Idén nyáron tömegek kempingeztek a Balatonnál

A Balatontourist kempingjeiben az idén 28 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, ezzel elérték a pandémia előtti, 2019-es év vendégéjszakaszámát.

A Hunguest Hotels Zrt. leányvállalata, a Balatontourist Kft. által üzemeltetett balatoni kempinglánc mind az öt egysége a nyári csúcsszezonban több héten át teljes vagy közel teltházzal üzemelt. Kempingjeik zöme szeptemberben zárt be, az utolsó, a balatonakali most hétvégéig tart nyitva.

 

A vendégkör már közelít a pandémia előtti évekhez, folyamatosan tértek vissza a külföldi vendégek. Tavaly még csekély, az idén már 55 százalékos volt a külföldiek aránya az öt kempingben. A legtöbben továbbra is Németországból érkeztek, őket követték sorrendben a holland, a lengyel, a cseh, a dán és az osztrák turisták.
A szállástípusok közül a mobilházak iránt volt a legnagyobb kereslet, ezeket követték az üdülőházak, a bérelhető lakókocsik és a bérelhető sátrak. Emelkedett azoknak a vendégeknek is a száma, akik életük első lakókocsis, lakóautós, vagy sátrazós nyaralására érkeztek. A Balatontourist balatonfüredi, balatonakali, révfülöpi és balatonberényi saját üzemeltetésű, és a balatonszemesi franchise rendszerben működtetett egységeiben kempinghelyekből van a legnagyobb kapacitás - jelezte. Hozzátette: ezek iránt érezhetően nőtt a belföldi vendégkör érdeklődése. 

A társaság tapasztalatai szerint egyre több kempingező érkezik biciklivel, a Balaton a leglátogatottabb kerékpáros desztináció.

    

Forrás: MTI


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.