"Visszakastélyosítási" munkálatok kezdődnek a Forgách-Lipthay-kastély épületén

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megkezdődött a szécsényi Forgách-Lipthay-kastély és a szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria turisztikai és infrastrukturális fejlesztése; 600-600 millió forintból állítják helyre az épületeket és új turisztikai funkciókat alakítanak ki - mondta Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos pénteken Szécsényben.

Virág Zsolt a Forgách-Lipthay-kastélyban működő Kubinyi Ferenc Múzeumban tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram legfontosabb feladatának az örökség- és műemlékvédelem mellett azt nevezte, hogy hosszú távon működtethetőek, fenntarthatóak legyenek a várak és kastélyok 21. században úgy, hogy a bevételek legalább akkorák legyenek, mint a kiadások.

Elmondta: a programban 20 kastély és 19 vár kapott helyet, de további épületek fejlesztésére is sor kerül a második szakaszban.

A miniszteri biztos tájékoztatása szerint a szécsényi kastélyban felújítják a kasznárház épületét, kávézót alakítanak ki, rekonstruálják a díszterem díszítőfestését, új épületrészeket megnyitásával átalakítják a térszerkezetet.

Összességében az épület "visszakastélyosításán", a történeti hűség visszaadásán dolgoznak, hogy azt a környezetet jelenítsék meg, amelyben az egykori tulajdonosok éltek - mondta, hozzátéve, hogy a kastély parkjában rendezvényhelyszínt építenek ki mobilszínpaddal.

Az épületben lesz többek között ajándékbolt és multifunkciós filmvetítő, okostelefonos és tabletes tárlatvezetés.

Egységesebbé válik a kiállítások tematikája, benne a birtokos családok és a nemesség történetének ismertetése. Bővítik az enteriőrtárlatot, interaktív időszalagon mutatják be Szécsény város történetét, virtuálisan teszik láthatóvá az egykori kastélyt, például azt, hogy az egyes terek milyen funkciót töltöttek be, ki lakott bennük.

Felelevenítik a helytörténeti vonatkozású programokat, így például Mikszáth Kálmánra vagy Krúdy Gyulára építve, a nógrádi irodalmi életet.

A szécsény-benczúrfalvai Benczúr-kúria - ahol Benczúr Gyula élt és alkotott - a festőművész fő műveit interaktív módon mutatja majd be. A látogatók megismerhetik Benczúr korát, a Millenium időszakát a festmények tükrében. Bemutatják, hogyan készül egy festmény, milyen festékeket, anyagokat használ a festő. A kúriában is kávézót és filmvetítőt építenek ki.

Virág Zsolt kitért rá, hogy itt a munkát az épület helyrehozásával kell kezdeni, a reastaurálással, a statikai, szigetelési problémák megoldásával a nyár végére készülnek el. Mint mondta, a 600 millió forintos rekonstrukció az épület megújítását fedezi, a további fejlesztések a második ütemben valósulnak meg.

Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője és Stayer László, Szécsény polgármestere a sajtótájékoztatón azt emelték ki, hogy a Forgách-Lipthay-kastély országos és nemzetközi rendezvényeknek is helyt tud majd adni, a kilenc hektáros várkert nemzetközi lovasversenyekre éppúgy alkalmas lesz, mint komoly- vagy könnyűzenei koncertekre és színházi előadásokra, a Benczúr-kúriában pedig művészeti és diáktáborokat is szervezhetnek majd.

 


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.