150 ezer utasra számít a Debrecen Airport

A tavalyi 130 ezer után az idén 150 ezer utasra számít a debreceni repülőtér. A charteres forgalom is jelentősen nőtt 2014-ben. 

2013-ban a repülőtéren 130 000 utas fordult meg, ez az előző évek forgalmának több mint háromszorosa. Ez köszönhető részben a gazdasági fellendülésnek, részben a 2012. év közepétől napi szinten közlekedő menetrend szerinti járatok igen magas töltöttségi rátájának. 2014-ben több mint 150 000 fő utasforgalomra számítunk; folyamatos igény mutatkozik repülőterünk iránt és új útvonalak bevezetésére. 2013-ban 13700 charter utasunk volt, 2014-ben ez a szám elérte a 18000 főt. A menetrend szerinti fapados járatokon tavaly összesen 115 000 utas fordult meg repülőterünkön, az idei évben ennél több utasra számítunk - közölte lapunk kérdésére Gulyás Péter, a Debrecen Airport forgalmi igazgatója. 

A 2014. évi charterszezon a 2013. évihez képest jelentős fejlődést mutatott; a tavalyi bulgáriai (Burgasz), török (Antalya), tunéziai (Monastir) és német beutazó (Drezda, Erfurt, Lipcse) célállomások az idei évben is kivétel nélkül teltházzal üzemeltek.

A tavalyi év töltöttségi adatai győzték meg az utazási irodákat arról, hogy idén ismét a palettára helyezzék a felsorolt járatokat; idén azonban a választékot a már rég óta várt görögországi (Zakynthos) desztináció bővítette, amely teljes kihasználtsággal üzemelt a szezon folyamán.

A legtöbb utast mindkét évben a török illetve a bolgár járatok szállították; a görög úti cél szintén az elsők között volt 2014-ben.Havi bontásban minden egyes desztinációban 1200-1400 utas fordult meg nálunk, a törökországi és tunéziai utak szeptemberben is üzemeltek.

Szeptember 1-jén, két éves kihagyás után indult el újra az a 6 járatpárból álló charterlánc, mely Moszkvából háromhetente érkezik Debrecenbe, gyermekek üdültetése céljából. 

Reményeink szerint a járatok növekvő sikere a jövő évben is hasonló mutatókkal szolgál majd, illetve a görögországi desztináció sikerére is alapozva még több útvonal választék lesz elérhető majd Debrecenből - hangsúlyozta Gulyás Péter.

 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.