hirdetés
hirdetés

Mi történt a Fővárosi Turisztikai Kerekasztalnál 2018-ban?

Év végi értékelőt és az év utolsó Fővárosi Turisztikai Kerekasztalát tartotta a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK) a Buddha Bar Hotelben.

hirdetés

Az eseményen dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal elnöke elmondta: a Budapest egyesítésének 145. évfordulóján, november 17-én megalakult Fővárosi Közfejlesztések Tanács. A kormány és a főváros közötti együttműködés már most 110 milliárd forintos többletforrást hozott a budapesti fejlesztésekhez. Szerinte a Fővárosi Közfejlesztési Tanács megalakulásával az állam kötelezettséget vállal egyes budapesti fejlesztésekre. 80 mrd forint jut majd az hármas metró felújítására, de a Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalat helyzete is rendeződni fog. A Tanács havonta ülésezik majd. A fővárosi fejlesztésekről úgy döntenek, hogy egy szavazat a fővárosé egy pedig a kormányé, azaz megegyezésre kell törekednie a feleknek. Szalay-Bobrovniczky a tanács egyik elnökhelyettesi posztját tölti be. Szólt arról is, hogy 2019-ben Budapest Európa Sportfővárosa lesz. Számos világbajnokság házigazdái vagyunk ebben az évben, de a követekező évekre is már több nagy sportrendezvény van a főváros rendezvénynaptárában, 2023-ban pedig az Atlétikai VB-vel folytatná a főváros, melynek eredményeképpen Csepelen egy új városrész születhet.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra

Érdekegyesítés terén, nemzetközi megjelenések és testvérvárosi kapcsolataink és a turizmus tartalomgyártás terén jól haladunk – számolt be Bán Teodóra, a BFTK ügyvezető igazgatója. Idén fogalmazta meg a BFTK „Egy Budapest van!” névre hallgató stratégiai nyilatkozatát; ennek megvalósításában várja a szakmai szervezetek segítségét. A BFTK ügyvezetője a turisztikai statisztikai adatok közül kiemelte, hogy 2009-2017 között 80%-os bővülés jelentkezett a budapesti vendégforgalomban (2018.1-9.hó: 3,38 millió vendég, 7,87 millió vendégéj (+ 3,3 %)).a tartalomfejlesztés ezzel egyenes arányban nőtt. A BFTK jelen van a nagy szakmai vásárokon, 7 információs iroda és 22 információs pont üzemel a fővárosban. Évente mintegy 90 ezer Budapest cardot adnak el, 250 ezerre emelkedett a kártyával a turisták által a városban töltött napok száma, mely 5,5 millió turistaórában mérhető. A kártya a számos ingyenes program mellett ma már magában foglalja a budapesti transzfert a budapesti városnézést is. A BFTK irodái 2,5 millió ügyfélkapcsolatot bonyolítottak le a 2018-as évben és a Budapestinfo Point márkanév használatát is kínálják partnereiknek. Ebben az évben mintegy 150 blogger és médium képviselőjét fogadták és Budapest 8. helyet nyerte el a „European Best Destinations 2018” szavazásán, megelőzve Párizst, Prágát és Bécset. A szezonalitás kitolódott, Budapest ma már négy évszakos város, az év minden részében kínál fesztiválokat, programokat, hívta fel a figyelmet Bán Teodóra. A következő évben minden a sport körül forog majd és az ügyvezető asszony elárulta, hogy Budapest már az UTAZÁS kiállításon hatalmas 400 nm-es standdal jelenik meg, ahol egy hatalmas boxringben folynak majd a küzdelmek, az interaktív élményarénában felvonulnak a magyar sztársportolóink.

Bán Teodóra

Ezután dr. Princzinger Péter, aMagyar Turisztikai Szövetség elnöke elmondta: legfőbb küldetésüknek tekintik az országos és a városi bizottságok közeledésének elősegítését. A 2018-as év még a felépítkezéssel telt, szoros kapcsolatot alakítottak ki az Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) valamint 36 szakmai szövetséggel, melyek igényeit alaposan felmérték. Céljuk, hogy ezen szövetségek érdekeit képviseljék az MTÜ felé. Az MTSZ lobbitevékenységének köszönhető az is, hogy 2020-ban Budapestre hozzák az olasz a Giro d’Italiát; a verseny első három szakasza Budapesten zajlik. Princzinger szerint a kínálati oldal erősítése önmagában nem elegendő, csak innovációval és együttműködéssel lehet eredményt elérni a turizmusban. Innováció pedig úgy jöhet létre, ha más szakterületek szakembereivel beszélgetünk. Jelen pillanatban sok az átfedés a fővárosi és a kormányzati turisztikai kerekasztal között, így ennek kommunikációját is segíteni szeretnék, egyeztetett tematikát készítenek, időpontokra javaslatot tesznek.

Princzinger Péter

Ördög Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai