Legek gyűjteménye - Proko Travel katalógusbemutató

116 oldalon 114 féle út több mint 300 időpontja jelent meg a legfrissebb Proko Travel katalógusban, amelynek bemutatóján a Trófea Grill étteremben jártunk.

A rendezvény elején Szolnok Péter, a TAP légitársaság képviseletében mutatta be a Proko Travel egyik legdinamikusabban fejlődő desztinációját, Portugáliát. A látványosságokon túl a szakember elmondta, hogy Budapestről Airbus 320-as, 319-es és 321-es gépekkel repülnek.

A Proko Travel büszke arra, hogy Európa összes országába szerveznek utat, emellett Amerikát és Ázsiát sem hanyagolják. A 26 éves utazásszervezői tapasztalattal bíró iroda csak szakértőkkel dolgozik, akik sok esetben a szakma legjobbjai: 2017-ben Kámán József a harmadik helyen végzett, 2016-ban Prónay Ildikó, 2018-ban pedig Gulyás Miklós nyerte el az év idegenvezetője címet. 

Ami megmaradt

 A tavalyi évhez hasonlóan a válogatást megkönnyíti a katalógus tartalomjegyzéke: külön lista van a régiók, az országok és az időpontok alapján. A döntést segítheti, hogy a  programok nehézségi szintjét továbbra is minden esetben jelölik; valamint az, hogy legtöbb útjukon biztosítanak audioguide-ot. Az utazások gyerekek számára fárasztóak lehetnek, ezért a számukra is megfelelő ajánlatokat "minden korosztálynak" jelzéssel látták el. Extra szolgáltatásaik között szerepel, hogy a repülős útjaiknál ingyenes parkolóhelyet biztosítanak a reptér közelében. Hasznos tudnivaló, hogy az útlemondási biztosítást tartalmazza a díj, az illetékre pedig külön lehet biztosítást kötni. Az árba minden esetben belekalkulálták kézi- és a feladott poggyászt is, ezért nem kell plusz kiadással számolni. A Ryanair és a Wizzair járatain elsőbbségi beszállást biztosítanak, ráadásul garantálják a fix ülőhelyeket a repülőn, így a családtagok egymás mellett ülhetnek. 

Bizonyos utazásokra akkora az igény, hogy 26 éve szerepelnek az utazásszervező kínálatában. Ilyen a Nyugat-európai körutazás, Olaszország gyöngyszemei, vagy az Alpok kincsei.

Újdonságok

A katalógus újdonságai az Azori szigetek, Jordánia, Marokkó, Közép-Európa körkép (Németország, Csehország, Ausztria), Puglia, Sevilla, Madrid, Északi aranyháromszög (Helsinki, Szentpétervár, Tallin). Nem csak úti célban akad változás, hanem abban is, hogy egy ágyas felár felét - felső korlát nélkül- átvállalja a Proko Travel, amennyiben az utas társítást kér, és mégsem tudnak számára utazótársat találni.

A Proko Travel számára kifejlesztett belső rendszer, az Inno Travel szoftver már utazási irodák számára is elérhető. Az utazásszervező útjai országszerte 500 utazási irodában foglalhatóak. Fontos megjegyezni, hogy az előfoglalási- és kiemelt törzsutas kedvezmények március 20-ig élnek, ezután már csak az 5%-os törzsutas kedvezmény vehető igénybe.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.