Eddigi leggazdagabb katalógusát mutatta be az 1000 Út

A különleges élményt nyújtó egzotikus célpontok mellett a gasztroutak szervezésében is erősít az 1000 Út, amely legfrissebb katalógusában 7 kontinens 91 országába 147 körutazást kínál.

A széles kínálatában a minőség a közös nevező – mondta el az iroda 2019-es árualapjának bemutatóján Ermilov Oleg tulajdonos-ügyvezető, hangsúlyozva, hogy a 344 indulási időpont mindegyike mögött konkrét foglalás és komoly szervezőmunka áll. „Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a minőségi utakra van igény a magyarok körében. Ezért továbbra is ragaszkodunk a kislétszámú csoportokhoz, és egy-egy desztinációba csak akkor szervezünk utazást, ha jobbat, érdekesebbet tudunk nyújtani, mint mások.”

Az utazásszervező minőségi szállodákkal, a legjobb légitársaságokkal és jól képzett, megbízható idegenvezetőkkel dolgozik. Az egyre növekvő utasszám miatt jó néhány útjuk több időpontban is indul, például Peru és a Baltikum hat-hat, Izrael hét garantált indulási időponttal került be az idei katalógusba. Az 1000 Út idén 10 vadonatúj utat hirdetett meg. Újdonság például az 5 csillagos Szentpétervár, amely prémiumkategóriás, maximum 15 fős, kényelmes tempójú utazás egyedi éttermi ajánlatokkal. Az oroszországi kínálat egyik különlegessége az Észak-Kaukázusba induló út, amelyen az ott lakó 28, számunkra egzotikus népcsoport hagyományaiba is bepillanthatnak a résztvevők – mondta el Gorszkij Jaroszlav irodavezető.

A belső-ázsiai célpontok iránti érdeklődést mutatja – tette hozzá –, hogy a Mongóliát és a Bajkál-tavat bemutató idei utazásuk 25 fővel betelt, ezért már 2020-ra veszik fel az előfoglalásokat. Az utazásszervező kínálatában egyedülállóak a sarkvidéki utak: például a Spitzbergák, Grönland vagy az Északi-sark, ezeket a célpontokat azok választják, akik már az egész világot beutazták. A legdrágább útjuk is ide vezet: Atomjégtörővel az Északi-sarkra; és amit talán nem gondolnánk, eddig minden évben volt legalább egy magyarországi utasuk.

Rokolya Péter az egzotikus körutazásokról szólva elmondta, mindig igyekeznek érdekes, kevésbé ismert úti célokat választani – ilyen például Észak- és Dél-Korea, Szudán, Namíbia, Etiópia vagy Irán –, és ünnepek vagy fesztiválok idejére szervezni az utazásokat, hogy a résztvevők még több élménnyel gazdagodjanak. Az egzotikus körutazások sorában újdonságot jelentenek az 5 csillagos utak, például Izraelbe, valamint az olyan aktív programok, mint a Nepált és Bhutánt bemutató, gyalogtúrával megspékelt utazás. A gazdag afrikai kínálatban is van újdonság: Ugandába, a csimpánzok és gorillák hazájába viszik el az utasokat, akik a szafari mellett a helyiek törzsi kultúrájába is bepillantást nyernek. Szintén különlegesség a piacon a Chilét a Húsvét-szigettel és Patagóniával összekötő utazás, és először került a katalógusba az a program, amely vízen, földön és levegőben mutatja be Florida és a Karib-tenger legszebb helyszíneit.

S ha már az amerikai kontinensen járunk, az észak-amerikai kínálatban a keleti part örökségeit, New Yorkot és Washingtont bemutató program jelent újdonságot. A gasztronómiai utazások néhány éve kerültek az 1000 Út kínálatába, friss katalógusukban 26 programot ajánlanak 36 indulási időponttal. A 8-10-16 (Toszkánába max. 22) fővel induló ínyenctúrák többsége a mediterrán térségbe vezet: Provence, Bordeaux, Toszkána, a La Rioja-borvidék, Porto, a Duro-völgye, Baszkföld, Lisszabon vagy Dél-Olaszország rejtett pincészeteit és gazdag kulináris kincseit nyitja meg az utazók előtt. De a programok összeállítói a sör- és whiskey-kedvelőkre is gondoltak: Skócia és Írország sörfőzdéi és lepárlói is szerepelnek az 1000 Út ajánlatában.


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.