ETI: jelentős erősödés és új úti célok két évvel a piacra lépés után

A hazánkban 2014 tavasza óta tevékenykedő osztrák utazásszervező Express Travel International (ETI) két év alatt jelentősen erősítette piaci pozícióit Magyarországon az Egyiptomba irányuló kiutaztatásban. A jelenleg Budapestről közlekedő két egyiptomi charterjárat egyike az övék: egyedül töltik, társbérlők nélkül. Közvetlen charterrel elérhető a két másik ismert egyiptomi üdülőhely is az ETI-vel: Sharm el Sheikh pozsonyi, míg Marsa Alam bécsi indulással. Ezen kívül a paletta egy sor új desztinációval bővült.

Az Egyiptomot, mint fő úti célt sújtó sorozatos nehézségek és negatív hírek dacára az ETI forgalma a nyári szezonra gyakorlatilag nem esett vissza, a budapesti járatra közel annyian foglaltak eddig, mint a tavaly. A cég piacra lépésének évéhez képest sokszoros a növekedés, hisz idén nyáron egy teljes charternyi magyar utas megy a tervek szerint hetente Budapestről, és még néhány tíz a régió többi városából (Bécs, Pozsony, Graz stb.) – mondta el Kerekes Gábor, az ETI budapesti irodavezetője.

Sharm El Sheikh, Marsa Alam

Közép-Európában egyedüliként az ETI kínál charteres programokat Sharm el Sheikh-re, pozsonyi indulással. Az első járat július 3-án szállt fel csaknem tele, a következőre már csak pár hely van, a foglalási adatok pedig derűlátásra adnak okot. A másik kiváló egyiptomi üdülőhely, Marsa Alam is elérhető ETI charterjárattal, bécsi indulással. Az októberig közlekedő járat közvetlenül Marsa Alamban száll le, ahol a cégcsoporthoz tartozó Red Sea szállodalánc nemrég három kitűnő, új szállodát vásárolt meg. Ezek budapesti indulással is foglalhatók, Hurghada repülőteréről busztranszferrel.

ETI-extra

Bécsi (némely esetben grazi vagy linzi) indulással egy sor más charteres desztinációt is kínál a cég (közülük néhány Budapestről nem érhető el charterrel): többek között Krétát, Ciprust, Bulgáriát (Várnát és Burgaszt), Törökországot, Tunéziát, Marokkót, Szicíliát és Szardíniát.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.