38 kilométernyi kerékpárutat létesítenek a Mura régiójában

Nagykanizsa és a Mura-parti települések között összesen 38 kilométernyi kerékpárutat jelölnek ki, illetve építenek a Mura program keretében, nagyobbrészt európai uniós forrásokból - közölte a program miniszteri biztosa.

Cseresnyés Péter - egyben a térség országgyűlési képviselője - kifejtette: a kerékpárutak fejlesztéséről szóló, január 11-én megjelent kormányhatározat a már korábban elfogadott Mura programból két bicikliút építését támogatja. Együttesen több tízmillió forint jut a Nagykanizsától Szepetneken és Semjénházán át Murakeresztúrra vezető 22 kilométernyi, kerékpározható út kijelölésére, valamint a Murakeresztúrt Őrtilossal összekötő, részben a Mura töltésén kialakítandó 16 kilométeres kerékpárút építésére.

A 22 kilométeres kerékpárutat meglévő útvonalakon még az idén kijelölik, a 16 kilométeres új útvonal kiépítését pedig 2019-re kell befejezni. Az új szakaszok már meglévő hálózatokhoz csatlakoznak, így például a balatoni biciklikörútról a Kis-Balaton és Zalakaros érintésével Nagykanizsára már ma is el lehet jutni, de a dél-zalai városból majd a Mura partja is elérhetővé válik két keréken - emelte ki Cseresnyés Péter.

A mintegy 9 milliárd forintos Mura program miniszteri biztosa szólt arról is, hogy megkezdődött az előkészítése több más programelemnek is, így a Zalaerdő Zrt. kisvasúti fejlesztésének, Letenye közelében pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fejlesztésének tervezése, amelyek a kerékpárutakkal együtt a Mura régiójában lévő természeti kincsek megismerését szolgálják.

Forrás: MTI


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.