Összefogott a BFTK és a Danubius Hotels a turistákért

Stratégiai megállapodást kötött egymással a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. (BFTK) és a Danubius Hotels Zrt. Ennek értelmében a BFTK és a Danubius Hotels az eddiginél is szorosabban működik együtt a Budapest Card népszerűsítése és a budapesti kulturális eseményekre érkező vendégek minél jobb kiszolgálása érdekében. A két fél közötti kapcsolat erősítése egyszerre járul hozzá ahhoz, hogy az itt megszálló turisták könnyen és egyszerűen tudjanak igényes kulturális turisztikai szolgáltatásokat igénybe venni, valamint Budapest, mint turisztikai célpont felértékelődéséhez.

A Budapest Card népszerűsítése és értékesítése mellett a külföldi turisták körében népszerű kártyatermék által igénybe vehető szolgáltatások továbbfejlesztésére vonatkozó tanácsokat is megfogalmazhat a BFTK-nak a Danubius Hotels a vendégvisszajelzések alapján. A két fél között aláírt stratégiai együttműködési megállapodásban a Danubius Hotels vállalja a BFTK Nonprofit Kft. saját rendezvényeire, fesztiváljaira – mint például a Budapesti Tavaszi vagy Nyári Fesztiválra – érkező előadóművészek elszállásolását is. Emellett a szerződő felek kiemelt stratégiai partnerként kezelik egymást, annak érdekében, hogy ezzel is elősegítsék a szállás, a gasztronómia, illetve a kulturális szolgáltatások egymást erősítő értékesítését. A BFTK és a Danubius Hotels a jövőben kölcsönös tanácsadást is nyújt egymásnak azért, hogy Budapest a lehető legszélesebb vendégkör számára jelenjen meg vonzó turisztikai desztinációként, az igényes, fizetőképes keresletet megszólítva.

„2016-ban nagyon jó évet zárt a budapesti turizmus, hiszen az év során a fővárosba érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma december végére átlépte a 9 milliós határt. Ezen belül 85 százalékot tett ki a külföldi vendégforgalom részaránya. A kedvező trendek fenntartásához pedig elengedhetetlen a legnagyobb hivatalos fesztivál- és turizmusszervező és a szállásadó szervezetek együttműködésének szorosabbra fonása” – mondta a megállapodással kapcsolatban Bán Teodóra, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője. A szervezet vezetője kifejtette: a BFTK és a Danubius Hotels közös törekvése, hogy Budapestet, mint kulturális turisztikai célpontot megerősítsék és a kultúra és gasztronómia iránt fogékony keresletet fellendítsék, a Budapestre látogató turisták számára mind több magas minőségű szolgáltatáscsomagot elérhetővé téve.

„A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal évek óta szoros kapcsolatot ápolunk, a mostani megállapodással pedig formálisan is rögzítettük az együttműködés kereteit. Közösek a céljaink, nevezetesen, hogy tovább növekedjen a fővárosunkba érkező vendégek száma, illetve ezzel egyidejűleg Budapest pozíciói tovább erősödjenek a minőségi turizmus területén” – fejtette ki az egyezséggel kapcsolatban Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója.

A Danubius Hotels, mint a hazai és a fővárosi turizmus egyik meghatározó szereplője, továbbra is legfontosabb céljának tekinti a magas színvonalú vendéglátás biztosítását Budapesten. A szállodalánc ezzel összefüggésben nélkülözhetetlennek tartja Budapest kulturális turisztikai értékeinek, zenei és egyéb művészeti programjainak népszerűsítését is, amelyet a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központtal kötött megállapodás is támogat.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.