Inkább Magyarország, mint Spanyolország?

Német nyugdíjasok tömegeit célozza meg kínálatával a spanyolországi üdülőövezeti ingatlanpiac. Azonban a spanyolok úgy látják, az idősek inkább a Balatont választják, mint az Ibériai-félszigetet.

A spanyol ABC lap szerint egyre kevésbé vonzza a német nyugdíjasokat letelepedés szempontjából Spanyolország. A munka utáni éveiket inkább Magyarországon töltik, ahová az elmúlt időszakban 25 százalékkal többen települtek közülük.

Ez igen rossz hír a spanyolországi üdülőövezeteknek. A lap bemutat olyan német nyugdíjasokat, akik például az alacsonyabb ingatlanárak és egyéb megélhetési költségek miatt választották Magyarországot a korábban kedvelt Spanyolországgal szemben.

"Utánanéztem, és tényleg igaz volt. Magyarországon sokkal olcsóbb és kényelmesebb az élet, így egy számunkra megfelelő balatoni házat kezdtünk el keresni" - idéz a portál egy német nyugdíjast, Sebastiant.

"Azt kellett megélnünk, hogy Pfalzban egy élet munkája után elszegényedtünk, itt viszont kényelmesen élünk az 1400 eurós nyugdíjunkból" – magyarázta a spanyol lapnak Magyarországon egy másik német, Aline.

Otmar Heider ingatlanközvetítő hozzátette, Keszthelyen 49 ezer euróért teljesen felújított ingatlant lehet találni 5 ezer négyzetméteres telekkel. Németországban ennyiért néhol egy garázst sem lehet kapni. A VG hozzáteszi, a német nyugdíjbiztosító 2021-es adatai alapján abban az évben 5398 személynek utaltak magyarországi bankszámlákra nyugdíjakat. A tavalyi adatok egyelőre nem ismertek, de a szakértők szerint nagyjából 14 ezer ilyen kérelem érkezhetett a biztosítóhoz abban az évben.

Csökkent a kereslet a balatoni inekngatlanokra, de az árak jellemzően nem mérséklődnek:

"A háború és annak következményei, valamint az infláció miatt megemelkedett hitelkamatok fékezik leginkább a piaci mozgást a Balatonnál is. Az eladók tartják az árakat és csak minimális, 5-10 százalékos alkukba mennek bele. A vevők viszont már nem fogadják el ezeket az árakat, és az ajánlataik is jóval alacsonyabbak, így kezdenek feltorlódni az eladandó ingatlanok. Ez persze végül hatással lesz az árakra is" - idéztük Krausz Gábort, a Balla Ingatlan siófoki irodájának szakmai vezetőjét.

Forrás: Haszon.hu


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.