Határokon átívelő magyar fejlesztések

A IV. Magyar Világtalálkozó keretében szakmai tanácskozást szervezett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület 2014. május 22-én, két helyszínen, a Duna Palotában, illetve a Thomas Hotelben.

A délelőtti konferencia fő témája a nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében, míg a délutáni ennek folytatásaként támasztotta alá a régióban való gondolkodás szükségességét mind gazdasági kitekintő, elemző – ide értve a turisztikai szektort is –, mind pedig történelmi-visszatekintő vonatkozásaiban.

Re-integráció és humán tőke

Molnár György, a közel egy éve létrehozott Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) hálózatfejlesztési igazgatója, majd Fráter Olivér, az intézmény alelnöke kiemelték, hogy stratégiai céljaik összevágnak a Világtalálkozó üzenetével, vagyis azzal, hogy minden magyar felelős minden magyarért. A külhoni magyarokat bekapcsolva a nemzeti vérkeringésbe valódi hálózatokat és hatékony, partnerségi megállapodásokkal megerősített szolgáltatásokat lehet létrehozni a megfogalmazott elvi feltételek mentén, azon a területen, amit az előadók Kárpát-hazaként aposztrofáltak. Ez a gondolatsor egyébként a jövő héten megrendezésre kerülő Országos TDM Konferencián is téma lesz, a turizmusszervezési vetületeit tekintve. Duray Miklós, aki felvidéki politikusként itthon is legenda már, az integráció kérését meghaladva re-integrációról beszélt, mintegy megtisztítva a szóra rárakódott félreértésekre és konfliktusokra sokszor okot adó vagy félreérthető képzettársításoktól. Ahogy magyarázta, egység nincs, de egyetemesség igen, egy olyan humán erőtérről szólt, amely képes összehangolni és összekapcsolni a magyarság érdekeit és törekvéseit.

Vízió: tervezés, innováció és bátorság

Garaczi Imre egyetemi docens bevezette a szép számmal összegyűlt hallgatóságot a 2014-2020-as operatív fejlesztési programok kárpát-medencei szintű lehetőségeinek részleteibe is. Ma van már fejlesztési logika, kormányzati eltökéltség, és léteznek prioritások is, amelyek elősegíthetik a vegyes vagy hibrid modellek megvalósítását úgy a kultúra, az oktatás, mint a turizmus területén. Az EMMI helyettes államtitkára, Köpeczi-Bócz Tamás mindezt megerősítve hozzátette, hogy a saját érdekeink képviseletére uniós szinten is egyre inkább szükség van és lesz, és a fejlesztési összegek jelentős hányada, akár 10%-a a határokon átívelő programokat támogatja majd.

Kárpát-medencei Fejlesztési Alap

Horkay Nándor, szintén az NSKI igazgatója pedig azt hangsúlyozta, hogy a szimbolikus politikai lépések után mennyire időszerű a párbeszéd, a cselekvés, a gazdaságosság, a kárpát-medencei nyitás politikája és a humán vagyon megőrzése, most már operatív szinteken. A közpolitikában a nemzeti akadálymentesítésről is beszélt és arról, hogy létrehozzák hamarosan a Kárpát-medencei Fejlesztési Alapot. Most éppen 32 projekt van már tervszinten, és három konkrét hálózatról is beszámoltak az érintettek, mint határokon átívelő fejlesztési mintaprogramokról. A munkerőpiaci szolgáltatások és képzések, az önkéntes tűzoltómozgalmak, valamint az energiaköltség-csökkentő otthonfelújítási kezdeményezések már ilyenek.

Közép-Európa, honnan-hová?

A Közép-Európai Club Pannonia Egyesület (KEP) elnöke, herceg Esterházy Antal elismerést vehetett át Tanka Lászlótól, a Világtalálkozó elnökétől, a világ magyarságáért tett munkásságáért a rendezvényen. Köszöntőjéhez csatlakozott Czeglédi József, a KEP ügyvezetője, aki a párbeszéd kritériumrendszerét felállítva adott útmutatót a tanácsokozáshoz. Törekedjünk a legtöbb irányból történő megközelítésre, építsünk a tanulságokra, sohase tekintsük lezártnak a párbeszédet, törekedjünk a konszenzusra, és végül legyünk bizalommal egymás iránt, hogy az ellenségből ellenfél, majd barát születhessen. Új mérföldkövet jelent az NSKI aktív megjelenése a találkozón, amelynek súlyponti témája volt a Thomas Hotelben is a Kárpát-medence magyarságának sokoldalú bemutatása, illetve annak latolgatása, hogy mennyiben változott Európa arca és szerepe, gazdasági és politikai ereje az első világháborút követően, egészen a mai, ukrán válságig, amelyet volt kijevi nagykövetünk, Bársony András mutatott be, kicsit másként.

Leszakadás helyett felzárkózás

A történelmi visszatekintést tartalmas előadásával Marinovich Endre címzetes nagykövet nyújtotta, majd Szakály Sándor történész vizsgálta ugyanezt a témát, míg Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke óvatos optimizmusra okot adva elemezte a régió gazdasági perspektíváit a versenyképesség tekintetében. Hazánk 2010 és 2014 között sikeres talponmaradási teljesítményt nyújtott, amelyet az a tény is igazol, hogy a német autóipari befektetések terén Magyarország a negyedik helyen áll. Leszakadás helyett most már inkább gondolkodhatunk felzárkózásban, amelyhez az egyik megoldás a regionális, V4-es, V6-os és kárpát-medencei rendszerekben való gondolkodás és fejlesztés. A tanácskozást több, kisebb felvidéki, erdélyi, délvidéki és őrvidéki előadás zárta, majd reprezentatív állófogadásra került sor.


Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub

Nemzetközi babérokra pályázik a Pest-közeli golfklub 

A Pannonia Golf & Country Club sikeresen zárta az idei szezont, ezért minden esély megvan arra, hogy Európa top 100 klubja közé kerüljön.
Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese

Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese 

A zalai Örvényesvölgy Fesztiválon újra egyedülálló koncertekkel és programokkal várják a közönséget.
Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban

Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban 

December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a mátraszentistváni Sípark.
A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken 

A jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az r&b fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration Paloznakon lép fel először Magyarországon.
Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre

Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre 

Országszerte mintegy 100 korcsolyapálya lesz nyitva a téli szünetben, mindenhol a szezon legzsúfoltabb napjaira készülnek.
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?

Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval? 

A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Itt egy hasznos útmutató arról, miképp érdemes felkészülni és mire érdemes odafigyelni egy ilyen témájú tárgyalás során?
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban

Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban 

Betiltják a pirotechnikai eszközök használatát szilveszterkor az V. kerület egyes részein és egyedülálló szolidaritás két település között.
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág

Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág 

Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd 

Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart. Minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően.
Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában

Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában 

Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.