. A mostani bővítéssel a Shanghai Airlines fedélzetén elérhető ülőhelyek száma több mint kétszeresére, évi 89 ezerről évi több mint 200 ezerre ugrik.

Csengtu és Hszian városai egyaránt a kereskedelmi selyemúton helyezkednek el, ezáltal a turizmus mellett a gazdasági és üzleti kapcsolatokat előremozdíthatja az új járatok elindítása. Az egyre élénkülő keresletnek és kínálatnak köszönhetően az útvonalat kiszolgáló utasszállító repülőgépek jelentős légi teheráru forgalmat bonyolíthatnak le; a repülőgép rakterében szállított áru mennyisége akár 25 tonnát is jelenthet járatonként és irányonként.

Az újonnan elindított járatokkal együtt a magyar főváros repülőtere kínai légiösszeköttetések tekintetében toronymagasan vezeti a régiós listát: a Budapest Airport Kelet-Közép-Európa legkiterjedtebb útvonalhálózatát kínálja Magyarország és Kína között, 35%-kal több ülőhelyet kínálva, mint a prágai repülőtér.

Forrás: MTI


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.