hirdetés
hirdetés

Annyi a turista Amszterdamban, hogy már inkább Hágába küldik őket

Megállapodást kötött a két holland város arról, hogy segítenek minél több turistát valahogy átcsatornázni a főváros Amszterdamból Hágába, az ország államigazgatási központjába.

hirdetés

Olyannyira eldurvult a turizmus ugyanis Amszterdam, hogy az már veszélyezteti a város működését, és lakhatási válsággal fenyeget. 870 ezer lakosa van Amszterdamnak, és erre jön rá az évi 6,7 millió turista, ami a napi látogatókkal és ingázókkal együtt már inkább a 17 milliót közelíti.

A keukenhofi virágfalut például alig tudják karbantartani a gazdák a tökéletes szelfikért tulipánokat letaposó tömegek miatt; állandó téma a városházán, hogy valamilyen módon korlátozzák az elharapózott legénybúcsú-turizmust, a vöröslámpás-negyedek felszámolásáról, és a prostítúció korlátozásáról pedig maga a polgármester kezdeményezett vitát. Femke Halsema már tavaly korlátozásokat vezetett be: arról beszélt, hogy monitorozni fogják a látogatók számát, és ha bizonyos körzetek túlzsúfolttá válnak, azokat akár le is zárhatják, vagy „takarítási szünetet” vezethetnek be, ami alatt kizárják onnan a turistákat, illetve terminálokkal látják el a közterület-felügyelőket, amikkel a helyszínen azonnal megbírságolhatják a szabályokat megsértő személyeket.

A királyi családnak, a kormánynak és a nemzetközi bíróságoknak otthont adó Hága imidzse kicsit puccosabb, mint a partifészek Amszterdamé, de a terv most az, hogy oda tereljék át a turisták egy részét. Első konkrét lépésként Amszterdam központi pályaudvarán Hágát népszerűsítik majd, oda igyekeznek átterelni a turistákat. A stand három héten keresztül áll majd a Centraal Stationnél, de a megállapodás összesen három évre szól. Többek közt ingyen vonatjegyekkel és látványos akciókkal igyekeznek majd az amszterdamiak továbbtessékelni az érkezőket. A hágai városháza pénzügyeit vezető Richard de Most azt mondta a Telegraph cikke szerint, hogy mivel Amszterdam 13-szor annyi turistát fogad egy évben mint ők, szívesen segítenek.

(forrás: 444.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai