Az okosvárosok választ adhatnak a jövő kihívásaira

Az intelligens rendszerekkel működtetett metropoliszok a jelenleginél fenntarthatóbb és élhetőbb alternatívát kínálnak a városlakók számára.

A Világgazdaság december 1-jén az Erzsébet körúti Boscolo Hotelben tartotta meg „Okos városok, okos önkormányzatok” című konferenciáját. Az eseményen a jövőbeli „intelligens települések” fogalmának különböző aspektusú megvilágítására vállalkoztak ez előadók.

Lados Mihály, az MTA Regionális Kutatások Intézete osztályvezetője szerint a mai világunk egyik meghatározó folyamata, hogy szerte a világon gigantikus metropoliszok jönnek létre, és nem úgy tűnik, hogy az urbanizáció léptékét mérsékelni lehetne. A növekvő városi népesség egyben a megtermelt energia szintjét is drasztikusan megemeli, amitől pedig a széndioxid-kibocsátás is aggasztó mértékben megugrik. A légkörbe pumpált üvegházhatású gáz a klímaváltozás egyik fő okozójaként a jövőben hatalmas méretű migrációt indíthat el, hiszen városi környezetben jobban elviselhető a szélsőséges időjárás (bizonyos számítások 200 millió és 1 milliárd fő közé teszik az érintett népességet) – ez még inkább felgyorsíthatja az urbanizáció ütemét. „Amint láttuk tehát, a gigametropoliszok létrejötte egy öngerjesztő folyamat” – mondta Lados Mihály. Éppen az új, gigantikus centrumok fenntarthatóságát szolgálja az „okosváros” koncepciója, amelynek keretében élhetőbbé és fenntarthatóbbá válnak az egyre növekvő települések.

Big data a fenntarthatóságért

Már az elmúlt évtizedben is születtek különböző globális stratégiák, amelyekkel intelligensebbé és lakhatóbbá lehetne tenni a duzzadó metropoliszokat. Ezek között is érdemes talán kiemelni az IBM vízióját, amely szerint majdnem minden mérhetővé válik, ha különféle eszközöket építünk a városokat működtető rendszerekbe. Mindezen rendszerek összekapcsolásával a szenzorok fáradhatatlan adatszolgáltatásán keresztül olyan, hatalmas tudásbázis (big data) keletkezik, amellyel nagyon alaposan elemezhető egy város működése. Az óriási információmennyiség és az ezt feldolgozni képes informatikai rendszerek birtokában a település sokkal élhetőbbé válik. Az okosvárosok elengedhetetlen alkotóelemei tehát a korszerű IT-háttér és a felhalmozott adatmennyiség.


Számos tanulmány az új, gigantikus centrumok fenntarthatóságát is megemlíti, ehhez azonban az előző feltételek elengedhetetlenek. Az okosváros alapvető lényege, hogy egy modern infokommunikációs hálózaton keresztül lehetővé teszi a lakosság és a szolgáltatók, illetve a lakosság és a kormányzat (valamint a kormányzatok, szolgáltatók, és az általuk működtetett rendszerek) közötti azonnali, pontos, illetve egyáltalán nem utolsó sorban kétirányú tájékozódást. A haladéktalan információcsere mind gazdasági, mind pedig környezetvédelmi szempontból fenntarthatóbbá teszi a szakadatlanul gyarapodó, társadalmi gócpontokat, hiszen ezekben a szolgáltatásokat az azokat használó fogyasztók és az általuk működtetett rendszerek „aktuális igénye” vezérli. Megszűnnek a merev, előre beütemezett projektek, az illetékesek érzékenyen és prompt módon adhatják meg a válaszokat a pillanatnyilag felmerülő kérdésekre.

Energetika okosan

Az energetika csak egy szelete az okosváros koncepciónak, amely egy fejlettebb struktúrában egy komplex rendszer részét képezheti. Szappanos Sándor, az E.ON Energiatermelő Kft. ügyvezető igazgatója szerint az energiaszektor rendelkezésére álló „okosmérőeszközök” az ipar ezen szegmensében is hatalmas és hasznos adatmennyiséggel látják el a szolgáltatókat. Az oszlopok cseréjénél régebben az eszközök élettartama volt az elsődleges szempont, tehát a „szavatosság” lejártával az oszlopok szisztematikus leszerelése elkerülhetetlenné vált. A beérkező, egyre növekvő adatmennyiség révén azonban mostanra komplexebb analízis készíthető, és ezen keresztül az is kiderülhet, hogy a hibákat nem az életkor, hanem esetleg egy adott gyártó termékei, vagy egy adott típus okozza, amivel a változtatások is célirányosabbá, vagyis „okosabbá” válhatnak.

Forrás: GyártásTrend


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.