MTÜ: júliusi helyzetjelentés a Balatonról

Legfrissebb közleményük szerint a júliusi balatoni vendégforgalom meghaladja a Covid előtt mért szintet. Mint írják,a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendége volt a Balatonnak. június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év forgalmának 98,6 százalékát. 

Hozzáteszik még, a júliusi forgalom már most több mint 3 százalékkal meghaladja a 2019-ben mért számokat. Biztató, hogy a nyár hátralévő részére további 1,3 millió éjszakát regisztráltak már a szálláshelyek. Összességében elmondható, fejtik ki, hogy a Balaton külföldi vendégforgalma14 százalékkal múlta felül eddig a tavalyit.

 

Július közepéig a balatoni szálláshelyi bevételek közel 8 százalékkal haladták meg a tavaly ilyenkor mért értéket, megközelítve a 22 milliárd forintot. Ennek 11 százalékát SZÉP-kártyával fizették.

A tavalyi főszezonhoz képest Tihany több, mint háromszor akkora szálláshelyi vendégforgalmat realizált, és Tapolca is csaknem megtriplázta vendégéjszakáinak számát. A harmadik legnagyobb forgalomnövekedést pedig az idei Európa Kulturális Fővárosa cím birtoklója, Veszprém könyvelhette el, ahol másfélszeresére nőtt a vendégforgalom az előző évhez képest.

Látványos volt a Balaton térségében az egynapos látogatók számának növekedése is. Számuk július közepéig bővülést mutatott a mobilcella adatok alapján, és 34 százalékkal emelkedett 2022 azonos időszakához képest.

Az NTAK adatai alapján július hátralévő napjaira és augusztusra már mintegy 1,3 millió vendégéjszaka-foglalás érkezett eddig a Balaton térség szálláshelyeire, 70 százaléka magyaroktól. A legtöbb foglalást Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Zalakaros és Zamárdi szálláshelyein regisztrálták a nyár végéig.

Forrás: MTÜ / Turizmus Online


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.