All inclusive ajánlattal vár Hollókő

Kétmilliárdos fejlesztés nyitóünnepét is tartják április 4-6. között a „Palóc Mekkában”.

A „Palóc Mekka” – az elnevezés a sajtótájékoztatón is fellépő Kerekes Band egyik tagjától származik – hagyományait megőrizve, de kínálatát megújítva fergeteges Húsvétra készülődik. A polgármester szerint a pályázatokon elnyert kétmilliárd forintot teljes egészében a turisztikai fogadóképesség növelésére és új elemekkel történő gyarapítására költötték. Jó bekötőutat, autóparkolót, „Küszöb” nevű, vizesblokkal egybeépült recepciós fogadóhelyiséget építettek. Minden korosztály szórakoztatására gondolva a faluban építészetileg és funkcionálisan 20 elem újult meg. A gyermekek számára kialakítják a Hollókői mesék, legendák útját, a felnőtteket Mulatság ház, Palóc műhely, Kalácsos ház, Sajtbolt, Szövőház, a jóízű helyi étkeket kedvelőket pedig a jelenlegi Vár étterem modern, exkluzív változata várja. Két tanösvényt is létesítettek: az egyik, mely a falut a kertek alatt körbefutja, a tájba illően fából készült. A másik a táj védett természeti értékeit teszi hozzáférhetővé. A festői 13. századi vár kiemelt szerepet kapott a fejlesztésben: három szinten bejárhatóvá teszik, korhűen berendezett konyhát és szobákat alakítanak ki benne. A torony alsó szintjén kovácsműhely működik majd, de kialakítanak egy multimédiás bemutatótermet is. Legfelül panorámakilátó-terasz teszi teljessé az élményt.



All inclusive élmények és chipkártya

A modern technika lehetőségeit mindenütt felhasználják: az "all inclusive” (minden látnivaló + étkezés) jegy mellett lesznek csak egyes elemek látogatására érvényes, illetve díjmentes falubejárásra jogosító belépők, chipkártyás nyilvántartás és eltérő színű csuklószalagok használata mellett. A táncházban tánctanító szoftver segíti a gyermekeket és felnőtteket a helyi néptánc elemek elsajátításában.

A jövő évi Hollókői Húsvéti Fesztivál fafaragó és tojásdíszítő találkozóval, kézműves vásárral, hungarikumok bemutatásával és természetesen hagyományos locsolkodással várja a látogatókat. A palóc gasztronómiát nemcsak a helyiek, de a környező településekről érkező főzőmesterek jóvoltából kóstolhatjuk meg. Szombaton a húsvéti sonka-készítés rejtelmei állnak majd a középpontban. Az ófalui részen található fedett színpadon mindhárom napon népi és modern folkzenét játszó zenészek, együttesek szórakozatják a közönséget. Vezérszerepet a Kerekes Band vállalt, saját udvarukon is muzsikálnak, de jeles barátaik (Herczku Ági, Ferenczi György, a Fonó zenekar és Szabó Balázs bandája) is forró hangulatot ígérnek.

Utazási irodák számára fontos üzenet: megrendelésre, utólagos elszámolás mellett előre elküldik a Hollókői Húsvéti Fesztiválra szóló belépőjegyeket.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.