Bíróságon a sármelléki repülőtér adásvételének ügye

Soron kívüli eljárásban vizsgálja a Zalaegerszegi Törvényszék a sármelléki repülőtér eszközeinek nemrég lezárt értékesítési eljárását - tájékoztatta a bírósági kifogást benyújtó Linusz Imre szerdán az MTI-t.

A felszámolásokkal foglalkozó üzletember júliusban magánszemélyként, de egy brit befektetői csoport megbízásából nyerte el a repülőtéri eszközök megvásárlásának a jogát a felszámoló Vectigalis Zrt.-től. Az akkori információk szerint azonban határidőre nem fizette ki a 800 millió forintos vételár előlegét, ezért a vételi szerződést felbontotta vele a felszámoló, amely a másik ajánlattevővel, Széles Gábor nagyvállalkozó SGH Aviation Kft. nevű cégével kötött szerződést, s az átadás-átvétel azóta meg is történt.

Linusz Imre most arról számolt be az MTI-nek, hogy a repülőtéri eszközök kiírására meghirdetett értékesítési eljárás, valamint az SGH-val kötött szerződés meglátása szerint több ponton is törvénytelen volt, ezért bírósági kifogást nyújtott be a Zalaegerszegi Törvényszékre, amely soron kívüli eljárásban foglal állást az ügyben, s erről írásban értesítette őt. Az erről szóló dokumentumot az üzletember bemutatta az MTI tudósítójának.

A sármelléki repülőtér ingatlan- és eszközvagyonát 2009 óta hirdette eladásra a Vectigalis, miután a két egykori üzemeltető, a Cape Clear Aviation Kft. (CCA) és az FB Airport Kft. (FB) felszámolása 2009-ben, illetve 2010-ben megindult. A CCA birtokában az utasterminál, a rendőrségi épület és az üzemanyagtöltő, valamint repülőtéri eszközök álltak, az FB kezében pedig a cargoépület volt.

Linusz Imre megítélése szerint szabálytalan volt a júliusi ártárgyalás, amelyen ő - az általa képviselt három brit befektető jelenlétében - egyedül tett érvényes ajánlatot a Magyar Követeléskezelő Zrt. által az FB Airport Kft.-re meghatározott minimálár elfogadásával.

A felszámoló a CCA ártárgyalásából ki is zárta Széles Gábor cégének ügyvezetőjét és jogi képviselőjét a további ajánlattételi eljárásból. Más okok mellett ezért sem köthetett volna utólag az SGH Aviation Kft.-vel szerződést a felszámoló - vélekedett.

Arra a kérdésre, hogy a nyertes ajánlattétel után az általa képviselt befektetői csoport miért nem utalta át a vételár előlegét sem a felszámolónak, Linusz Imre elmondta: a Vectigalis nem kívánt olyan szerződést kötni, amelyben a pályázó személye és a pályázatban pontosan megjelölt vevő - aki a pályázat elnyerése esetén alakít magyar gazdasági társaságot - nem ugyanaz, ez pedig meghiúsította a folytatást.

Az ártárgyaláskor a brit vevők ajánlották meg a 400 plusz 400 millió forintos vételárat, de a felszámoló csak vele, mint magánszeméllyel kötött adás-vételi szerződést. Ezt azonban a brit befektetőket finanszírozó társaság nem fogadta el, mert a finanszírozás a brit vevőkre vonatkozott, a projektfinanszírozási megállapodásokat pedig így nem tudták az új helyzetre alkalmazni - fejtette ki Linusz Imre.

Elmondta azt is: a brit befektetői csoport egy új, szabályos értékesítési eljárásban ismét részt venne, vagy folytatná az adásvétel lebonyolítását, mert azóta megalapították magyar gazdasági társaságukat. Rajtuk kívül ugyanakkor további magyar és külföldi befektetők is jelentkeztek nála, hogy új kiírás esetén ajánlatot tennének a sármelléki repülőtér eszközeire.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) - az önkormányzat által létrehozott Hévíz-Balaton Airport Kft. üzemelteti jelenleg a repülőteret - az MTI megkeresésére azt mondta: a reptér működtetését semmilyen formában nem befolyásolja a bírósági beadvány. Úgy vélekedett, hogy ha a törvényszék netán nem tartja szabályosnak az értékesítési eljárást, a Vecitaglisra szállhat vissza az eszközök tulajdonjoga, az önkormányzati cég pedig eddig is a felszámolótól bérelte az infrastruktúrát.

Az MTI érdeklődésére Széles Gábor azt közölte: cége Linusz Imrével soha nem volt üzleti kapcsolatban, a repülőtér vagyonelemeit a felszámolótól vásárolta meg. A másik ajánlattevő is a Vectigalisszal volt kapcsolatban, de hogy neki a céggel van-e üzleti vitája, az semmit nem befolyásol. "Kifizettük az összeget, és a terveink szerint elindítottuk a fejlesztéseket" - fogalmazott Széles Gábor.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a brit befektetők közül kettő a 2010-ben csődbe ment Air Slovakia tulajdonosa volt, a harmadik pedig magyar származású brit állampolgár, George Nemeth. A wikipedia angol nyelvű szócikke szerint Ninder Singh Chohan és Harjinder Singh Sidhu, indiai származású brit üzletemberek birtokában volt 2006 és 2010 között a pozsonyi légitársaság, ami az ígéretesen indult üzletmenet ellenére csődbe jutott.

A sármelléki repülőtér mindezek ellenére úgy tűnik, zavartalanul üzemel tovább: nemrég a turisztikai szakma képviselői egy study touron ismerkedhettek a reptérrel működés közben, amit a Green Travel üzemeltetésében jövő nyártól a Sármellék-Antalya útvonalon közlekedő charter apropóján rendeztek meg. Erről bővebben ide kattintva olvashatnak.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.