Jön a Haydneum Fesztivál Eszterházán

Szeptember 1-6. között először szervez fesztivált a Haydneum – Magyar Régizenei Központ a fertődi Esterházy-kastélyban. A Haydneum Eszterháza Fesztivál című eseménysorozat középpontjában Mária Terézia látogatásának 250. évfordulója áll. A fellépő művészek között a hazai és a nemzetközi régizenei élet kiemelkedő alakjait köszönthetjük.

Szeptember első napjaiban pezsgő régizenei központtá válik a fertődi Esterházy-kastély, megidézve Pompakedvelő (vagy Fényes) Miklós 18. századi udvarának rendkívüli zenei életét, amelynek fő irányítója majd’ 30 éven keresztül Joseph Haydn volt. A fesztivál egyediségét a magas színvonalú, kizárólag korhű hangszereken előadott, autentikus produkciók, a kiváló közreműködő művészek, a kastély egyedülálló atmoszférája együttesen biztosítják.

 

A szeptember elsejei nyitókoncerten újra felcsendül a szerző L’infedeltà delusa (Aki hűtlen, pórul jár) című operája, amelyet a császárné is elragadtatással hallgatott, és amely előadás nyomán szállóigévé vált Mária Terézia híres mondata: „ha jó operát akarok hallani, Eszterházára kell utaznom”. A mostani előadás szereplői az új-zélandi szoprán, Ella Smith, az itthon is jól ismert osztrák tenor, Bernhard Berchtold, a hazai énekesek képviseletében pedig Kalafszky Adriána (szoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Szélpál Szilveszter (bariton) lesznek, az Orfeo Zenekart Vashegyi György vezényli.

Szeptember 2-án két világszerte elismert muzsikus lép színpadra: a számtalan díjjal rendelkező brit barokk hegedűs, Rachel Podger, aki mindamellett, hogy koncertezik, és lemezeket vesz fel, számos fesztivál létrejöttében vállalt aktív szerepet. Partnere a dél-afrikai születésű, ám ausztrál illetőségű Kristian Bezuidenhout lesz, napjaink egyik legjelentősebb és legizgalmasabb billentyűs művésze, aki egyaránt otthon van a fortepiano, a csembaló és a modern zongora világában. Műsorukon Haydn, Mozart és C. Ph. E. Bach művei szerepelnek.

Vasárnap este Eszterházára látogat az olasz VenEthos Ensemble, amelynek tagjai 2016 óta játszanak együtt. Ezúttal Boccherini-Mozart-Haydn programjukat hallgathatjuk meg.

Hétfőn kamaraesttel folytatódik a fesztivál, a hazai berkekben jól ismert Szutrély Katalin szoprán és a Hollandiában élő fortepianoművész, Somlai Petra szereplésével. Haydn-Schubert műsoruk során szonátákat, dalokat és egy szólókantátát szólaltatnak meg.

Szeptember 5-én, kedden ismét a nemzetközi pódiumról érkezik egy zenekar, a belga Il Gardellino Orchestra különleges Benda-Haydn-Galuppi-Werner-műsorával. Az együttes utánozhatatlan, egyedi hangzása a több mint 30 évnyi zenélés, lemezfelvétel és fellépés eredménye, amelyet most az eszterházai közönség is megtapasztalhat.

Szeptember 6-án zárul a fesztivál a Haydneum rezidens együttese, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar Haydn-Mozart koncertjével, melyen közreműködik Szutrély Katalin és Somlai Petra.

 

Forrás: Turizmus Online


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.