Fürdőnyitások Budapesten

A budapesti fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ütemezetten nyitja a fürdőket

Az elmúlt hétvége óta már teljeskörűen üzemel a Paskál, Palatinus, Pesterzsébeti és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő.

Június 29-től már üzemelnek a Lukács fürdő beltéri medencéi is, a Széchenyi és Rudas fürdők pedig július 1-jétől várják újra vendégeiket. A sort a Dandár fürdő zárja július 15-i nyitással.

A fürdők felkészítési munkálatai a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai szerint zajlottak. A BGYH Zrt. munkatársai fokozott nagytakarítási és fertőtlenítési munkákat végeznek valamennyi fürdő területén.

Az újranyitásra a medencék vizének a teljes körű bevizsgálása után kerülhet sor. A medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik, minőségét két óránként ellenőrzik.

A belépéshez használt proxy órák minden használat után fertőtlenítésre kerülnek.

A forgalmasabb látogatóterek (pl. beléptetés, közlekedőterek, vizes blokkok, mellékhelyiségek) legalább óránként, a medence-, illetve lépcsőkorlátok, vízbe jutást segítő eszközök 30 percenként kerülnek fertőtlenítésre. A vendégek részére a releváns pontokon alkoholos kézfertőtlenítő szer és helyes kézmosásról szóló tájékoztatók kerülnek kihelyezésre.

A helyzetre való tekintettel módosult a házirend is. Számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) a házirend már korábban is rögzített. Most ezek fokozott betartására nyomatékosan felhívják a látogatók figyelmét. Papucs nélkül nem engedik be a látogatókat a fürdő területére! A pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, melyet felfestett pontok segítenek.

A járványügyi helyzet érinti a fürdők nyitvatartását is. Így a Széchenyi fürdő, mely kizárólag az Állatkerti krt. felőli bejárat felől megközelíthető, minden nap: 9:00-19:00, a Rudas fürdő török része 6:00-18:00, a wellness és uszoda részleg pedig 8:00 és 20:00 óra között tart nyitva. Szombatonként pedig 21:00 – 02:00 óráig ismét lesz éjszakai fürdőzés.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt. folyamatosan figyelemmel kíséri a vendégforgalom alakulását és amennyiben jelentősen megnövekednek az igények, a nyitvatartási rend módosításra kerül.

A korábban felírt kúrák folytatólagosan igénybe vehetők, azokat nem szükséges újra felíratni. Azonban a kezelések továbbra is a kúra megkezdésétől számított 56. napig vehetők igénybe, melybe nem számít bele a 2020. március 15. és június 18. között eltelt időszak, ezért fontos, hogy a betegek mielőbb folytassák a megkezdett kúrákat, lehetőség szerint legkésőbb július 15-ig.

Azonban a járványügyi helyzet miatt a gyógykezelések igénybevételének rendje számos ponton módosul. A gyógyvizes gyógymedencefürdő igénybevételére a jövőben 1,5 óra, gyógyvizes gyógymedencefürdő és egyéb fürdőgyógyászati ellátás igénybevételére maximum összesen 2,5 óra áll rendelkezésre. Továbbá a jövőben minimum két kezelés egyidejű előfoglalása és kifizetése kötelező, mivel az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.

Forrás: BGYH Zrt


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.