Markaz: a magántőkét is bevonnák a turisztikai fejlesztésekbe

A szép fekvésű dél-mátrai községben, Markazon a turizmus erősítésében látják a jövőt. A falu az elmúlt években jelentősen fejlődött. Többek között a horgásztó, a vadászturizmus, az örök zöldekkel és virágokkal ékesített parkok, a felújított kézművesház, a sportpálya és a rendezvényközpont mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokan fedezték fel a falut.

A fővárostól alig száz kilométerre, az M3-as autópálya közelében, hangulatos völgyben fekszik Markaz. Potoczki László polgármestertől megtudtuk, Markaz hazánknak talán az egyetlen települése, amelynek közigazgatási területén – ez egészen a Kékestetőig terjed – a tengerszint-különbség 850-861 méter. Közvetlenül a falu fölött látni a Hegyes-hegyet, amelynek nyugati nyúlványán találni a XIII. században épült markazi vár romjait. Ez a következő években felújításra vár, amely annál is inkább indokolt, mert itt halad át az Országos Kéktúra útvonala. A romoktól pompás kilátás nyílik az egész környékre. Jól kirajzolódnak a Mátra hegyei, valamint a szőlők és a gyümölcsösök által körbevett község. A turisták a faluból zöld jelzésen haladva érhetik el a várromot.



Áprilisban megnyitják az éttermet

Markazhoz szorosan kapcsolódik a nagy kiterjedésű horgásztó, amely a Mátrai Erőmű hűtővíztárolója. A tóparton az elmúlt években négyszáz hétvégi házat építettek, amely ezzel ismert hellyé vált és a horgászok kedvelt helye lett, évente több mint ezer pecás érkezik ide. Az itteni házak tulajdonosai az ország különböző részeiből járnak ide pihenni.

Markazon a következő években kitörési pont lehet az idegenforgalom. A tóparti övezetben viszont még fontos feladatot jelent a víz- és szennyvízhálózat kiépítése. Ezen a területen melegkonyhás étteremre és panzióra is szükség lesz, amelyhez az önkormányzat területet biztosít. A faluban jelenleg tizenegy, összkomfortos vendégházban várják az érkezőket, áprilisban pedig újra megnyitják a falu étteremét, ahol az érkező turisták és a horgászok is igényüknek megfelelő ellátást találnak majd.

A helyi vadásztársaság rendszeresen szervez túrákat a puskásoknak, akik a Mátra nagyobb vadjaira – muflonra, szarvasra, vaddisznóra – vadásznak. Az elmúlt évben a tó partján 1,4 kilométer hosszú sétányt építtetett az önkormányzat, amelyet hamar megkedveltek nemcsak a helybeliek, hanem a turisták is. Ez része lesz a majdani Gyöngyös-Eger irányában épülő kerékpárútnak, amely Markazt is érinti.

Hagyományőrző rendezvényeket tartanak

A falu életében immár a XVI. század óta fontos szerepet tölt be a szőlőtermelés és a borászat is. Markaz a Mátrai Borvidék része. Jelenleg több mint háromszáz hektárnyi ültetvényen gazdálkodnak a tulajdonosok, valamint néhány ezer hektoliter bor elhelyezésére alkalmas pincészetekkel is rendelkeznek. Főleg minőségi, száraz fehér- és vörösborokat készítenek, amelyeket a vendégek is megkóstolhatnak. Az elmúlt években a tulajdonosok boraikkal különböző versenyeken díjakat is nyertek.

Potoczki László polgármester azt is elmondta, hogy Markazon évről évre nagyobb hagyományőrző rendezvényeket tartanak és ezekkel is igyekeznek még jobban felhívni a falu iránt érdeklődők figyelmét. Legutóbb március 15-én emléktúrát szerveztek a várromnál, június harmadik szombatján pedig bekapcsolódnak a Mátrai múzeumok éjszakája programsorozatba. Augusztus 20-án Szent István-napi Falunapot rendeznek, kenyér- és borszenteléssel. Szeptember első vasárnapján a Mária-napi búcsúra invitálják az érdeklődőket, szeptember végén pedig szüreti napok lesznek Markazon. Végül december 29-én téli boros-toros rendezvénnyel, máglyagyújtással, kézműves vásárral és zenés mulatással búcsúztatják majd az idei évet. Ezeket a közösségi rendezvényeket a Szent István Sport- és Szabadidőparkban tartják. Ott, ahol a vendégek a Szent Korona Emlékművel találkozhatnak és szabadtéri színpadot is építettek. Az emlékmű közelében pedig fedett turisztikai fogadóteret létesítettek kemencével felszerelve.

Minden korosztály talál érdekességet

Markazon több nevezetességgel is találkozhatnak a vendégek. Így minden korosztály talál valami érdekeset. Ennek köszönhetően szívesen túráznak, sétálnak az érdeklődők. Aki például Gyöngyös felől érkezik, az első, amit megpillant, a faluszélén, ligettel körülölelt kis kápolna, amit a huszadik század első évtizedében építettek neobarokk stílusban. A település központjában emelkedik Markaz dísze és szimbóluma, a római katolikus templom, azzal szemben pedig pihenőpark fogadja a látogatókat. Ugyancsak ebben a környezetben találni a helyi kézművesházat, amelyet az önkormányzat vásárolt meg és újított fel. A régi istállóépületben az állattartás, a pincéjében a szőlészet-borászat eszközei láthatók. A ház tágas udvarral rendelkezik, ahol turisztikai rendezvényeket tartanak. A hátsó részében fedett színt alakítottak ki, ahol különböző találkozókat és esküvőket is szerveznek. A tájház ugyancsak nevezetes, amelyet még az 1870-es években építettek. A helyben fennmaradt és összegyűjtött berendezési tárgyak, népművészeti, népviseleti emlékek láthatók benne. A falu központjához közel találni még a kis meleg vizű tavat, amely egykor a helyi asszonyok mosóhelye volt. Ma pihenőpark és kis fahíd ékesíti ezt a környéket.

Markazon tehát igyekeznek élénkíteni a turizmust. Ehhez viszont további fejlesztéseket terveznek, részben pályázati támogatásokkal, illetve magántőke bevonásával. Bíznak a jövőben és ennek érdekében fogtak össze.


Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.
Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar

Bujtor István és Ötvös Csöpi alakját kelti életre a Budapesti Fesztiválzenekar 

A nyári vitorlás szezont Bujtor István emlékesttel nyitják a Budapesti Fesztiválzenekar zenészei.
Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában"

Közönség előtt alkotnak a művészek a "Hűség városában" 

Csoportos kiállítás és művésztelep a SopronFest keretében.
Ha elvonulna a város zajától...

Ha elvonulna a város zajától... 

Május 17-től kinyitja kapuit a Városháza pop-up park.
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum 

Az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat

Turizmus Konjunktúra Index: a turizmus lehet idén a húzóágazat  

Az ágazat szereplői helyzetüket pozitívnak érzékelték.
Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál

Új üzletág igazgató a HotelPremio Group-nál 

Fazakas F. János a cégcsoport növekedéséért felel ez év május 1-től.
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik

Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik 

Ingyenes kultúrális és családi programok június elsején és másodikán.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.