Három teltházas nap, 565 ezres látogatócsúcs: Sziget 2018

Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a kedden zárult Sziget fesztiválra, amely hétből három napon is teltházas volt. A szervezők már a jövő évi programot tervezik, az első 2019-es sztárfellépő neve akár egy hónap múlva ismert lehet. 

A szervezők keddre is teltházat vártak: sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik a Hajógyári-sziget, de az eső egy kicsit beleszólt. "2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, amelyek nem számítottak teljes napoknak - ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot. Mostantól azonban hétnapos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy 3 teltházas nappal számolva, majd' 570 ezer látogatója volt az idei fesztiválnak az egy hét alatt" - mondta a Sziget főszervezője.

Kádár Tamás korábban elmondta, hogy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként idén a nagyszínpad sztárfellépőire csaknem 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt az összeget még fél milliárddal növelik. Már olyan nevek vannak kilátásban, akik biztosan sok látogatót vonzanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.

Mint felidézték, a Sziget ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, így megjelent maga "Borat", azaz Sacha Baron Cohen brit komikus színész is, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett a minap Budapestre.

A fellépők közül MO például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a párját is elhozta, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után a backstage-ben beálltak bartendernek, a Mumford & Sons, Shawn Mendes és Dua Lipa pedig a közösségi médiában méltatták a fesztivált. Megérkezett a Sziget kezdete óta számolt kilencmilliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amelyről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

A szervezők értékelése szerint jól vizsgázott a Green Planet környezettudatos akció is. "Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500 ezer darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt" - áll a Sziget közleményében.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.