Izraeli zöldkártya: csak három oltással

A világon elsőként itt kezdték beadni az embereknek az emlékeztető oltást, és most már a védettségi igazolásként működő zöldkártya is csak három dózissal érvényes. A 24.hu portál összegző írása a jelenlegi izraeli helyzetről.

Amióta a koronavírus elleni vakcinákat széles körben kezdték alkalmazni, a legtöbb ország Izrael példája alapján próbálja meg kitalálni, hogy nagyjából mire számíthat az elkövetkező hónapokban. Ennek az az oka, hogy a világon elsőként a közel-keleti államban kezdték el a tömeges oltásokat, így hamarabb is mutatkoztak annak a hatásai.

Mint a 24.hu írásában megállapítják, így történik ez napjainkban is, de most már a harmadik oltásokkal összefüggésben. A szinte már állandó mintaként szolgáló Izraelben a nyár közepén kezdett el látványosan emelkedni az új fertőzések száma, ezért – ismét csak úttörőként – engedélyezték az emlékeztető dózisok beadását. Az izraeli kormány ezzel akkor kockázatot vállalt, hiszen még azóta sincs tudományos konszenzus arról, hogy egyáltalán szükséges-e a harmadik adag, és ha igen, akkor mikor és melyik fajtából.

Az élet azonban Izraelt igazolta. Ahogy nő az emlékeztető vakcinát felvevők száma, úgy csökken folyamatosan az új fertőzöttek aránya. Az eredmény annyira egyértelmű, hogy ma már csak az számít teljesen védettnek Izraelben, akinek háromszor is beadták a Pfizer oltóanyagát.

Duplázták a tétet a vakcinákkal Izraelbe 2020 decemberében érkeztek meg az első, koronavírus elleni vakcinák, a Pfizerrel kötött kétoldalú megállapodásnak köszönhetően pedig olyan sok oltóanyag állt a rendelkezésükre, hogy villámgyorsan be tudtak oltani mindenkit, aki élt a lehetőséggel. Mivel sikerült megfékezniük az akkor tomboló harmadik hullámot, a korlátozásokat is mindenkinél hamarabb tudták feloldani.

Azóta kiderült, hogy ami Izraelben működött, az megfelelő átoltottság mellett más országokban is beválik. Az újabb, egyébként sok szakértő által előre jelzett fordulat nyáron következett be, amikor a legtöbb beoltott esetében már hat hónap is eltelt a második dózis felvételétől. Egyre több lett a pozitív teszt, a helyi virológusok ebből azt az egyértelmű következtetést vonták le, hogy csökken az emberek antitestszintje.

Naftali Bennett miniszterelnök a múlt heti ENSZ-közgyűlésen elmondott beszédében úgy fogalmazott, elsőként realizáltuk, hogy a vakcinák hatékonysága gyengül. Választanunk kellett, hogy vagy zárlat alá helyezzük Izraelt, és ezzel újabb sebeket ejtünk a gazdaságon és a társadalmon, vagy duplázzuk a tétet a vakcinákkal. Utóbbi mellett döntöttünk. Ez komoly kockázattal járt, mert akkor még a tudósoknak is csak sejtéseik voltak, milyen hatása lehet az emlékeztető dózisnak, de utólag kiderült, megérte vállalni a rizikót, amit most már a számok is alátámasztanak.

Az eddig megjelent izraeli tanulmányok is meglehetősen biztatók a harmadik oltásokkal kapcsolatban. Egy nemrég közzétett, egymillió mintán alapuló kutatásban arra jutottak, hogy a két oltást kapó emberek között 11-szer magasabb a fertőzöttek száma azokhoz képest, akiknek az emlékeztető adagot is beadták. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy a negyedik hullámban egyetlen ponton sem volt még csak megközelítőleg sem olyan magas az elhunytak száma, mint a korábbi időszakokban. Ennek a legfőbb oka az, hogy bár a vakcinák idővel veszítenek a hatékonyságukból, és adott esetben a koronavírus erős tüneteket is okozhat a kétszer oltottaknak, még így is jóval kisebb eséllyel kerülhetnek életveszélyes állapotba.

Salman Zarka, a kormány által a koronavírus elleni védekezéssel megbízott szakember úgy látja, mivel a halálozási ráta jelentősen javult, a jelenleg érvényben lévő korlátozásokon hamarosan tovább lazíthatnak – igaz, nem ész nélkül. Megtanultuk a leckét a harmadik hullámban: nem szabad teljesen kinyitni és a maszkokat túl hamar eldobni. 

A teljes cikk elolvasható: ITT

Forrás: 24.hu


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.