A keresztes lovagok nyomában Mazúriában

Megfogadtam, hogy nem fogom leírni azt az öt szóból álló mondatot, amely a magyar és a lengyel nép egymással való jó kapcsolatát hirdeti. Nem azért, mert nem igaz, hanem azért, mert Lengyelország ennél jóval több, mint ahogy az a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet által a Mazuri-tavak vidékére szervezett study touron is kiderült.

Kis szerencsével szűk egy óra alatt oda lehet érni Budapestről Varsóba a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT járatával. A zökkenőmentes repülőút után rögtön a LOT központjába, a LOT történetét bemutató múzeumba hajtott tíz fős csapatunk. A lengyel légitársaság Európában a harmadik, a világon a hatodik legrégibb, még működő légitársaság – a két szobányi bemutatóteremben számos fénykép, plakát, a stewardessek és pilóták egykori és mai egyenruhái, a repülőgép-makettek adnak ízelítőt a LOT gazdag történelméből. Olyan érdekességeket is láthatunk, mint egy II. János Pál pápa számára kiállított jegy, ugyanis hiába utazott a pápa különjáraton, hiába terítettek az útján csak az ő számára rendelt porcelán étkészlettel, a szabály az szabály: neki is ki kellett állítani a repülőjegyet.

Vissza a lovagkorba

Egy gyors ebéd után indulunk is a reptérre, a gdański járatra. Miután helyet foglalunk a repülőn, kiderül, hogy egy lengyel nemzeti hőssel, volt lengyel államfővel, a Nobel-békedíjassal, a Szolidaritás-mozgalom alapítójával, Lech Wałęsával utazunk együtt – akiről egyébként a frissen bővített, megszépített gdański reptér kapta a nevét.

Gdańskból, Lengyelország hatodik legnagyobb városából nem sokat látunk. Egyrészt mert esik az eső, másrészt, mert ma még tovább kell mennünk a 4 órányi autóútra levő szállásunkra. Kisbuszunk a városban történő araszolás után megindul a végtelennek tűnő síkságon, előbb a Pomerániai, majd kirándulásunk fő helyszíne, a Varmia-Mazúriai vajdaság területén. Miután eláll az eső és kisüt a nap, nem győzünk gyönyörködni a tájban: füves és erdős részek váltogatják egymást, néha egy-egy folyó, csatorna vagy tó is felbukkan.

Varmia-Mazúria ritkán lakott terület, a népsűrűsége mindössze 59 fő/km2, így aztán városok, falvak nem nagyon zavarják meg a nézelődést. A vajdaság fővárosa a 176 ezer lakosú Olsztyn, ahol a Bem tábornok tér és az 1956-os forradalomról elnevezett híd őrzi a magyar és a lengyel nép jó kapcsolatának régi emlékét. Mai úticélunk Ryn, egy apró falu, ahol az esti szállásunk van a keresztes lovagok egykori várában, a most szállodaként működő Hotel Zamekban. A lovagok a keresztes háborúk után érkeztek Mazúria területére – előbb Magyarországon akartak letelepedni, de II. András nem engedte meg nekik, ezért továbbmentek és meg sem álltak a Balti-tengerig. Ott aztán várakat építettek és egészen a XVI. századig, a rend feloszlatásáig meghatározó szerepet játszottak a terület történetében.

A Hotel Zamek tulajdonosai igyekeztek megőrizni a vár hangulatát. A bútorok, a belső kialakítás, a szőnyegek, kardok, pajzsok a falon, a belső udvarból kialakított nagyterem, ahol zenés vacsorákat tartanak, és amelyen a vendégek is beöltözhetnek középkori ruhába: mind-mind a középkor letűnt világát idézik. Már csak ráadás az első emeleten kialakított hangulatos, boltíves fürdő, és a vár alatt elterülő tó. A Mazuri-tavak vidéke nem hiába kapta a nevét – rengeteg kisebb-nagyobb tó van, talán csak Finnország vetekedhetne vele.

Csónakból csónakba

Képzeljenek el egy tavat, amelyet közvetlen közelről erdők vesznek körül, kisebb, mint a Balaton, Lengyelországban van, mégis a parton található bazári hangulat, a vursli és a tavon úszó vitorlások határozottan emlékeztetnek Siófokra vagy Fonyódra. Második napunk első állomása Giżycko, egy 30 ezer lakosú város a Niegocin-tó partján. A városközpontot nemrég felújították, bár most is folynak építkezések: a második világháború során elpusztult régi házakat újjáépítik. Nem giccsesen, nem túlzón, csak annyira, hogy visszahozzák a középkori kikötőváros hangulatát. Hajózni készülünk, ezért átsétálunk az impozáns vasúti felüljárón. Az idő kegyes hozzánk, néhány felhőtől eltekintve ragyogóan süt a nap, a szél megfelelő a vitorlázáshoz.

A menetrend szerint járó sétahajón csak mi vagyunk, a jelek szerint a fél tízes indulás túl korai a turistáknak. Az egy órás hajóút után útba ejtjük a kilátóként működő víztornyot, majd a Giżycko mellett álló Boyen-erődbe megyünk. A kulturális programok, koncertek, kiállítások helyszíneként is szolgáló egykori katonai létesítményt Hermann von Boyen építtette a XIX. század közepén. Ez volt az első erőd a térségben, ám nem az utolsó. Adolf Hitler számos bunkert építtetett a Mazuri-tavaknál, hiszen a sűrű erdők és mocsarak ideális búvóhelyet biztosítottak. Giżyckótól nem messze található a Farkasverem is, ahol a főhadiszállása volt és ahol Stauffenberg gróf sikertelen merényletet követett el ellene. A Boyen-erőd nagyon jó állapotban maradt meg és folyamatosan restaurálják, ott jártunkkor például varsói műegyetemisták tisztították a téglákat. Az erődben akár két évig is elélhettek a katonák, ha volt elég élelmiszerük és muníciójuk, vészhelyzet esetén pedig 9000 katonát is el tudtak volna szállásolni. Mindenképpen megéri meglátogatni, bár a lépcsőkkel itt-ott vigyázni kell – magas sarkú cipő viselése semmiképpen sem ajánlott.

