Ezek a mai kor Orient Expresszei

Sokáig úgy volt – főleg a fapadosok megjelenésével – hogy a vonatnak befellegzett. De mára kiderült, hogy ez a régen egyeduralkodó utazási forma mégsem megy ki a divatból, azokban az államokban sem, ahol több ezer kilométeresek a távolságok - írja társlapunk, az mfor.hu.

Időközben ugyanis kiderült, hogy a fapadosok szűkössége, csomagkerete, a reptérre való ki- és beutazás ideje, a nagyon szigorú ellenőrzések, a gyakori késések sokakat idegesítenek. Ha nem siet az utas, akkor tökéletesen megteszi a vonat, hát még, ha kellemes, intim körülmények között lehet aludni, zuhanyozni és jókat enni-inni.
 
A saját kupé az igazi

A vasút az utazás egyik legidillibb módja. Nem kell figyelni az útra, nem kell idegeskedni a rázkódás miatt, az ember belebújik egy jó könyvbe, miközben csodálatos természeti tájak suhannak el az ablaka előtt, és egy gőzölgő csésze tea is várja a tálcán.

Sajnos, a valóság nem mindig ilyen romantikus - jegyzi meg a Travel and Leisure cikkírója. - Merthogy esetleg horkolók, nyűgös gyerekek, hőbörgő fiatalok vagy fűszeres, csípős ételeket fogyasztók mellé vet minket a sors, illetve a számítógép. Mindez elkerülhető, ha saját kupét, vagy, ahogy a cég nevezi, szobát rendelünk a vonaton.
 
Évente 30 millió utast szállítanak

Az Amtrak, melynek neve az America és a track szó összevonásából született, felel a hatalmas ország távolsági vasúti személyszállításáért. A cég megalapítása előtt a személyszállítást a magánvasutak végezték. Azonban, ahogy az autók és a repülőgépek egyre hétköznapibbá váltak, a személyszállítás gazdaságtalanná vált. Ma már ismét virágzik a cég – igaz, állami támogatással. Naponta mintegy 300 vonatot indítanak, 500 városba, és évi több mint 30 millió utast szállítanak.

Az újkori fejlesztéseket 2007-ben kezdték meg a vasúttársaság öt legkedveltebb útvonalán, ennek része volt a hálókocsik felújítása, az étkezőkocsi-szolgáltatások bővítése és a menetrend korszerűsítése.
 
Luxuskabin egy vonaton. Képünk illusztráció. Fotó: Pixabay

Ingyenes wi-fi és all inclusive ellátás

A legalapvetőbb és legolcsóbb opció két ülést tartalmaz, amelyek éjszaka fekvőhelyekké alakíthatók. A standard hálószoba már kétszer nagyobb, mellékhelyiség és zuhanyzó is jár hozzá. Az Amtrak Southwest Chief útvonal több mint 40 órát vesz igénybe, és két éjszakát foglal magában, így az utasoknak többféle ülő- és alvási lehetőséget kínálnak. A középső kategória széles, dönthető üléseket foglal magában, bőséges lábtérrel, étkezőtálcákkal, elektromos aljzatokkal.

A következő szint, a Superliner Roomette két ülőhelyet kínál, amelyek ággyá alakíthatók, ágyneművel, párnákkal és törölközőkkel, saját mosdóhelyiséggel ellátottak. A Roomette vendégei saját ”stewardesst” is kapnak, ingyenes étkezést, elsőbbségi beszállást és belépést a társalgóba. .
 
Családi és akadálymentesített hálószobák

A Superliner Bedroom Suite négy fő befogadására alkalmas, és kétszer akkora, mint egy sima Superliner hálószoba. Ez a típus két szomszédos szobával és két mosdóval, fürdőszobával és zuhanyzóval rendelkezik. Saját kiszolgáló személyzetet, társalgó-hozzáférést, elsőbbségi ellátást és az all-inclusive étkezést is kérhet a vendég. A Southwest Chief fedélzetén Superliner családi, illetve akadálymentesített hálószobák is találhatók.

Az Amtrak Southwest Chief útvonalán az étkezés igazi élmény. Azok a vendégek, akik privát szobát foglalnak, napi három, neves séfek által alkotott étkezésre jogosultak, beleértve a három fogásos vacsorát, amelyet fehér vászonterítőn, üveg poharakkal és fém evőeszközökkel szolgálnak fel. Aki pedig inkább a hálókocsijában vacsorázna, igénybe veheti a vonat ingyenes szobaszervizét. Gyerekbarát termékek is rendelkezésre állnak.

Természetesen harapnivalók és italok az utazás egész ideje alatt vásárolhatók a külön büfékocsiban. Kistestű kutyák és macskák szállítása is megengedett, bizonyos korlátozásokkal .
 
Sivatagoktól az óceánig

„Az Amtrak a közelmúltban bejelentette, hogy új vasúti kocsikat vásárol. Ez lehetővé teszi az számunkra, hogy korszerűsítsük és modernizáljuk a nemzetünk főbb régióit összekötő vasútvonalakat és szolgáltatásokat." - nyilatkozta Tony Coscia, az igazgatótanács elnöke. Decemberben a cég bejelentette, hogy új kényelmi eszközöket vezet be az utasok számára, közte még korszerűbb üléseket és nagyobb panorámaablakokat. A privát szobák mindegyikéhez ingyenes wi-fi jár. A vadonatúj Amtrak Airo típus 2026-tól áll forgalomba.

Az éjszaka is csöndben suhanó vonatok nagyszerű lehetőséget kínálnak az ország ráérős, nyugodtabb megtekintésére, a nyüzsgő városoktól a sivatagokig, az óceánoktól a fenyves erdőkig, és mindezt a kényelmes vasúti kocsiból szemlélhetik meg a turisták. A szerelvény Amerika legszebb tájait szeli ketté, ősi új-mexikói falvakat, nemzeti parkokat,  rezervátumokat, völgyhidakat.

A trend egyébként Japánból indult ki, ahol már hosszú évekkel ezelőtt mesteri szintre fejlesztették a síneken suhanó, szupertiszta és komputerizált szállodákat, és ma már egész Nyugat-Európában terjed.
 
Elek Lenke
mfor.hu

Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.