Komárom "egy egyedülálló attrakcióval kerül fel a múzeumi térképre"

A Liget Budapest Projekt keretében hatmilliárd forintos beruházással felújítják a komáromi Csillag erődöt és itt mutatják be a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatait. A beruházás alapkövét csütörtökön helyezték el az erőd udvarán.

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa köszöntőjében ismertette, hogy a komáromi tárlat a tervek szerint 350 szobormásolatot mutat be.

Az alkotásokon az ókortól a reneszánszig követhető majd a szobrászat fejlődése. A restaurátorok már megkezdték a művek felkészítését a kiállításra.

Mányi István, a beruházás tervezője elmondta, hogy az erőd épülete különösen alkalmas a gipszmásolatokból álló tárlat létrehozására. A monumentális méretű alkotásoknak pedig az erőd belső udvarában egy új csarnokot emelnek.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a fővárosban megvalósuló múzeumi fejlesztéseknek köszönhetően Komárom "egy egyedülálló attrakcióval kerül fel a múzeumi térképre".

A képviselő elmondta, a kiállítás nemcsak azt teszi lehetővé, hogy egy helyen a szobrászat leghíresebb alkotásait megtekinthessék a látogatók, de hagyományos és digitális tartalmakkal kiegészítve a múzeum számos információt nyújt majd a megidézett történeti korszakokról és az eredeti műtárgyakról.

A Liget Budapest Projekt részeként a Csillag erőd felújítása és bővítése 2018 második felére készül el, a gipszgyűjtemény állandó kiállítása 2019-ben nyílik meg. A kibővített komplexumban vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kap. 

A Szépművészeti Múzeum szobormásolati gyűjteményének másik felét Budapesten helyezik el a Szabolcs utcai egykori kórházépület-együttes területén létrejövő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban.

Az 1900-as évek fordulóján olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak az antik szobrászat teljességét bemutató másolatoknak, hogy a Szépművészeti Múzeum földszinti hatalmas csarnokait a másolatgyűjtemény befogadására tervezték meg.

Az 1920-as évektől az eredeti műtárgyak vásárlása miatt a másolatok szerepe visszaszorult. A második világháború alatt nem menekítették biztonságosabb helyre a gipszeket, majd a megsérült alkotásokat a múzeum egyetlen felújítás nélküli helyiségébe, a Román csarnokba zsúfolták, illetve a tatai zsinagógába és a komáromi Igmándi erődbe szállították.

Nemzetközi szinten az 1980-as évektől kezdődött meg a gipszmásolat-gyűjtemények rehabilitációja, az alkotások az oktatás és a tudomány számára is értékessé váltak.

A másolatok többször olyan tárgyak hű képét őrizték meg, amelyek közben elpusztultak, más esetben az emlékeknek egy olyan állapotát mutatják, amely azóta már nem tanulmányozható.

A Csillag erőd a komáromi erődrendszer egyik tagja, az erődrendszer az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházása volt, 200 ezer fős sereget is képes volt befogadni.

A komáromi erődöket az örökkévalóságnak építették, azonban befejezésük idejére megjelentek a repülőgépek, ezzel az erődítmények elvesztették hadászati jelentőségüket.

A Csillag erődöt a Monarchia hadserege laktanyaként és raktárként használta. Miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek kaptak itt menedéket. A nyilas hatalomátvétel után az erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen megsemmisítő táborokba.

A második világháború után szükséglakásokat alakítottak ki a létesítményben, majd eladták a helyi ÁFÉSZ-nek és zöldségraktárként használták. Később az állam visszavásárolta az erődöt, az épület 2005 óta látogatható műemlék.

Forrás: MTI


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.