Állandó helyszínre költözik az EFOTT

Negyven évvel indulása és az állandó vándorlás után a jelek szerint Velencén találta meg végső helyszínét az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). Erről a fesztivál és a település vezetője beszélt a keddi budapesti sajtótájékoztatón.

"Velencén minden ideális az EFOTT rendszeres megrendezésére, ez bebizonyosodott, amikor tavaly ugyanitt több mint százezer látogató volt. Idén számos újítás lesz, a rendezvény területe csaknem 30 hektárra nő, jóval hosszabb lesz a strandrész, tizenkét zenei helyszínt állítunk és két nagy kempinget nyitunk" - mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató és Koszti András polgármester.

Maszlavér Gábor kiemelte, hogy az EFOTT történetében először idén két felsőoktatási intézmény látja el a házigazda szerepét: a Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, a Testnevelési Egyetem a sportprogramokért felel. Az EFOTT-on mintegy száz civil szervezet fogja képviseltetni magát, a sportkínálatot szélesíti az épülő új strandkézilabda és -röplabda pálya, de vízifocizni, sárkányhajózni is lehet, valamint körbefutni és körbekerékpározni a Velencei-tavat.



Idén július 12-től 17-ig fellép a brit Rudimental, a szintén brit Zomboy, a holland Headhunterz és a Firebeatz, az amerikai Borgeous, az ausztrál Pendulum & Verse dj szetje, és koncertet ad szinte a teljes magyar élmezőny. Utóbbiak között lesz a PASO, a 30Y, a Margaret Island, a Tankcsapda, a Brains, a Mary PopKids, Majka & Curtis, a WellHello, az Ivan & the Parazol, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Halott Pénz, a Kaukázus, a Bëlga, a Szabó Balázs Bandája, az Irie Maffia, a Magashegyi Underground, az Anna & the Barbies, a Fran Palermo, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Péterfy Bori & Love Band, az Ocho Macho, az Animal Cannibals, Sub Bass Monster és Deniz.

Az EFOTT idei himnuszát, a népzenei beütésű elektro-akusztikus Feszt szerelem című dalt a Margaret Island, Felcser Máté (Punnany Massif) és Jumo Daddy (Irie Maffia) közösen írta és adja elő. Erről a sajtótájékoztatón is beszéltek, amelyen ott volt KRSa, a PASO frontembere is, aki arról számolt be, hogy csapata vendégeként fellép Koszi Janka, emellett filmzenei blokkot mutatnak be EFOTT-koncertjükön, mások mellett a Macskafogó és a Star Wars betétdalának feldolgozásával. A Mary PopKidsből Kama elmondta, hogy ők a Z-Drums elnevezésű dobkollektívával közös produkcióval készülnek.

Új helyszín lesz az EFOTT-on a Muzsika-sziget, amelynek programját Kunos Tamás, a Csík Zenekar brácsása állította össze. A hagyományőrzést a középpontba állító helyszínen népzenei koncertek és táncház is lesz.

"Fontos, hogy a táncot és a népzenét át tudjuk adni a fiatal generációknak, a gyökereket nem szabad elfelejteni" - fogalmazott Kunos Tamás. A Muzsika-szigeten saját installációval várják az érdeklődőket, a fellépők között lesz Mihó Attila és Bandája, a Szigony Zenekar, a Folksz, a Folkembassy és a Buda Folk Band, a Dankó Rádió műsorvezetője, Erdélyi Claudia vezetésével pedig nótakaraokét tartanak cigányzenekarral.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.