2014 a balatoni hajózás éve volt

A Balatoni Hajózási Zrt. bevétele 5,8 százalékkal nőtt tavaly, a társaság 2,2 milliárd forintos árbevétel mellett várhatóan 88 millió forintos nyereséggel zárja a 2014-es évet.

Halmos Gábor, a 22 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 290 embernek munkát adó cég vezérigazgatója az MTI-nek szerdán elmondta: a társaság nem emelte árait tavaly, a bevételek emelkedése a növekvő forgalomnak köszönhető.

A kiemelkedően jól sikerült nyár után az őszi hajózási szezon is hozott pár százalékos forgalomnövekedést. A cég személyhajóin tavaly mintegy 20 százalékkal, a sétahajókon 30 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban és a komp forgalma is 5 százalékkal emelkedett. A vitorláskikötői üzletág bevétele 3 százalékos emelkedést hozott, egyedül a cég két kempingjének forgalma csökkent 7-8 százalékkal. A társaság működteti a siófoki Hotel Mólót is, amelynek bevétele egy új szakmai stáb irányítása mellett 31 százalékkal nőtt tavaly.

Halmos Gábor hozzáfűzte, hogy a társaság nyeresége annak ellenére emelkedett 88 millió forintra az előző évi 68 millióról, hogy 2014-ben új teherként jelentkezett a mintegy 20 millió forintnyi, államnak fizetendő mederhasználati díj.

Új stratégia és színvonalas programok

A vezérigazgató szerint az eredmények a cég megújuló marketing stratégiájának, bővülő szolgáltatásainak, a hajózás szempontjából kedvezően alakult időjárásnak és az egyre több, színvonalasabb balatoni programnak is köszönhető. Az önmagában veszteséges menetrend szerinti hajózás működtetését a társaság többi üzletágának nyereségessége biztosítja.

Kifejtette, a Balatonnál fellendülőben van a fittness-wellness turizmus, ezen belül különösen figyelemreméltó a bicikliturizmus évek óta tartó növekedése.

Halmos Gábor beszámolt arról is, hogy az idei év újdonsága lesz egy 180 fő befogadására képes, új menetrend szerinti hajó üzembeállítása. Az ehhez vásárolt, orosz típusú vízibuszt eddig nem sikerült felúsztatni a Sión a Balatonhoz a túl magas vízállás miatt, mert nem fér el a hidak alatt, ezért várhatóan már csak a nyári szezon végére készülhet el az átalakítása. A nevét arról a balatoni településről fogja kapni, amelyik kész ezért szponzorálni is az új jármű forgalomba állítását.

Halmos Gábor a 2014. évihez hasonló, jó szezonra számít az idén is. A cégvezetés elégedett lenne, ha idén meg tudná ismételni a tavalyi eredményt.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.