Összefogtak a hajósok a vízi turizmusért

Navigare necesse est - vagyis hajózni szükséges. Ez lehetett volna annak a sajtótájékoztatónak a mottója, amelyet a Kossuth Múzeumhajó és Vénhajó étteremben február 14-én rendeztek meg. Ugyanis „hajósok” gyűltek össze annak érdekben, hogy összefogásuk eredményeként a vízi turizmus fellendüljön.

A Személyhajósok Szövetsége és a Magyar Hajózási Országos Szövetség sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt egy év eredményeiről, ugyanakkor bemutatkoztak a két szervezetbe belépő új tagok is, akik ünnepélyesen aláírták a csatlakozási szerződést is.

Völner Pál, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a hajózást segítik az uniós és a hazai támogatások, amelynek nyertesei közé tartozik majd a turisztikai ágazat is.

Jelentős fejlesztések valósulhatnak meg, nemcsak a kikötőkre és a személyhajózásra, de az információra is nagyobb összegeket fordítanak majd.

Az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF) által biztosított 36 milliárd forint a magyar hajózás fejlesztését is szolgálja, emellett az Integrált Közlekedési Operatív Programban (IKOP) 13 milliárd forint támogatja az ágazat fejlesztését. További 7 milliárd forint hazai forrás jut a 27 balatoni kikötő fejlesztésére, új hajók beszerzésére és felújításra.

Varga Zsolt, a Személyhajósok Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy az előző évben hajóikon 2,4 millió utast szállított a szövetség 15 tagvállalata, amelyek a magyar személyhajózási piac 90 százalékát fedik le. A vizes vb látgatóitól várják, hogy többen fognak hajózni, és a rendezvényhajók műsoraira is kíváncsiak lesznek. Jelentős összegeket fordítanak majd a hajóflotta korszerűsítésére, hajók főmotorcseréjére és a navigációs eszközök megújítására. A hajósutánpótlás fontosságáról is szólt, mivel a hazai bérezés nem versenyképes, ezért többen külföldön keresik a helyüket.

Elkészült a társaság 2020-ig szóló stratégiája, több száz feladatot határoztak meg, amelynek harmadát már teljesítették is – jelentette be a 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt.  vezérigazgatója, Kollár József.

Tavaly egymillió 800 ezer utast szállítottak, márciusban Siófokon volt a katamarán átadása, és az alsóörsi kikötőberuházással növelték versenyképességüket – sorolta eredményeiket. Tavaly 700 millió forint beruházást hajtottak végre, a balatoni fejlesztési csomagban is jelentős forrás áll majd rendelkezésükre. Terveik között többek között szerepel az eszközparkjuk modernizálása is.

A tájékoztatón bejelentették, hogy a Nagy Tavaszi Kirajzás eseményét már kezdik szervezni. A szezonnyitó kihajózáson résztvevők ízelítőt kapnak a hajózás szépségeiből a kirajzáson résztvevő társaságok valamely hajóján, programján. Az eseményt április 16-án rendezik meg.

A tájékoztatón csatlakozási dokumentumokat írtak alá, a Személyhajósok Szövetségének tagja lett a Magyar Vitorlás Szövetség a Magyar Hajózási Országos Szövetség, a Balatoni Hajózási Zrt., a Mahart Zrt., az Armada Kft. és a Kláris Kft.


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.