Hatalmas fénypark Budapest új téli attrakciója

Több mint száz színes LED-figura várja a látogatókat péntek estétől Budapest új téli turisztikai attrakciójában, a Lumina Parkban. A kiállítást a Palatinus fürdőben hozták létre, az ötlet pedig Lengyelországból érkezett, ahol hasonló fényparkokban már több százezer vendég fordult meg.

A Palatinus fürdő területe nagyjából 10 hektáros. Ennek az óriási parknak a téli hasznosításán már hosszú ideje gondolkoztak a fenntartók - a fényparkokat kialakító lengyel startup képviselői pedig éppen ezt a helyszínt látták a legjobbnak a budapesti kiadás létrehozására.



„Mi úgy gondoljuk, hogy hozzá tudunk járulni Budapest téli turizmusához. Kevés az igazi turisztikai látványosság télen a fővárosban. És azt gondolom, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben, ebben az energiaválságos helyzetben ez a park tud annyi örömet, szépséget, melegséget adni, ami, mindannyiunk számára nagyon hiányzik" - mondta az Euronewsnak Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója.



A fénypark mesebeli, világkörüli utazásra invitálja a látogatókat Ausztráliától Afrikáig, egy bő másfél óra alatt végigjárható, majdnem két kilométer hosszú útvonal mentén. A kiállítás február 28-áig minden nap sötétedéstől este kilenc óráig tart nyitva, és mivel a Palatinus fürdő komoly napelemkapacitással rendelkezik, a fenntartása a négyhónapos működése alatt kevesebb, mint hétmillió forintba kerül.



A világ első Lumina Parkját egyébként Wroclaw mellett alakították ki, egy olyan szálloda területén, amely a koronavírusjárvány idején, már majdnem tönkrement, amikor megkeresték az ötletgazdák. A kiállításra végül több mint százezren látogattak el, ami messze felülmúlta a szervezők várakozásait.

Fotók: Lumina Park


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.