Zenélő házak Drezdában

Az alkotók az őselemekkel játszanak a házfalakon, a lakók és a turisták legnagyobb örömére.

Egy festőművészekből, szobrászokból és építészekből álló csoport Drezda Külső-Újváros (Äußere Neustadt) városrészében 2001 óta megjelenésében szokatlan, ám kialakításával, ötletességével mégiscsak vicces udvari homlokzatokkal látja el a régi-új építésű társasházakat. A Kunsthofpassage-projekt keretében eddig öt Görlitz út menti lakóház udvarát alakította át Annette Paul, André Tempel, Christoph Rossner, Viola Schöpe, Arendt Zwicker extravagáns képzőművész, valamint Heike Böttcher építész.

A művészek – elmondásuk szerint – az egyik átalakított épületudvaruk szellemi előképét még Szentpéterváron látták meg az 1990-es évek közepén. Ez a roskatag, cári időkben felavatott bérház azzal vívta ki a német fiatalok tetszését, hogy egy hihetetlenül túlméretezett, szovjet gyártmányú esővíz-elvezető rendszer nyomta agyon, szó szerint döngölte a földbe az épületet. A látvány keserédes hangulata annyira megfogta őket, hogy ennek az épületnek a „művészi mását” Drezdában ők is meg akarták valósítani. A tengerkék színű, a Víz Udvara névre keresztelt épületre így ők is egy hatalmas méretű, alumíniumból kikalapált esővízlefolyó-, eresz- és csőrendszert szereltek fel. (Mivel ez a típusú eresz- és csatorna-rendszer nem volt a német szabvánnyal kompatibilis, így a fém- és alumínium lemezeket nekik is Oroszországból kellett beszerezniük.)

Az oroszokkal ellentétben a leszállított árut ők nemcsak játékos formában állították össze, hanem kiegészítették a saját gyártású darabjaikkal is. Például míg az egyik eresz trombitává alakul át, addig a másik lefolyócső szaxofonná, a harmadik vadászkürtté, a negyedik pedig virágcseréppé. Mivel a csövek keresztmetszetét belső gyűrűkkel is ellátták, így a tetőről lefolyó víz – a nyomáskülönbség hirtelen megváltoztatásai miatt – valóban égi zenebonát varázsol a ház lakóinak. A szászok a konstrukciót így joggal nevezik Drezda leghíresebb zenekarának. Az épület annyira ismert és népszerű kirándulóhely lett időközben Németországban, hogy a művészek két évvel ezelőtt egy szivattyút is hozzászereltek szobrukhoz, hogy a vízi előadásra érkezők legalább minden félórában meghallgathassák a természet hangjait – a lakók nagy örömére.

Ezzel az épülettel szemben áll annak a másik épületnek az udvara, amelynek hátsó frontja a napfénnyel játszik. Itt 1998-ban különböző méretű, fából, gipszből és tükördarabokból álló homlokzatot alkottak a művészek: a citromsárgára lefestett kőfalon érdekes és torz sziluettek rajzolják ki Naprendszerünk központi bolygója. Általában erre a falra – különböző fesztiválok alkalmából – fényfestést is ki szoktak vetíteni. A multimédiás előadást több képernyővel, projektorral, tűz- és pirotechnikai robbanással teszik teljesebbé.

A picivel arrébb álló társasház a Földnek, illetve a vadon élő állatoknak állít emléket. A zöldre festett ház hátsó traktusán lévő erkélyeket például az elefánt ormányának bőrredőzése alapján alakították ki. A második emeletig felnyúló zsiráf a házfalat majszolja, felette gipszből kivakolt majmok ugrálnak az egyik ablaktól a másikig, a legfelső emeleten daruk repülnek. A negyedik házfal a mitikus lényeknek állít emléket. Viola Schöpe szobrász itt a sgraffitós eljárást kombinálta a mozaikossal. A díszítő csempéket portugál és meisseni gyáraktól rendelték be. Itt a 900 négyzetméteres homlokzat az élet áramlást mutatja be.

Forrás: Juhari Zsuzsanna / gyartastrend.hu


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.