Megduplázódott a győri vendégéjszakák száma

Győrben öt év alatt megduplázódott a vendégéjszakák száma a statisztikák szerint, a fejlődés miatt a szálláshelyek bővítésére volna szükség - mondta a város polgármestere az MTI-nek.

Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) ismertette: 2009-ben 187 ezer, 2010-ben 234 ezer, egy évre rá 284 ezer, 2012-ben pedig 358 ezer vendégéjszakát könyveltek el a helyi szállodák, panziók, a növekedés folyamatos. Tavaly már 332 ezer vendégéjszakát jegyeztek Győrben, és az első hat hónap alapján hasonló adattal számolnak erre az évre is a szakemberek.

A városvezető hozzátette: a város 56 szálláshelye összesen 2901 férőhellyel rendelkezik. Azonban csupán négycsillagos a legmagasabb kategóriájú szálloda, abból is kevés van, pedig az ennél magasabb szegmensben is igény mutatkozik.

Hazánk egyik legnépszerűbb települése lett

A korábban főleg iparvárosként számon tartott Győr mára bekerült Magyarország leglátogatottabb települései közé - mutatott rá a polgármester. Csak Budapest és a tipikus wellness- és gyógyfürdő-városok, így Sárvár, Hévíz, Bük előzik meg; ebben az előrelépésben jelentős szerepe volt az utóbbi években végzett tudatos építkezésnek, a turizmusfejlesztésnek és az intenzív városmarketingnek.

Domanyik Eszter, a városháza marketing, turizmus és kommunikációs osztályának vezetője kiemelte: jelentősen bővült a bel- és a külföldi vendégek száma is, sőt az üzleti mellett megélénkült a szabadidős turizmus is, részint a gazdag fesztiválkínálatnak, valamint hazai és nemzetközi sporteseményeknek köszönhetően. Borkai Zsolt kitért arra, hogy 2017-ben a kisalföldi megyeszékhelyen rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF), és az idén Győrben tartják az Ashihara Karate Világkupát, a női kézilabda Európa-bajnokságot és az U16-os sakkolimpiát. A következő évekre folyamatosan telik be a város sportrendezvény és konferencia naptárja.

Megjegyezte: a kiemelkedő fejlődésre a turisztikai szakma is felfigyelt, hiszen Győr egy héttel korábban elnyerte a leginnovatívabban fejlődő turisztikai város díját, amit Bolla Péter kabinetfőnök vett át Budapesten.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.