Ez a híres vatikáni pékség bezárt

A tömegturizmus megváltoztatta az igényeket, nem érte meg tovább üzemeltetni a pápákat és a helyieket ellátó vatikáni pékséget, áll az euronews.com tudósításában.

Annyira megváltozott a Szent Péter tér környéke, hogy nem éri meg már üzemeltetni a pápákat is száz éven át ellátó pékséget. Az üzlet a helyiek kiszolgálásával együtt volt nyereséges, de a tömegturizmus miatt a lakók többsége elköltözött, a rövid időre érkező vendégek ellátása másként zajlik az életvitelszerűen korábban ott élők vásárlási szokásaihoz képest.

 

Mivel a világ legtöbb nagyvárosa hasonló kihívással küzd az idegenforgalom szélesedése miatt, azonnal átvette a nemzetközi sajtó a hírt, miszerint "lekapcsolták a sütőt a római Arrigoni pékségben".

A Szent Péter tértől öt percnyi gyaloglással elérhető Borgo Pio utca 126. szám alatti pékségből eltűntek a vevők a 79 éves pék szerint. Angelo Arrigoni apja munkáját folytatta eddig a kis Panificio Arrigoniban, amelyet az 1930-ban, XI. Piusz pápa idejében nyitott meg családja.

"Megváltozott a környék. A házak, amelyek korábban tele voltak lakókkal, most turistaszállások, a turista pedig bizonytalan vendég, szívesebben eszik az örök város számtalan éttermében, mint otthon" - nyilatkozta az utolsó napon.

Visszatérő vásárlók hiányában és az emelkedő energiaárak miatt Angelo Arrigoni úgy döntött, eladja az üzletet.

Forrás: Euronews


Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának

Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának 

Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre – közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Az Amadeus bemutatta jövő évi  utazási trendjeit

Az Amadeus bemutatta jövő évi utazási trendjeit 

Nosztalgia, személyre szabás, az ázsiai turizmus fellendülése és spontán kapcsolatok, amelyek újradefiniálják a globális utazást.
A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on

A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on 

Valenciáról tragikus hírek érkeztek a Dana nevű vihar villámárvíze miatt. Most viszont örömteli eseményről számolhatunk be a nehéz időket átélt spanyol város kapcsán. Helyszíni beszámolónk.
Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén

Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén 

Egy gyönyörű sziget, amely már a római császárokat is rabul ejtette.
Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja

Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja  

Immár egymás után az ötödik alkalommal.
Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában

Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában 

A rendezvénysorozat első állomása Budapesten került megrendezésre, a Marriott Courtyard Hotel elegáns termeiben.
Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól

Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól 

Egy új kutatás rávilágít az utazások folyamatos növekedéséből adódó lehtőségekre és kihívásokra.
Ünnepi hangulat Máltán

Ünnepi hangulat Máltán 

A karácsonyi üdvözlőkártyák közkeletű témái a hófehér tájak, lobogó tüzű kandallók, répaorrú hóemberek. Máltán mindebből semmi sem tapasztalható!
Szlovák turisztikai workshop volt Budapesten

Szlovák turisztikai workshop volt Budapesten 

Először került megrendezésre Budapesten a Szlovák Turisztikai Képviselet workshopja. A 2024. november 25-én, a Courtyard Marriott Hotelben tartott esemény célja Szlovákia turisztikai ajánlatainak bemutatása volt a magyar utazásszervezők és a sajtó képviselői számára.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.