Kilátó, horgásztó és térünnep Heves megye legkisebb városában

Az ide érkező turisták leginkább az érintetlen természeti szépségeket, illetve a helyi látványosságokat csodálják meg Pétervásárán – mondta a Turizmus Online-nak Eged István, Pétervására polgármestere. Heves megye legkisebb városában és a környező településeken ugyanakkor többféle érdekesség várja a vendégeket.

Ennek ellenére Pétervásáráról sokan tovább utaznak például a közeli bükkszéki gyógyfürdőbe lubickolni, vagy Istenmezejére a Noé-szőlőjét, Váraszóra a középkori műemlék templomot megnézni. Pétervásárára így napjainkban az átmenő turizmus a jellemző. Ám a jelene annál érdekesebb, hiszen folyamatosan fejlődő település a Tarna-völgyében és a Mátra északi oldalának közelében.

Megújult a palócok székesegyháza

A település fő látványossága az idén felújított, két tornyú római katolikus templom, amelyet a köznyelv tréfásan a palócok pétervásárai székesegyházának nevezett el. A szakemberek úgy tartják, hogy a magyarországi romantikus stílusú épületek között ez a templom volt az első, noha gótikus jegyeket is visel. Ma védett műemlék, a mellette található régi temető pedig sírkertként nyújt látványosságot. A kis város ugyancsak nevezetes műemléke és egyik legszebb épülete a kétszintes Keglevich-kastély, amely jelenleg zárva van. Az önkormányzat viszont keresi a megoldást a barokk épület mielőbbi hasznosítására. Szerencsére az emeleti díszterme eredeti állapotában maradt fenn, különleges freskókkal. A városközponthoz közel látni az ugyancsak védett műemléki listán szereplő kápolnát, amelyet 1722-ben építettek. A centrumban található pihenőtér ékessége az a két kőoroszlán, amelyek szintén védett műemlékek és korábban a kastély főbejárata előtti parkban álltak.

A város vezetője arról is beszámolt, hogy idén nyitották meg a Keglevich-kastélyhoz tartozó parkerdő legmagasabb pontján épített, 15 méter magas, faszerkezetes kilátót. Tiszta időben ennek a tetejéről rálátni - többek között – a Mátra csúcsára, a Kékesre, illetve Galyatetőre is. Ezek mellett látható a bélapátfalvi Bélkő is. A kilátót az önkormányzat létesítette és 35 millió forintba került. A fejlesztés részeként a közelben felújították a sétányokat, valamint pihenőhelyeket, nyársalókat alakítottak ki és információs táblákat is helyeztek el a turisták tájékoztatására.

Mióta elkészültek ezzel a beruházással, sokan megkedvelték a kilátót és a környékét. Így nemcsak a városba érkező vendégek, hanem helybeli családok és fiatalok is szívesen látogatják és túráznak erre. Mindemellett a városrehabilitációs program keretében Pétervására központja is sokat változott az utóbbi években. Megújult a művelődési ház, továbbá a városháza mellett látványos közösségi teret alakítottak ki szabadtéri színpaddal, ahol különböző rendezvényeket tartanak. Emellett konzorciumi partnerekként a lakóközösségeket bevonva újították fel a házakat, amelyeket szigeteltek és újra festettek.

A pecások már jövőre horgászhatnak a tavon

Az elmúlt időszakban teljesen kiépítették a város közműhálózatát, az utak pedig aszfaltburkolatot kaptak, így komfortos településre érkeznek a vendégek. Az érdeklődők pedig a 12 szobás magánszálláshelyen kaphatnak elhelyezést, az ellátásukról a panzióhoz tartozó étterem gondoskodik. Eged István arról is tájékoztatott, hogy a fejlesztéseket tovább folytatják, és folyamatos munkával igyekeznek még vonzóbbá tenni a helyi turizmust. Elmondta, hogy az immár két évtizede magára hagyott pétervásárai tavat pályázati támogatással újították fel. Sokak örömére horgásztavat létesítettek és 2016-ban már használatba is vehetik az érdeklődő pecások.

Emellett az idén kormányhatározat született arról, hogy a Pétervásárát is érintő 23. számú főközlekedési utat is felújítják. A fejlesztéssel kétszer kétsávos lesz ez a fontos főút, melynek a tervezését jövőre kezdik el. Várhatóan 2017-ben pedig hozzálátnak a kivitelezéséhez. Ezzel még közelebb kerülhet Pétervására Budapesthez, ami előnyt jelent majd, hiszen akkor alig több mint egy óra alatt elérhető lesz a fővárosból.

Újjáélesztik a régi nagy vásárok hangulatát

A következő időszakban folytatják a városrehabilitációs folyamatot, melynek keretében a vásározó teret újítják meg. Újjáélesztik az egykori nagy vásárok hangulatát és sokszínűségét, ezt pályázati támogatással kívánják megvalósítani 2018-ban. Miután Pétervására környékén még ma is sok érintetlen erdő, mező és borókás található, arra törekszenek, hogy ezeket a romantikus részeket minél többen megismerhessék. Ezért túraútvonalakat jelölnek ki. Az önkormányzat támogatásával ezt a munkát a helyi túraszakosztály végzi majd el. Hagyományteremtéssel először tavaly rendezték meg az úgynevezett Térünnepet Pétervásárán, amely igen jól sikerült. Egész napos programot szerveztek vásárral, fellépő művészek részvételével és palóc gulyással, mint különleges gasztronómiai kóstolóval. Miután ez a rendezvény jó tapasztalatokkal zárult, így elhatározták, hogy a következő években is megismétlik.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.