A víz alatt vacsorázhatunk a Tisza-tavi Ökocentrumban

Az egymilliomodik látogató fogadására készül az idén a Tisza-tavi Ökocentrum, ahol új programok várják a látogatókat - közölte a poroszlói létesítményt üzemeltető Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója.

Kiss János elmondta: számításaik szerint az ötéves ökocentrumban június végén vagy július első felében fog belépőjegyet váltani az egymilliomodik látogató. A létesítményt 2015-ben 201 ezer 640 vendég, 2016-ban 209 ezer 285 ember látogatta meg.

Térhatású természetfilm és új kiadványok

Az igazgató az újdonságok között említette, hogy a főépület fölszintjén található 3D-s moziban térhatású természetfilmet láthatnak a Tisza-tó természeti értékei iránt érdeklődők. A kezdetektől vetített eredeti filmet mintegy 300 ezer ember látta. Az új film bemutatója február 24-én lesz, a vendégek március 1-jétől láthatják.

Az ökocentrum két új kiadvánnyal is jelentkezik a március 2-án kezdődő Budapesti utazás kiállításon. A Tisza-tavi élmények Poroszlón eseménynaptár 2017 tartalmazza a részletes programot, a Tisza-tavi vakáció 2017 című kiadvány 11 tó körüli település látnivalóit mutatja be. Az ügyvezető elmondta, tavasszal bővül a látogatóközpont kínálata, egyebek mellett a térségre jellemző rovarokat bemutató diorámával és környezetismereti puzzle-lel, továbbá érintőképernyős információs terminálokat, interaktív településtérképet is telepítenek. Teljesen megújul a tájház melletti halászskanzen, a korábbi szitakötőház átalakításával kistestű madarakat bemutató röpde létesül - tájékoztatott. Új program a vacsora a víz alatt szolgáltatás, amelyet a Kormorán étteremmel közösen kínálnak pároknak az óriásakvárium víz alatti alagútjában.



Részvétel az állatok etetésében

Tavasztól bevezetik a hajnali belépőjegyet, amely lehetővé teszi, hogy a vendégek részt vegyenek a birkák, kecskék, dámszarvasok, baromfik etetésében, ellátásában.

Az új programokat az ökocentrumot működtető önkormányzati tulajdonú Tisza-tavi Ökocentrum Nonprofit Közhasznú Kft. idén is saját forrásból tervezi megvalósítani mintegy 40-50 millió forintból. Az ügyvezető igazgató hozzátette: folyamatosan keresik a pályázati és támogatási lehetőségeket a látogatóközpont további, ennél jelentősebb fejlesztéséhez is. A 2012-ben mintegy 2,2 milliárd forintos beruházással, több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós támogatással elkészült központot a poroszlói önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló kft. üzemelteti. A beruházás megvalósításához az önerőt kötvénykibocsátással a község önkormányzata biztosította. Az ökocentrum a 127 négyzetkilométeres Tisza-tó, a Tisza-völgye és Magyarország őshonos vízi élővilágát mutatja be, amelyet egy hét méter hosszú, 4,5 tonna súlyú víz alatti alagút is segíti. Európa legnagyobb, mintegy egymillió literes édesvízű akváriumrendszerén kívül kiállítótermek, 3D-s mozi és kilátó is helyet kapott a 2600 négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely egy 7 hektáros, szabadidőparkként funkcionáló tóparti kert közepén található.

Forrás: MTI


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.