A kellemesen fárasztó erődbeli túra után Mikołajki kikötőjének egyik éttermében ebédelünk. A teraszon ülve fogyasztjuk a savanykás ízű, hagyományos lengyel levesből, a żurekből és sült halból álló ebédünket. Ezután fél órás autózás következik Krutyńba, ahol csónakázni fogunk az apró falu kristálytiszta vizű folyócskáján. A víz alig egy méteres a legmélyebb pontján, csónakázás közben semmi mást nem hallunk, mint a vízimadarak csicsergését, a nád susogását, miközben nézzük a vízben úszó halakat, vadkacsákat és a homokos aljzaton terpeszkedő kagylókat.

Elképesztően megnyugtató, az egy órás csónakázás végén érezzük, hogy ebből ez kevés volt. De menni kell tovább: vár minket a bazilika Święta Lipkában. A jezsuita kolostor mellett épült barokk bazilika arról híres, hogy miközben játszanak az orgonán, a hangszeren lévő szobrok és csengők mozognak és zenélnek. A XXI. századi ember számára a látvány kicsit szürreálisnak hat, talán giccsesnek is, de nem érdemes kihagyni. Szállásunk a galini kastélyban (Palac Galiny) van, amely egy vidéki udvarház lovakkal, kecskékkel, rengeteg zöld területtel. Nagyon rusztikus és otthonos, a hangulatos kandallóval felszerelt étteremben felszolgált négy fogásból álló vacsoránk pedig egyszerűen tökéletes. Többen is egybehangzón állítjuk, hogy sosem ettünk még olyan finom zöldborsó-krémlevest és csokoládés brownie-t, mint ott.

Finálé

A harmadik napot Lidzbark Warmińskiban, a Hotel Krasickiban kezdjük: ez a szálloda egykor szintén vár volt, tulajdonosa ugyanaz, aki ryni kastélyé. Ebben a hotelben is törekedtek a középkori örökség megtartására, ráadásul számos aprósággal emlékeztetnek arra, hogy éveken keresztül Kopernikusz is ezen a környéken dolgozott: a szőnyegeken a csillagász felnagyított arcképe díszeleg, az óratoronyban pedig egy aprócska obszervatórium is helyet kapott. A szálloda közvetlenül az érseki palota szomszédságában van, termei nagy többségét már felújították, itt kapott helyett egy állandó kiállítás, míg a folyosói rész festményei még restaurálásra várnak.

Utunk innen tovább vezet az elblągi-csatornához, ahol - nem tévedés - a füvön fogunk hajókázni. Mazúriában számos csatornát építettek, hogy összekössék a tavakat, ám ezek a csatornák nem mindenhol vannak egy szintben, ezért helyenként a hagyományos zsilipelés helyett vasúti sínekre emelik ki néhány tíz méter erejéig a hajókat, hogy aztán átengedve őket egy másik csatornába, folytassák útjukat a vízen. A hajókat vontató drótköteleket a víz ereje mozgatja. A hajók tetejéről fantasztikus látvány nyílik a tájra, de sietős turistáknak nem ajánljuk: a 9 km-es utat 2 óra alatt tettük meg. Varsóba való visszarepülésünk előtt már csak egy program maradt: rövid látogatás Elblągban. A kikötőváros óvárosát a II. világháború alatt orosz csapatok felégették, és csak az utóbbi években kezdték el újjáépíteni, régi fotók és leírások alapján.

A varsói városnézés már csak egy laza levezető programnak tűnik az előző napok zsúfoltsága után. Délelőtt ellátogatunk az Aleje Ujazdowskiéra – a budapesti Andrássy út Hősök tere felőli részére emlékeztető sugárút villáiban kaptak helyet a különböző nagykövetségek és a lengyel köztársasági elnök palotája. A sugárútról nyílik a hatalmas és nagyon zöld Kordegarda-park is, ahol jó idő esetén vasárnap délutánonként ingyenes zongorakoncerteket adnak Chopin tiszteletére. A világháború alatt porig rombolt varsói óvárost – hála a társadalmi összefogásnak – már az 1950-es évekre újjáépítettek, a történelmi hűségre törekedve. A királyi palota restaurálásához például világszerte keresték az ellopott aranytárgyakat, festményeket, hogy azok alapján pontosabb képet kapjanak az egykori állapotokról. Azonban aki nem szereti a tömeget, az semmiképpen se vasárnap látogasson el Zarówkába vagy a Zamkowy térre.

Hazaindulásunk előtt teszünk még egy rövid kitérőt „a varsói Manhattanbe”, a toronyházak közé. Itt látható a helyi lakosok által nem nagyon kedvelt impozáns és jellegzetes épület, a kultúra és tudomány palotája, Sztálin egykori ajándéka a városnak. A maga 231 méterével drasztikusan változtatta meg egykor a városképet, ám a modern felhőkarcolók mellett ma már elbújhat.

A hazafelé tartó repülőn azon gondolkodom, kinek ajánlanám a Mazuri-tavak vidékét és arra jutok, bárkinek, aki a természet közvetlen közelségére, a nagyváros zajától való távolságra, barátságos vendéglátásra és a középkor máig élő szellemiségére vágyik. Kisgyerekesek és biciklitúrázók is bátran vágjanak bele egy mazúriai nyaralásba: nem fogják megbánni.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.